Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PODCAST

Indul a magyar gyorsjelentési szezon, némely cégnél rekordnyereség lehet

PODCAST
PODCAST2022. november 2.   12:34

A nagy magyar cégek a héten és jövő héten közlik a harmadik negyedévről szóló számaikat. Sorrendben a MOL, a Richter, a Magyar Telekom és az OTP teljesítményét ismerhetik meg majd a befektetők. A válság miatt kivetett rendkívüli adók ellenére a nagy cégek jó teljesítőképessége megmaradt. A gyenge forintárfolyamból a többségük profitálni tudott, ez alól a Magyar Telekom a kivétel.

A hatalmas nagy benzinkútforgalom miatt, meg persze a nyár végi, ősz eleji nyaralások miatt is a harmadik negyedév nagyon erős lehetett a MOL-nál. „A második negyedév 250 milliárdjától a profit azért elmarad. 235 milliárd forintos adózott nyereséget produkálhatott a magyar olajcég” – nyilatkozta a Trend FM, Reggeli Monitor című műsorában Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. Ennek rengeteg különböző oka van, a megemelt bányajáradék, a kiskereskedelmi különadó és a finomítás után a Brent és az Ural közötti különbözetet is sújtja a plusz adó. 35 dollár volt a diszkont a harmadik negyedévben a két olajtípus között, ez a harmadik negyedévre 24-25 dollárra mérséklődött. Ráadásul a százhalombattai finomítót karbantartás miatt leállították. Ez is negatívan befolyásolta a negyedévet. Péntek hajnalban jelent a MOL.

„A Richter sokat profitálhat az amerikai értékesítésekből, de a rekordgyenge forintárfolyam is a cég kezére játszott” – folytatta a céges várakozásokkal kapcsolatos elemzését Nagy András. Az Erste részvényelemzője szerint jól működik, szinte zavartalanul a magyar gyógyszercég az orosz piacon, az ukrajnai operációja újraindult, de a háború miatt alig van ebben az országban forgalma. „Romániában most értékesíti a kiskereskedelmi üzletágát. Onnan inkább visszavonul. Vegyes piaci megjelenést alkalmaz továbbra is a Richter. Az Egyesült Államokban továbbra is partnerekkel értékesít majd, míg Európában, a nőgyógyászati termékek terén marad majd a saját értékesítésnél” – részletezte a Richter helyzetét Nagy András.

A Magyar Telekom évek óta nem tud profitálni a részvények áraiban, a gyorsjelentését illetően. „Több szempontból is kakukktojás, mert a nagy társaságok közül az egyetlen, amelyik piaczárást követően teszi közzé a gyorsjelentését. A gyenge forintból sem tudott profitálni valószínűleg” – érzékeltette a Magyar Telekom nyereségnövekedési kihívásait Nagy András. Az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint az árbevétel 6 százalékkal emelkedhetett, leginkább az internetalapú növekedésből, illetve az SMS-forgalom emelkedhetett. A költségoldalon is lehetett azonban emelkedés, például a magas infláció miatti egyszeri elem, mert 3 milliárdba kerülhetett a dolgozók plusz béremelése. A különadó pedig 6 milliárd forintjába kerülhetett mindez a Magyar Telekomnak. Az Erste várakozásai szerint 14 milliárdos adózott nyereséget érhetett el a Magyar Telekom.

Az OTP-tól rekordprofitra számítanak az Erste elemzői, leginkább elszámolástechnikai dolgok miatt. A kamatstop hatása például a negyedik negyedévben érintheti majd az OTP-t. 152 milliárd forint körül lehetett a bank harmadik negyedévi nyeresége.  

  • A forint gyengesége az OTP számaira is jótékony hatással volt
  • A nagy tőzsdei cégek nyeresége ugyan csökkent a rendkívüli adók miatt, de nem veszteségesek
  • A negyedik negyedév kilátásai gyengébbek a harmadik negyedévhez képest

Nagy Andrást, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzőjét Nagy Károly kérdezte a Reggeli Monitorban.

 

Erste NetBroker
Kereskedjen közvetlenül
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
Részletek
Erste Netbroker Kereskedjen közvetlenül a magyar, az osztrák, a német és az amerikai piacon Részletek
Nehéz helyzetben az európai autógyártók

Nehéz helyzetben az európai autógyártók

ELEMZÉS

Az európai autógyártók problémája nem újkeletű, de az elmúlt évek még „csak” arról szóltak,...

Hiába az aszály, az élelmiszerárak csökkennek – óriási bajban a Volkswagen

PODCAST

Az Egyesült Államokban, Európában és Magyarországon is rendkívüli forróság van. Ez viszont nem jelent mindenhol aszályt. A csapadékhiány inkább...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben