Megvették Ázsiát arra, hogy az amúgy is olcsó shanghai tőzsdén csúcsot ütött a forgalom azután, hogy korábban elérhetővé tették külföldi befektetők számára is a piachoz való hozzáférést. Nem is meglepő, hogy megy az árfolyam, hiszen az index a nemrég indult szárnyalás előtt nagyjából ugyanott állt, ahol a 2000-es évek elején. Közben a kínai GDP több mint duplájára...
- Mario Draghi újra varázsol?
- Korrigált a WTI a készletadatokra, 1.200 dollár felett stabil az arany
- Fontos bejelentést tehet ma az EKB
- Maradhat a japán kétharmad
- Kis emelkedésre számítunk ma a tőzsdén
- A Fed decemberi Bézs könyve szerint erősödik a lakossági fogyasztás, javul a foglalkoztatás, miközben az infláció továbbra is alacsony. Az ingatlanpiaci trendek esetében vegyes a kép, ennek ellenére a piacok jól fogadták a részleteket.
- A Dallasi Fed elnök, Richard Fisher azt szeretné, ha a Fed felülvizsgálná azt a kijelentését, miszerint az első kamatemelésig a likviditást nem vonnák ki a piacról.
- Az AICPA (American Institute of Certificated Accountants) felméréséből kiderül, hogy az amerikai felsővezetők 64%-a szerint javulni fognak a gazdasági kilátások a következő 12 hónapban. Az előző felmérés 52%-ot mutatott.
- A Walt Disney 34%-kal, 86 centről 1,15 dollárra emeli az osztalék kifizetés mértékét a menedzsment bejelentése szerint. Ez a lépés plusz 500 millió dollárjába kerül a cégnek, miközben a részvényesek 1,2%-os osztalékhozamot realizálhatnak. A Time Warner 1,5%-os, a CBS Corp. 1,1%-os rátával dolgozik.
- A Ford a Takata légzsák problémái miatt kénytelen 38.500 gépjárművet visszahívni Amerikában és további 13.000 darabot a környező országokban, ezzel elérve a 98.000 darabos visszahívási számot.
- A délután folyamán érkező amerikai munkanélküli segélykérelmek számának kedvező változása tovább lökheti lefelé az EUR/USD árfolyamát.
- Az EKB kamatdöntő ülése mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az elemzők reménykednek abban, hogy Mario Draghi bejelenti az államkötvény vásárlási programot, ugyanakkor a mi meglátásunk szerint ez a lépés jövőre csúszhat. Ennek oka, hogy az ABS és fedezett kötvényvásárlások hatásai ilyen rövid idő alatt még nem ütköznek ki a piacokon.
- Az olajár esése miatt újra előkerült az örökzöld sláger (a gigafúzióról már 2004-ben is volt szó), miszerint a Shell megvenné a BP-t. A versenytársak értékeltségét elnézve a BP 7-es P/E rátája a legalacsonyabb, miközben a FTSE 100 egyik legtöbb osztalékot fizető vállalata, így valóban jó felvásárlási célpontnak tűnik. Ennek ellenére már a versenyhatósági szabályozás gondot okozhatna az ügyletnél, így a pletyka utáni vételeket nem forszíroznánk.
- A Ryanair marketing igazgatója, Kenny Jacobs elárulta, hogy 18-24 hónapon belül ingyen wifi szolgáltatást vehetnek igénybe az utasok, valamint 3 éven belül elindítják az amerikai járatokat is, ha sikerül hozzá megvenni a flottát.
- Egyre nagyobb bajban van az orosz gazdaság, és ez jól meg is látszik a 10 éves rubelben denominált kötvények hozamán is, ami immáron 10,9%-on jár. Az 5 éves CDS a november eleji 240 bázispontról 354,5 bázispontra emelkedett.
- Az EKB és a BOE kamatdöntő ülése lesz a nap fénypontja.
- Az arany viszonylag stabil volt 1.204 dolláros árszinten. Némileg a gyengülés felé hatott az erős dollár. A piac az EKB döntéseire is figyel. Egyre nagyobb a nyomás az európai jegybankon, hogy eszközvásárlási programot indítson, ami jelentősen erősítheti az arany jegyzését.
- Az olasz 10 éves államkötvények hozama először csökkent 2% alá.
- A 30 napos mozgóátlag 307-es értékéhez tapadt az EURHUF kurzusa. A devizapár szempontjából ma kiemelt jelentősége lehet az EKB döntésének, ugyanis ha tényleg tovább bővíti az EKB az eszközvásárlásokat, az rövidtávon támogatólag hatna a feltörekvő devizákra, így például a forintra is.
- A hongkongi és a kínai tőzsde esetében is a bankok és a brókercégek teljesítettek kiemelkedően, melyek a két tőzsde növekvő forgalmából tudnak részesülni. Számukra külön pozitív hír volt, hogy a shanghai tőzsde forgalma tegnap lépte át először az 500 milliárd jüant. Úgy látszik a két tőzsde összekapcsolása pozitívan hatott a forgalom alakulására is. A shanghai index 4%-os emelkedésére utoljára 2012-ben volt példa.
- A felmérések alapján Shinzo Abe pártja a december 14-ei előrehozott választásokat követően is megtarthatja 2/3-os többségét a japán parlament alsóházában.
- A jen tovább gyengült a dollárral szemben, és már 120-as árfolyam környékén jár az USDJPY értéke, ez pedig ismét lökést adott az exportorientált vállalatoknak.
- A végleges adatok alapján a koreai GDP éves alapon 3,2%-kal bővült, ami megfelel az előzetes adatoknak.
- Hernádi Zsolt MOL elnököt felmentette egy budapesti bíróság a horvát vesztegetési ügyben. A döntés másodfokon született. A döntés az egész EU-ra érvényes. Az USKOK, a horvát ügyészség azonban folytatni kívánja az eljárást. A hír nem hat a MOL megítélésére.
- Sergey Kapustin, az OTP orosz leányának alelnöke arról nyilatkozott, hogy a hosszútávú hitelekben, például jelzáloghitelek állományában jövőre is csökkenés várható. Ugyanakkor a rövidtávú hitelekben, például az áruhitelek értékében már növekedés jöhet. Továbbá az új kihelyezésű hiteleknél a hitelminőség már jobb, mint a régi hitelek esetében. A nyilatkozatok összhangban vannak az OTP korábbi közzétételeivel.
- A Richter további 15.000 darab saját részvényt vásárolt december 2-án 3,783 forintos átlagáron. A cég jelenleg 263.188 darab saját részvényt birtokol, és bónusz programjához még további 101.650 darabot szándékozik venni.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.