Erste kommentár Elég nagy ralit láthattunk tegnap számos európai bankrészvényben. A Commerzbank vezette a sort. A részvény az elmúlt pár napban 17 százalékot emelkedett, ebből csak tegnap 9,2 százalék...
Elég nagy ralit láthattunk tegnap számos európai bankrészvényben. A Commerzbank vezette a sort. A részvény az elmúlt pár napban 17 százalékot emelkedett, ebből csak tegnap 9,2 százalék jött össze. Ráadásul elég nagy forgalom mellett. Az Unicredit a lanyha kezdést követően 4 százalékot emelkedett a nap végére. A viszonylag gyenge kezdést követően a Deutsche Bank is majdnem 6 százalékkal emelkedett. Egyik esetben sem láttunk különleges részvényspecifikus hírt. Ugyanakkor a német piacot segíthette a második hónapja és nem picit csökkenő termelői inflációs nyomás, míg az olaszoknál pedig a nagyot javuló és pluszba forduló külkereskedelmi mérleg. Viszont ez a spanyol Santandernél nem mondható el, s ez a részvény is 3,5 százalékiot emelkedett tegnap. Szóval nem nagyon volt különös ok rá, ha csak az nem, hogy pl. az Unicredit vagy éppen a Commerzbank esetében technikai vételi jelzés alakult ki. A Deutsche Bank még ez előtt állt, de mára már ott is kialakult a vételi jelzés, míg a Santander esetében talán a közeljövőben alakulhat ki.
Ha pedig tényleg nem volt hír ezen meglepő emelkedések mögött, azaz minden „segítség” nélkül reagáltak ilyen hevesen a technikai vételi jelzésekre, akkor az azt jelenti, hogy eljött az emelkedés ideje. S miközben a recessziótól félünk, a bankok az elkövetkező időszakban valószínűleg viszonylag jól teljesítő részvények lesznek.
A DAX ma délelőtt emelkedik, míg a BUX stagnál.
A DAX 0,4%-ot, az Euro Stoxx 0,2%-ot csökkent tegnap, míg a FTSE100 0,1%-ot emelkedett. Az energia és a pénzügyi szektor kivételével minden szektor csökkent. Leginkább az IT és az ingatlan esett vissza.
Amerikában a Nasdaq stagnált, míg az S&P 0,1%-ot, a Dow pedig 0,3%-ot emelkedett. A szektorok vegyesen teljesítettek. Az emelkedést az energia vezette, míg a nem alapvető fogyasztási cikkek kiugró mértékben estek.
Ázsiában is vegyesen mozogtak az indexek. A CSI300 0,1%-ot, a Nikkei 0,7%-ot csökkent, míg a Hang Seng 0,1%-ot emelkedett.
A vártnál jobb adatokat közölt a Nike a tegnap közzétett gyorsjelentésében. Ez volt a sportszergyártó 2023-as pénzügyi évének második negyedéve. A 13,3 milliárd dolláros bevétel éves szinten 17%-os növekedést jelent, és felülmúlja az előzetes becslésekben szereplő 12,6 milliárdot. A részvényenkénti nyereség 85 cent lett, ami több, mint 30%-kal magasabb a várt 65 centnél. Az árfolyam a kedvező eredmény hatására közel 13%-ot ugrott a zárás után, annak ellenére is, hogy a Nike készletei felduzzadtak (éves szinten 43%-kal 9,3 milliárd dollárra), ami problémás lehet a későbbiekben.
Bár a logisztikai vállalat 22,8 milliárd dolláros bevétele az előző negyedévben nem érte el az elemzők által várt 23,7 milliárdot, mégsem alakult rosszul az aktuális pénzügyi év második három hónapja. A részvényenkénti profit ugyanis 3,18 dollár lett, ami bőven meghaladja az előzetesen becsült 2,8 dollárt. A kedvezőtlenné váló gazdasági körülményeket a vállalat komoly költségcsökkentéssel tervezi ellensúlyozni. A befektetők pozitívan reagáltak a bejelentésre, a FedEx árfolyama 5%-ot emelkedett a zárás után.
Kedden a magyar gazdaság kilátásait érdemben befolyásoló események nem mozgatták meg jelentősen a forint árfolyamát, az viszonylag szűk sávban mozgott az egész kereskedés folyamán. A jegybank nem okozott meglepetést, közlésük szerint továbbra is fennmaradnak a rendkívül szigorú kamatkondíciók és az energiaimportőröknek nyújtandó devizaszükséglet is. Ma reggel 402-nél jár a jegyzés.
A nemzetközi devizapiacokon kedden 1,06 körül kezdte a kereskedést az EURUSD kurzusa. Néhány hullám után végül 1,063-nál, vagyis alig a nyitószint felett zárt a napot a devizapár. Vegyes képet mutattak a tengerentúli lakáspiaci adatok, ugyanakkor Európában kedvező kép rajzolódhatott ki a külső egyensúlyt illetően. Ma a folyó fizetési mérleg mellett ismét az amerikai lakáspiac kerülhet középpontba.
Az EKB héja üzenetei és a BoJ váratlan szigorítása is gyengítette a dollárt, ez pedig kedvez a dollárban jegyzett nyersanyagoknak, így az olajnak is. Emellett az API készletadatai szerint 3,1 millió hordóval csökkenthetett múlt héten a kőolajkészlet, ami erős keresletre utal. Mindeközben az ársapka bevezetésének hatására a héten összeomlottak az orosz tengeri kőolajszállítások, főleg a jobb minőségű orosz olaj esetében, annak limit fölötti ára miatt. Ma délután pedig a DOE készletadatainak változása erősítheti meg az amerikai készletek csökkenést. A WTI árfolyama 76 dollárig emelkedett, ahol a 20 napos mozgóátlagba ütközött.
A Bank of Japan tegnapi lépése, miszerint a 10 éves kötvényhozam sapkáját 25 bázisponttal 0,5%-ra emelték, gyengítette a dollárt a nemzetközi devizapiacokon, ami pedig az arany árfolyamára volt jótékony hatással. Az arany unciánkénti ára 1.818 dollárra nőtt ma reggelre. Az utóbbi időben a nemesfém árfolyamára legjelentősebb hatással a dollár erőssége bír, így a BoJ lépése egyértelműen támogatta azt. A héten PCE inflációs adatot közölnek Amerikában, ami megmozgathatja a dollárt és az aranyat is.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.