Erste kommentár Az európai nagyköveti tanács kéthavi haladéka Magyarország számára semmilyen változást nem jelet az eredetileg kommunikált menetrendhez képest. A lépés technikai jellegű, s csak a...
Az európai nagyköveti tanács kéthavi haladéka Magyarország számára semmilyen változást nem jelet az eredetileg kommunikált menetrendhez képest. A lépés technikai jellegű, s csak a „valóságos” folyamatokhoz igazították a döntési határidőt. Vagyis a szeptember 18-i európai bizottsági határozat szerint a magyar kormány november 19-ig implementálja jogrendjébe a kölcsönös egyetértésben kialkudott 17 pontból álló változtatást. Majd az elkövetkező hónap folyamán, ha az ellenőrzés során megfelelőek lesznek a változtatások, Magyarország és az EC megtárgyalja az uniós pénzek felhasználását, s ez kerül – nagy valószínűséggel – elfogadásra december közepéig. A folyamat következményeképpen pedig jövő év február-márciusában megindulhat az uniós források újbóli áramlása Magyarország felé.
A piacokon egyébként továbbra is kivárós a hangulat. Talán vihar előtti csend. Ugyanakkor a BUX esetében a forgalom is nagyon alacsony az elmúlt hetekben. Ugyanis az értékeltség nagyon alacsony. Legalábbis a 2 évre előremutató eredményvárakozás szerinti P/E ráta az elmúlt 17 év minimum értékének közelében tartózkodik. (Ez praktikusan a jövő évi P/E rátát jelenti.) Így az eladók már többé-kevésbé eltűntek, míg a vevők a fenti okok, na meg a világban látható recessziós félelmek miatt nem lépnek. Azaz kivárós hangulat, esemény-vezért piac van jelenleg. S ez nem csak Budapestre, hanem a többi piacra is igaz. Mindeközben az indexek sok esetben fontos technikai – támasz – szintek környékén oszcillálnak.
Ma reggel alapvetően oldalazást láthatunk a DAX és a BUX indexben is. A DAX minimálisan emelkedik, míg a BUX picit csökken.
Az Euro Stoxx50 0,3%-ot, a DAX 0,4%-ot, a FTSE100 pedig 0,9%-ot csökkent tegnap. A szektorok többsége csökkent, főleg a közmű és az ingatlan szektor. A fogyasztási szektorok viszont lényegében stagnáltak.
Amerikában a Dow és a Nasdaq is 0,1%-ot, az S&P500 pedig 0,3%-ot csökkent. Az S&P500 ezzel 2020 novembere óta a legalacsonabb értéken zárt. A tengerentúlon az energiaszektor vezette az emelkedést, megelőzve a fogyasztási szektorokat. Leggyengébben itt is az ingatlan és a közmű szektor teljesített.
Ázsiában is csökkenés volt tapasztalható. A CSI300 0,1%-ot, a Nikkei 0,4%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot csökkent.
A svájci legfelsőbb bíróság szerdán elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság, Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát. Véleményünk: Horvátország a MOL elleni összes nemzetközi pert elveszítette, amit a 2009-es privatizációs szerződéssel kapcsolatban indított, megvádolva a MOL-t, hogy korrupció útján jutott a horvát társaság irányítási jogához. A hír nem hat a részvényárra. A MOL-nak korábban 184 millió dollár kompenzációt ítélt meg egy washingtoni illetékességű bíróság.
Nem minden Apple munkavállaló számára lesz elérhető a cég most bejelentett képzési támogatása valamint egészségügyi járuléka. A Bloomberg értesülései szerint a cég nem tenné lehetővé a marylandi kiskereskedelmi dolgozóknak (akik tagjai az Apple-nél működő egyetlen szakszervezetnek), hogy hozzáférjenek a juttatásokhoz. Elvéve ezzel a munkavállalók kedvét a csatlakozástól, valamint további hasonló szervezetek létrehozásától.
