Erste kommentár Tegnap jelent meg az újház-értékesítési adat az Egyesült Államokban, s pozitív meglepetést hozott. Bár az elemzők csökkenésre számítottak, a májusi adat azt mutatta, hogy...
Tegnap jelent meg az újház-értékesítési adat az Egyesült Államokban, s pozitív meglepetést hozott. Bár az elemzők csökkenésre számítottak, a májusi adat azt mutatta, hogy évesített szinten 763 ezer új lakást értékesítettek, az előző havi 683 ezerrel szemben. Ez persze olyan értelemben nem meglepetés, hogy már a júniusi NAHB index (lásd a június 20-i kommentárt) is komoly pozitív meglepetést hozott.
Mindenesetre délen pörögnek a legjobban a családi ház építések, hiszen az eladott otthonok több mint 60 százaléka itt van, s az adat egyre jobban távolodik a 70 éves, 321 ezer darabos átlagtól. A nyugati régió teljesített még jól, de az itteni 175 ezer darab még elmarad a 183 ezres sokéves átlagtól. A közép-nyugati és az észak-keleti régiók pedig egyrészt jóval kisebb, 10 százalék vagy az alatti értékkel rendelkeznek, másrészt mintegy 30-50 százalékkal maradnak el az átlagtól. Sőt, az észak-keleti régió gyakorlatilag halott, az értékesítési számok stagnálnak. Vagyis a dél fújja a passzátszelet, s nem is picit.
Forrás: Bloomberg, Erste
A fogyasztói bizalom is nagyot ugrott, 102,5 pontról egészen 109-ig. Ez pedig jóval meghaladja az elmúlt ötven év átlagát, a 90 pontot.
Ezek jó jelek a második féléves gazdasági, és talán a tőzsdei részvények teljesítménye kapcsán is. A befektetők ennek megfelelően tegnap újra a vevői oldalt erősítették.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.