A fenti képen valószínűleg a vállalati hírek sem nagyon módosítanak. Az USA-ban vegyes eredményeket láthattunk. Míg a Google negatív meglepetést hozott, addig az Amazon pozitívan lepett meg bennünket. Ma többek között Chevron és Mastercard eredményekkel lehetünk majd boldogabbak, amelyekből leginkább az utóbbira érdemes figyelni, ugyanis a számokból a világgazdasági folyamatokra is lehet következtetni. Itthon Orbán Viktor miniszterelnök a ma reggeli beszédében újra utalt arra, hogy csökkenhet a bankadó, ha a gazdaság javulása ezt lehetővé teszi. Mivel már korábban erről számtalanszor volt szó, így árfolyamhatásra nem számítunk a bankok (OTP, FHB) esetében.
A folyamatokban az a meglepő, hogy igazából a híreknek olyan hatalmas hatása nincs. Ha mégis ilyen szemmel vizsgáljuk a piacokat, akkor azt mondhatjuk, hogy mintha a pozitív hírekre reagálna inkább. Ez pedig jó jel a folytatás tekintetében. Az egyik ilyen eklatáns példa, hogy miközben az EU-ban szankciókat hosszabbítanak az oroszokkal szemben, a fehéroroszok a csőd szélére táncoltak, a görögöknél pedig igazán elgurult a gyógyszer, és hatalmas árfolyamesésesek vannak, addig a piac ezekre alig reagál. Igaz ezeknek az eseményeknek viszonylag kicsi direkt hatásuk van a fejlett piacokra. Ugyanakkor egy 15 éves mélypontra csökkenő első munkanélküli segélyért jelentkező adat hatására, még ha lassan ébredve is, de emelkedéssel válaszol piac.
- Putyin már Görögország felé kacsingat
- Továbbra is gyenge a WTI, emelkedik az arany
- Újabb kamatvágás a dán jegybanktól
- Nem okozott meglepetést a japán infláció
- Kis csökkenés elképzelhető a BÉT-en
- A Dow Jones tagok közül a Boeing (5,8%) és a McDonald’s (5,7%) volt a nap nyertese.
- 15 éves mélypontra esett múlt héten a friss segélykérők száma, összesen 265 ezren jelentkeztek munkanélküli segélyért, ez lényegesen alacsonyabb a 300 ezres várakozásnál.
- 12% feletti pluszba lendült az Amazon árfolyama a zárás után megjelenő gyorsjelentésre. A bevételek 15%-kal 29,33 milliárd dollárra emelkedtek, ez azonban elmaradt a 29,67 milliárd dolláros várakozásoktól. Az egy részvényre jutó eredmény 45 centre esett a tavalyi 51 centről, a piaci prognózis csak 17 cent volt. A cég felhő alapú szolgáltatását már közel 1 millióan használják aktívan, és a Prime névre keresztelt tagsági program is szépen teljesít, hiszen 53%-os növekedést ért el a bázisidőszakhoz képest.
- A Google részvényei 2%-kal estek a vártnál rosszabb gyorsjelentésre. A bevételek 15%-kal 18,1 milliárd dollárra bővültek, miközben az elemzők 18,45 milliárdot vártak. Az EPS 6,88 dollár lett a tavalyi 6,70 dollár után, miközben a prognózisokban 7,11 dollár szerepelt. A fizetett kattintások száma 14%-kal nőtt, azonban az egy kattintásra jutó átlagos bevételek 3%-kal estek. A cég az erős dollárra fogta a várakozásoktól elmaradó számokat.
- A Biogen Idec megduplázta negyedéves profitját, a szklerózis multiplex kezelésére használt Tecfidera gyógyszerének értékesítése miatt. A menedzsment előrejelzése szerint idén 16,6-17,0 dolláros EPS-t érhet el a cég (konszenzus 16,37 dollár volt).
- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének januári végleges számait, és Chicagói beszerzési indexet publikálnak, de leginkább a negyedik negyedéves előzetes évesített GDP számokra fog figyelni a piac, a várakozás 3%. Vállalati gyorsjelentések közül a nyitás előtt jelentő Mastercard és Chevron számaira lesz érdemes figyelni.
- Az orosz pénzügyminiszter, Anton Siluanov a CNBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy Oroszország hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani a görögöknek, ha a hellének igényt tartanak rá.
- Fehéroroszország az államadósság átütemezését kezdeményezheti, ami az oroszoknak igencsak fájni fog, hiszen a legtöbb fehérorosz adósságot ők birtokolják. Felmerült továbbá annak a lehetősége is, hogy az Eurázsiai Unióból is távoznának.
- Szeptemberig biztosan fennmaradnak az orosz szankciók, ráadásul február 9-én újabb nevek kerülnek a feketelistára. Amerika mindeközben újabb szankciók bevezetését helyezett kilátásba.
- Spanyolország negyedik negyedéves GDP adata mellett brit hitelezési számokat publikálnak ma, de a nap fénypontja a januári euró zónás inflációs adat lesz (várakozás -0,5% év/év alapon).
- Az arany 1.265 dollárig tudott nőni ma reggel. Az aranyra hatottak az európai és kínai gazdasági bajokról szóló hírek, míg az Egyesült Államokból kedvező számok láttak napvilágot. Az arany árfolyamával kapcsolatban a piac meglehetősen negatív, a Goldman Sachs szerint jelentősen eshet az arany kurzusa.
- A három napig tartó gyengülés után a tegnapi kereskedésben ismét erősödni tudott a forint az euróval szemben, és 312,3-ról 310,5-ig esett az árfolyam.
- Nem volt nagy mozgás tegnap az EUR/USD devizapárban, minimális dollárgyengülést láthattunk 1,132-ig, a rövidtávú célárfolyam továbbra is 1,15.
- Decemberben csak 2,4% lett az infláció Japánban, felülmúlva a 2,3%-os várakozást. Az élelmiszer és energiaárakkal szűrt inflációs mutató értéke 2,1% lett összhangban a novemberi értékkel és a várakozásokkal. Az áprilisi ÁFA hatással tisztított éves infláció pedig 0,5%.
- Az előzetes decemberi adatok alapján az ipari termelés év/év alapon 0,3%-kal bővült Japánban, ami megegyezik az elemzői előrejelzésekkel.
- 2014-ben Kínába érkezett a legtöbb működő tőke beruházás, ezzel 2003 óta először előzte meg az USA-t.
- A Toshiba bejelentette, hogy Japánon kívüli piacokra készülő TV-k gyártását részben kiszervezik, részben pedig értékesítik. A Toshiba első 9 havi adózott eredménye 86%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.
- A Hongkonggal szomszédos, különös gazdasági zónában, Shenzen városában 12%-kal havi 325 dollárra emelték a minimálbér értékét március elejétől.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.