A BASF tegnap váratlanul közzétette előzetes harmadik negyedéves eredményét. Az EBIT a tavalyi 1,87 milliárd euróról 1,35 milliárd euróra süllyedt a költségek emelkedése miatt, de még így is felülmúlta az 1,3 milliárd eurós várakozást. Az árbevétel 11%-kal 21,95 milliárd euróra emelkedett, elsősorban az áremelések miatt. A társaság költségcsökkentési programba kezd, melytől 2023-ban és 2024-ben is 500 millió eurós megtakarítást remél. A költségcsökkentés elsősorban Európát célozza, ahol a legnehezebb a BASF számára a környezet, Németországban például már veszteségbe fordult a társaság eredménye a harmadik negyedévben. Az adózott eredmény 909 millió euró lehetett a harmadik negyedévben, amit az északi-áramlat vezetékhez kötődő leírás is negatívan befolyásolt. A társaság nem változtatott az idei eredményvárakozásán, ami 6,8-7,2 milliárd euró. Az eső piac közepette a BASF árfolyama 1,4%-ot emelkedett tegnap a vártnál némileg jobb EBIT és a költségcsökkentő intézkedések bejelentésére.
A Samsung egy éves mentességet kapott az új amerikai korlátozások alól, amelyek blokkolják a fejlett chipek és kapcsolódó berendezések Kínába irányuló exportját. A TSMC szintén egy évre szóló engedélyt kapott az Egyesült Államok hatóságaitól, hogy továbbra is amerikai chipgyártó berendezéseket rendeljen kínai üzemébe.
Szerdán a nap nagy részében a 429-430-as sávban mozgott az EURHUF kurzusa. Először kora délután néztünk fel az újabb nevezetes szint fölé, majd az amerikai termelői árak publikálása után elindult a lejtmenet, és 432 fölé gyengült a magyar deviza az euró ellenében. Ma délelőtt a jegybank változatlanul hagyta az egyhetes betéti rátát. A hírre enyhén tovább gyengült a forint, jelenleg 433 felett jár a jegyzés.
Az elmúlt napokra jellemző módon viszonylag szűk, 0,5 százalékos sávban mozgott az EURUSD kurzusa a nemzetközi devizapiacokon, és végül a nyitó szinthez közel, 0,971-nél zárt az árfolyam. Különösebb meglepetést nem okozott a Fed jegyzőkönyve. Ma a piac által leginkább figyelt ármutatókat publikálják a tengerentúlon. A vártnál nagyobb termelői ár adat után itt sem lenne meglepő egy várakozásokon felüli érték.
A WTI 86 dolláros, a Brent 92,5 dolláros szinten állt ma reggel hordónként a decemberi leszállításra, míg az Ural árjegyzése 75 dollár volt az azonnali leszállításra. A nyersolajárak tovább gyengültek a recessziós és csökkenő keresleti várakozások miatt. A Fed jegyzőkönyve szigorú hangnemet ütött meg, ami alapján a befektetők a kamatemelések folytatását várják. Ma jelenik meg az USA szeptemberi fogyasztói inflációs adata, ami irányt adhat a jegybank politikának. Az API jelentése szerint az USA nyersolaj tartaléka 7 millió hordóval nőtt a múlt héten, ami azt mutatja, hogy bőséges a kőolaj ellátás. Igaz, ez részben az USA stratégiai készleteinek piacra dobása miatt következett be.
Az arany 1.665 dollár volt ma reggel unciánként. Az USA szeptemberi inflációs adata magyar idő szerint kora délután lát napvilágot, és meghatározó lesz a piaci hangulatra nézve. A várakozás 8,1%-os év/év alapú pénzromlás. A korábban megjelent ipari árindex adat a vártnál magasabb növekedési ütemet mutatott, ami azt jelenti, hogy a fogyasztói árakra is erősebb a nyomás a termelői oldalon. A Fed legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyv is inkább a szigorítás fokozását sugallta. A növekvő infláció nyomást helyez a kamatokra, ami kedvezőtlen az arany árára nézve.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.