Benyújtották a görögök a terveket a nemzetközi hitelezőknek. A 18 pontból álló csomag leglényegesebb elemei az adóelkerülés csökkentése és a privatizáció újraindítása. Ugyanakkor a 23 százalékos ÁFA-t nem tervezik megemelni. Összesen 3 milliárd euró plusz bevételt, azaz a GDP mintegy 1,7 százalékát reméli a görög kormány az intézkedés csomagtól. Ez elég lehet az...
Mindeközben a DAX index próbálkozik a 20 napos mozgóátlagról felállni, amely nap eleji pattanást, majd hullámvasút keretében inkább napközbeni csökkenést jelentett. Ugyan ma is próbálkozhat az index a talpra állással, de inkább a nap végi csökkenés a valószínű. Sokan aggódnak a Lufthansa miatt, amelynek pici a súlya az indexben. A hírek alapján mintegy 50 millió eurós kártérítésre lehet számítani, amelyet nem biztos, hogy fizet a biztosító. Ez részvényenként 11 cent, amit már régen beárazott a piac, hiszen a baleset óta 1 eurót esett a részvény árfolyama.
A BUX továbbra is a túlvettség jeleit mutatja, és így további árcsökkenésre számítunk. Természetes támasz lehet az éppen a 18.790 pontnál tartózkodó 20 napos mozgóátlag, amely dinamikusan emelkedik, és így hamarosan átlépheti a 19.000 pontos határt. Az OTP alelnöke majd 30 ezer OTP részvényt adott el a pénteki kereskedésben, és cirka 25 ezer darab maradt a birtokában. Persze most adhatnak el a vezetők a törvények szerint, de optikailag ez akkor is is inkább negatív az elmúlt hetekben sokat emelkedett részvény számára.
- Új fejezet a görög drámában
- 48 dollárig süllyedt a WTI, 1.200 dollár alatt az arany
- Erősödéssel kezdte a hetet a dollár
- Fiskális lazítás jöhet Kínában
- További csökkenésre számítunk ma a tőzsdén
- A hétvégi óraátállítás miatt a mai napon már ismét 15:30-kor kezdődik hazai idő szerint a tengerentúli kereskedés.
- A negyedik negyedéves GDP adat végleges értéke 2,2% lett a tengerentúlon, amely némileg csalódást okozott a befektetőknek, mert a piaci várakozás 2,4% volt.
- Pénteken a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexét is publikálták, amely 93 pont lett márciusban, ez pedig 1 ponttal kedvezőbb a várakozásoknál.
- Pénteken Janet Yellen megerősítette, hogy valamikor az idei évben megérkezik az első kamatemelés. A Fed elnöke szerint, ha az inflációs mutatókban további gyengélkedést fogunk látni, akkor az alapkamat továbbra is rekord alacsony szinten maradhat. Hozzátette azonban, hogy az infláció és a bérek emelkedése még nem jelent önmagában kamatemelést.
- Pénteken piacnyitás előtt publikálta negyedéves számait a BlackBerry. Az árbevétel 976 millió dollárról 660 millió dollárra süllyedt, elmaradva a várt 786 millió dollártól. A részvényenkénti profit a költségcsökkentéseknek köszönhetően 4 cent lett (a kutatás-fejlesztés költségeit vágták vissza), ez pedig felülmúlja a várt 4 centes veszteséget. A vezérigazgató szerint a legfontosabb feladat az árbevétel stabilizálása, a vállalat akvizíciókat is tervez, és a szoftver üzletág bevételét 500 millió dollárra szeretné növelni 2016-ban (az elmúlt negyedévben 67 millió dollár volt az üzletág bevétele). A negyedévben összesen 1,6 millió okostelefont értékesítettek, az idei cél 10 millió darab. A papírok 1,7%-ot emelkedtek.
- Piaci pletykák szerint az Intel felvásárolná az Altera nevű amerikai chipgyártó társaságot. A tízmilliárdos nagyságrendű felvásárlás az eddig legnagyobb akvizíciója lenne az Intelnek. A papírok több mint 6%-ot emelkedtek a hírre.
- Közben német újságok már a görög pénzügyminiszter, Varufakisz távozását találgatják, ezt azonban a miniszterelnök cáfolta.
- Április közepéig több lejárata is lesz Görögországnak, így likviditása jócskán megcsappanhat a következő hetekben. Április 9-én az IMF felé 450 millió eurót kell törleszteni, április 14-én és 17-én rövid lejáratú kincstárjegyek fognak lejárni.
- A Fitch CCC minősítésre rontotta Görögország adósságminősítését, amivel Ukrajnával egy szintre jutott, és extrém méretű visszafizetési kockázatot hordoz.
- Az év második felében tőzsdére vihetik az immáron nyereséges ABN Amro-t, amit 2008-ban mentett ki a holland állam.
- Az arany 1.193 dollárig gyengült ma reggel. A hírek szerint a spekulánsok rövid pozícióinak száma rekord magasságba emelkedett, az ETF-ek folyamatosan adták idén az aranyat. Az arany befektetőkre negatívan hatott a dollár szárnyalása, ami az elmúlt évek leggyorsabb áremelkedése volt. A dollár lehet a legfőbb rövidtávú tényező.
- Pénteken oldalazott az EUR/USD devizapár, a kereskedést 1,088-nál fejezte be a kurzus, de a reggeli órákban némi dollárerősödést láthattunk.
- A japán ipari termelés februárban év/év alapon 2,6%-kal esett vissza, míg a várakozás 0,6%-os visszaesés volt. Az adat ismételten rámutatott a gyenge japán gazdaságra, különösen a gyenge belső fogyasztásra.
- Parlamenti meghallgatásán a japán jegybank elnöke arról beszélt, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja, mindössze az inflációs cél teljesülésére figyel. Korábban olyan nyilatkozatok jelentek meg, hogy 120-as körüli USDJPY árfolyam lehet a jegybank implicit célja.
- A kínai szárnyaláshoz hozzájárult, hogy a jegybank elnöke arról beszélt, hogy a kormányzat további intézkedéseket hozhatna a növekedés fenntartása érdekében, vagyis fiskális lazítás lehetőségét vetette fel.
- Nagyot emelkedtek a kínai vasúttársaságok azt követően, hogy az új selyemúttal kapcsolatban további részleteket közöltek. Ez egy vasúti összeköttetés lesz majd Kína és Európa között a kereskedelem felgyorsítása érdekében.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.