Erste kommentár Az AbbVie tegnap egy JP Morgan által szervezett konferencián beszélt először a Vraylar-ról (cariprazine) azóta, hogy a gyógyszer december közepén zöld jelzést kapott a major depresszió...
Az AbbVie tegnap egy JP Morgan által szervezett konferencián beszélt először a Vraylar-ról (cariprazine) azóta, hogy a gyógyszer december közepén zöld jelzést kapott a major depresszió kezelésére. A gyógyszergyártó eddig 4 milliárd dolláros csúcsértékesítést várt, amit most 5 milliárd dollárra emelt. Ez pozitív hírnek tekinthető, hiszen az elemzők többsége jóval visszafogottabb volt, és általában inkább 500 millió dollár körüli emelésre számított csak. Igaz, a gyógyszergyár vezérigazgatója korábban 2 milliárd dollárt is emlegetett. A 2022-es értékesítés egyébként kicsivel 2 milliárd dollár fölött lehet, azaz az elkövetkező néhány évben lesz még hova emelkednie az eladásoknak. Pontosabb értéket február 9-én tudhatunk meg, amikor az AbbVie közzéteszi negyedik negyedéves eredményét. Erre majd magyar idő szerint a kora délutáni órákban kerül sor.
A hír pozitív a Richterre nézve, hiszen az elemzők nagy valószínűséggel meg fogják emelni az értékesítési számaikat, s ennek megfelelően az eredményvárakozásukat is. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a célárak is növekedhetnek „ceteris paribus”.
Ma délelőtt jó hangulat van a börzéken. A DAX és a BUX is emelkedik. Az előbbi éppen rövidtávú korrekcióban van, ezért kicsit meglepő ez a jó teljesítmény, míg az utóbbi az egyik legalulértékeltebb index a régióban.
Az európai részvényindexek némileg csökkentek tegnap. A DAX 0,1%-ot, az Euro SToxx50 0,3%ot, a FTSE100 pedig 0,4%-ot csökkent. A pénzügyi szektor stagnált, de ezenkívül az összes többi szektor esett.
Ezzel szemben az Egyesült Államokban a Dow 0,6%-ot, az S&P 0,7%-ot, a Nasdaq 1%-ot emelkedett. Egyedül az alapvető fogyasztási cikkek szektora csökkent enyhén, ezen kívül minden szektor emelkedni tudott.
Ázsiában vegyesen szerepeltek az indexek. A CSI300 0,2%-ot csökkent, míg a Hang Seng 0,7%-ot, a Nikkei pedig 1%-ot emelkedett.
Jövőre az Apple sajátgyártású kijelzői kerülhetnek az iPhone-okba – írja a Bloomberg. Először a cég okosóráiba építhetik be az eddigi OLED helyett microLED technológiával készült kijelzőket, melyek a tervek szerint hamarosan a telefonokba is átkerülnek. Ez rossz hír a mostani beszállítóknak, a Samsungnak és az LG-nek. A kaliforniai cég továbbra is arra törekszik, hogy az eszközeikbe kerülő alkatrészek minél nagyobb hányadát „házon belül” állítsák elő, ami nemcsak az ellátás-lánc problémáinak kikerülését, de a könnyebb és gyorsabb alkalmazkodást is elősegítené.
700 millió dolláros fejlesztést tervez austini gyárában a Tesla. A cég benyújtotta a szükséges kérelmeket az építési engedélyekért a hatóságoknál. Az építkezés már ebben a hónapban elkezdődhet és valamikor jövő év elején fejeződhet be.
A Bluebell aktivita befektetői csoport részesedést vásárolt a Bayerben, és ezen keresztül próbál meg jelentős változtatásokat elérni a társaságnál. A fő követelésük, hogy a Bayer válassza szét a gyógyszer és a mezőgazdasági üzletágat, ami szerintük akár 70%-os felértékelődést is hozhatna a cégnél. Valamint új, független felügyelőbizottsági elnök kinevezését szeretnék elérni. Az utóbbi időben a Bayer vezérigazgatója sorozatos támadások alatt van a 2018-as Monsanto felvásárlás kapcsán, lemondatásával is próbálkoztak már, eddig sikertelenül. A Bluebell egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora részesedést vásároltak, de jellemzően relatíve kis pozíciókkal próbálják meg elérni a társaságoknál a változtatást, ami viszont gyengíti tárgyalási pozíciójukat. Az amerikai ADR-ek tegnap 7%-ot emelkedtek a bejelentésre.
Kedden gyengült a magyar deviza az euró ellenében. A bécsi Euromoney konferencián a Pénzügyminisztérium államtitkára nyilatkozott arról, hogy a második negyedév végére teljesítheti a kormány a szupermérföldköveket, és ennek megfelelően az év második felében érkezhetnek a források. A piac ezt a hírt negatívan fogadta, végül 398,7-nél stabilizálódott a kurzus és ma reggel is e szint körül mozog a kereskedés. Ma a decemberi államháztartási adatra figyelhetünk.
A nemzetközi devizapiacokon hétfőn kialakult magas szint közelében oldalazott az EURUSD kurzusa a tegnapi nap jelentős részében. Isabel Schnabel határozott üzenetet küldött az EKB részéről, míg a Fed elnökétől elmaradt tegnap az iránymutatás. Szerdán így 1,075 közelében jár a jegyzés. Ma a tengerentúli jelzáloghitel-igénylésekre, illetve a Euromoney konferencia záróakkordjaira érdemes figyelni.
Az amerikai WTI 74,8, az észak-európai Brent 79,6 dollár/hordó szinten forgott ma reggel a márciusi lejáratra, míg az Ural azonnali leszállítási ára 51 dollár volt. A tegnapi nap fő híre az API jelentése volt, mely szerint 14,8 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj tartaléka a múlt héten. A jelentős készletnövekedés részben a hideg decemberi időjárásnak volt köszönhető, ugyanis több finomítót kellett leállítani, amit most, január első felében indítanak újra. A piacon egyre erősebb a vélemény, hogy az év második felében erősebb lesz a kőolaj iránti kereslet. Az ING szerint 100, a Goldman Sachs szerint 105, míg Pierre Andurand fedezeti alap menedzsere szerint 140 dollár lehet az ár az év második felében.
Az arany 1.881 dollár volt ma reggel. A piac a holnapi decemberi USA fogyasztói inflációs adatra vár leginkább, ami irányt adhat a kereskedésnek. A várakozás szerint 6,5% lehet év/év alapon az árak emelkedése az Egyesült Államokban. A 10 éves hozam enyhén gyengült 3,61%-ra, míg a dollár továbbra is gyenge maradt a piacokon.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.