Erste kommentár Vegyél a pletykára és adj a hírre! - mondja a tőzsdei szlogen. Az év elején egy kisebb rallyt láthattunk a részvénypiacokon. Ez sok esetben (S&P500, DAX, BUX) a tavaly októberben megindult emelkedés...
Vegyél a pletykára és adj a hírre! - mondja a tőzsdei szlogen. Az év elején egy kisebb rallyt láthattunk a részvénypiacokon. Ez sok esetben (S&P500, DAX, BUX) a tavaly októberben megindult emelkedés folytatása volt, amit a hozamemelkedések is hajtottak. Míg például október óta az S&P500, a DAX vagy éppen a BUX rendre 14, 27 és 25 százalékot emelkedett, ebből a csökkenő hozamkörnyezetben 5, 9 és 7 százalék esett az idei évkezdésre. Ebben a hozamcsökkenés mellett az is benne volt, hogy a jövőt kezdik egy kicsit fényesebben látni a befektetők. Gondolunk itt arra, hogy az év eleji recesszió tekintetében már kicsit optimistább lett a hangulat, s ezt a vélekedést mostanra néhány döntéshozó is osztja. A Fed és az EKB részéről elkezdtek a kamatemelés lassításáról beszélni. Ugyanakkor Janet Yellen, vagy éppen a német pénzügyminiszter pozitív hangot ütött meg a minap a gazdaság teljesítményével kapcsolatban. Egy szó mint száz, amit a befektetők sejtettek, érzékeltek, azt mostanra a döntéshozók is kimondták. Szóval egy kicsit olyan, mintha a „Vásárolj a pletykára, adj a hírre!” szituáció lenne. Habár nem feltétlenül erre szokták ezt mondani a börzén. Ugyanis csakugyan jobbnak látszik most a helyzet, mint amilyennek 1-2 hónappal ezelőtt látszott. Ennek az egyik legfőbb oka az európai gazdaság tekintetében, hogy eddig jó volt az időjárás, és jelentősen beesett a földgáz ára. Ez pedig segíti a gazdaságokat. Szóval az optimizmust követően most az aggodalom vette át az uralmat a fejekben. Azért mégis magas az infláció, azért mégis jelentős lassulás lesz, ha recesszió talán nem is. Ez pedig mégiscsak kihatással lesz a vállalati eredményekre és értékelésekre. Szóval nem árt az óvatosság. Hacsak valami különös nagy dolog nem történik, akkor a fentiek alapján valószínűleg az elmúlt időszak jelentősebb emelkedéseinek a korrekciója, aminek a kezdetét látjuk. Reálgazdasági gödörben vagyunk, tele vízzel, gázolunk benne, s bár eddig sekélynek bizonyult, de a túloldal azért még előttünk van. Jöhet még meglepetés, nem árt az óvatosság.
Az általános negatív hangulatban a DAX és a BUX is csökken ma délelőtt.
Visszafogott mozgások voltak láthatók tegnap Európában. A DAX és az Euro Stoxx50 is stagnált, míg a FTSE100 csökkent. A szektorok vegyesen teljesítettek. Az IT vezette az emelkedést, míg leggyengébben az ingatlan és az alapvető fogyasztási cikkek teljesítettek.
Amerikában jelentősebb eladói nyomás bontakozott ki. A Nasdaq 1,2%-ot, az S&P500 1,6%-ot, a Dow pedig 1,8%-ot esett. Minden szektor csökkent, de leginkább a közmű és az alapvető fogyasztási cikkek gyártói estek.
Ázsiában is az eladók voltak többségben. A Hang Seng 0,2%-ot, a Nikkei 1,4%-ot csökkent. Kivételt jelentett a CSI300, ami 0,6%-ot emelkedett.
A Linde részvényesi közgyűlése jóváhagyta a társaság átalakítását. Ennek részeként a Linde kivonul a német tőzsdéről és csak az Egyesült Államokban lesz elérhető. A kivezetés pontos dátuma még nem ismert, de március 1. körül várható. A kivezetés hatására a részvény értelemszerűen kiesik a német DAX indexből is, ahol helyét a Commerzbank vagy a Rheinmetall veheti át.
A Lufthansa szándéknyilatkozatot írt alá az olasz ITA légitársaság kisebbségi részesedésének megvásárlásáról. Az olasz minisztériummal folytatott tárgyalás során pedig a többségi részesedésre is opciót szeretne szerezni a német légitársaság. Régóta ismert volt, hogy a Lufthansa érdeklődik az olasz légitársaság iránt, de a szándéknyilatkozat aláírásával új szakaszba léptek a tárgyalások.
A vállalat több olyan eszközön dolgozik, amelyek az okosotthonok részét képezhetik, hogy felvegyék a versenyt az Amazon és a Google termékeivel. Ezek közé tartozik egy olyan táblagép, amely képes a termosztátokat és a lámpákat vezérelni. Jövő év elején érkezhet egy megújult TV-box, és egy nagyobb okosotthon-kijelző is készülhet.
Szerdán reggel 397 körül nyitott az EURHUF árfolyama. A nap nagy részében erősödést láthattunk. Különösen kedvező, hogy az elmúlt napokban áttörhetetlennek tűnő 395-ös szint alatti tartományt is sikerült meghódítani. Végül 394-nél zárt a jegyzés, de ma reggel már 395 felett jár az árfolyam.
A nemzetközi devizapiacokon szerdán a nap eleje a dollárról szólt, ugyanakkor a kereskedés további részében fordult a kocka. A délutáni adatok egy irányba mutatnak: a vártnál jobban mérséklődő infláció mellé a várakozásoknál gyengébb konjunktúra adatok jöttek, így mérséklődhetnek a tengerentúli kamatvárakozások. Ezek eredményeként közel 10 hónapos mélypontra került a dollár az euró ellenében, 1,089-ig jutott. A piac volatilitását jelzi, hogy ezek után végül 1,08 alatt zárt a kurzus. Ma a reggeli órákban 1,081-nél jár a jegyzés. Elsősorban tengerentúli munkapiaci adatokra és Lagarde elnökasszony megszólalására lesz érdemes figyelni csütörtökön.
A WTI 84,3, a Brent típusú kőolaj pedig 79,0 dollár volt ma reggel a márciusi határidőre, míg az Ural azonnali jegyzési ára 58,9 dollár/hordó volt Európában. Tegnap gyenge kiskereskedelmi adat és a vártnál alacsonyabb termelői árinflációs adat látott napvilágot az Egyesült Államokból, ami negatívan hatott a kőolajárak alakulására, mivel az Egyesült Államokban nő a recesszió kockázata. Az API jelentése szerint 7 millió hordóval nőtt az USA kőolaj készlete a múlt héten, ami az egy héttel korábbihoz hasonlóan jelentős növekedésnek számít. A piac a kínai olajkereslet növekedéssel kapcsolatban is egy kicsit óvatosabbá vált. Az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) legfrissebb elemzése szerint az idei évben napi 1,9 millió hordóval nőhet a kőolaj iránti kereslet. A kínálat ezzel nem fog tudni lépést tartani, viszont az első negyedévben még többletes lesz a piac napi mintegy 1 millió hordóval. Ez inkább az árak csökkenését vetíti előre rövid távon.
Az arany 1.913 dollár volt ma reggel. Tegnap enyhe emelkedés volt az árakban, főleg a gyenge amerikai makrogazdasági adatok miatt. Ezek azt mutatják, hogy kisebb az amerikai gazdaságban az inflációs nyomás, mint azt korábban várták. Ez pedig a kamatok csökkenéséhez és gyengébb dollárhoz vezet, ami segítheti az arany áremelkedését. A Fed január végén ül össze és dönt ismételten a kamatok alakításáról. A piac szerint 5% körül tetőzhet a dollár irányadó kamata 2023 év közepén.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.