Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Bíróság előtt Elon Musk

SZTORI
SZTORI2023. január 24.   13:14

Elon Muskot tegnap meghallgatta a bíróság, ahol azzal vádolják, hogy félrevezette a befektetőket, amikor twitteren azt írta, hogy biztosította a forrásokat a Tesla privatizálásához. A tárgyalás során azt is vizsgálják, hogy Musk milyen mértékben használja a Twittert, hogy félreérthető nézeteit hangoztassa, és azt is, hogy mikor vonható felelősségre a világ második leggazdagabb embere, ha átlép egy határt.

Musk azt vallotta, hogy biztos volt abban, hogy 2018-ban szaúdi finanszírozók támogatását élvezheti majd a Tesla magánkézbe vételéhez, de elmondása szerint az alap később visszavonta kötelezettségvállalását. Védekezett az ellen a vád ellen, hogy becsapta a befektetőket Twitter posztjával.

Az Egyesült Államok egyik szövetségi bíróságán, a kaliforniai San Franciscóban, hétfőn tartott tárgyaláson Musk azt mondta a befektetők ügyvédjének, Nicholas Porrittnak, hogy 2018. július 31-én a Tesla kaliforniai Fremontban található gyárában találkozott a szaúd-arábiai állami befektetési alap, a Public Investment Fund (PIF) képviselőivel.

Musk utólag elmondta, hogy Jaszir al-Rumajjan, az alap kormányzója később visszakozott a Tesla magánkézbe vételére vonatkozó kötelezettségvállalástól. "Nagyon feldúlt voltam, mert amikor találkoztunk, egyértelműen támogatta a Tesla magánkézbe vételét, most pedig úgy tűnik, hogy visszalépett" - vallotta Musk.

A tét több millió dollár a részvényesek számára, akik azt állítják, hogy veszteséget szenvedtek, miután Musk 2018. augusztus 7-én azt tweetelte, hogy "biztosítva van a finanszírozás" a Tesla részvényenkénti 420 dolláros áron történő magántulajdonba vételéhez, és hogy "a befektetők támogatása megerősítést nyert". Musk elmondta, hogy nem tárgyalt a felvásárlási árról, de a szaúdi képviselők világossá tették, hogy mindent megtesznek a felvásárlás érdekében. "A PIF egyértelműen magánkézbe akarta venni a Teslát" - mondta.

A befektetők ügyvédje elmondta a bíróságnak, hogy az írásos bizonyítékok nem támasztják alá Musk állítását, miszerint a szaúdi alap kötelezettséget vállalt vele szemben, hozzátéve, hogy a Musk és a szaúdiak közötti találkozóról készült jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a szaúdiak többet akartak megtudni Musk tervéről.

A Tesla részvényeinek árfolyama Musk tweetje után megugrott, majd később esett, amikor világossá vált, hogy a kivásárlás nem fog megtörténni. Egy kilencfős esküdtszék fogja eldönteni, hogy a milliárdos mesterségesen felhajtotta-e a Tesla részvényárfolyamát a felvásárlás kilátásainak hangoztatásával, és ha igen, mennyivel.

Nem vicc

Muskot az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) is beperelte a tweetjei miatt, ami összesen 40 millió dolláros kártérítést eredményezett számára és a Teslának.

A SEC azt állította, hogy Musk a kérdéses felvásárlási ajánlatot részvényenként 420 dollárra kerekítette 419 dollárról. "Azért döntöttünk így, mert ez 20 százalékos prémium volt a részvényárfolyamhoz képest" - vallotta. "A 420 dolláros ár nem vicc volt". Musk higgadtan tanúskodott, ellentétben a korábbi tárgyalásokon időnként tett heves nyilatkozataival. Elmondta az esküdteknek, hogy bár a Twitter, amelyet októberben vásárolt meg, a legdemokratikusabb módja a kommunikációnak, a tweetjei nem mindig úgy hatottak a Tesla részvényeire, ahogyan azt ő várta.

 

Forrás: Reuters

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés
AGRÁR SAROK

Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés

Csekély változásokkal ugyan, de két év után kifulladni látszik a globális élelmiszerár-emelkedések csökkenő üteme. Áprilisban immár második...

2024. május 6.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben