Erste kommentár Annak ellenére, vagy éppen azért, mert a németek időarányosan jól állnak a gáztöltöttséggel (hiszen már elérték a szeptemberre tervezett 75 százalékos...
Annak ellenére, vagy éppen azért, mert a németek időarányosan jól állnak a gáztöltöttséggel (hiszen már elérték a szeptemberre tervezett 75 százalékos töltöttséget) az Északi Áramlat I.-en továbbra is csak 20 százalék, 14,3 GWh/h sebességgel jön a gáz Európába. Továbbra is az látszik, hogy az oroszok kemény telet szánnak nekünk. Így nem meglepő, hogy a holland tőzsdén a földgáz ára tovább száguldozik, s ma reggel már a 230 EUR/MWh-t is megjárta. Ez nem kedvező Magyarország számára, hiszen a mi beszerzéseinket is drágítja. Ezen még az sem segít, hogy nagyon belehúztunk a megújuló energiaforrások telepítésébe. Miközben az év első felében az áramfogyasztásunk 2,4 százalékkal, 568GWh-val növekedett, a földgázból való előállítás 162GWh-val csökkent, míg a napenergiából való előállítás 839GWh-val növekedett. Ez az első félév. Viszont azóta az áremelés miatt drasztikusan esik a fogyasztás. S ez jó, hiszen télen kevesebb áramot fogunk a napból termelni. Különben ha az ember körülnéz az országban, akkor azt látja, hogy drasztikusan megugrott az új, kisméretű naperőművek telepítése. A mérések szerint 45 százalékkal nőtt a naperőműpark kapacitás, s ez tovább növekszik. Így fél év alatt a napenergia már a fogyasztás 14,5 százalékát biztosította, miközben a fosszilis termelés 31,7 százalékra csökkent a tavalyi 33,1 százalékról. Azt is mondhatnánk, hogy nem állunk rosszul, ha nem sürgetne az idő. Hiszen a jelenleg még 23,6 százalékos földgázrészesedést el kellene tüntetni, vagy legalábbis jelentősen csökkenteni kéne, de nagyon gyorsan. Mindenesetre az elmondható, hogy a villamosenergia termelésünk kétharmada már független a fosszilis energia és a széndioxid kvóta áraktól. Mindeközben őrület van az áramtőzsdéken, ahol az elkövetkező egy évre 500-600 EUR/MWh árakkal találkozunk, de Franciaországban előfordul az 1000 euró fölötti ár is idén november és jövő február között. S a félreértések elkerülése végett a zsinóráramról, s nem csúcsfelhasználásról beszélünk. Különben ha a fosszilis független áramot 20 Ft/kWh-val, míg a maradékot 250 Ft/kWh órával számoljuk, akkor a jelenlegi mix átlagára – szállítás és egyéb költségek nélkül – mintegy 96 Ft/kWh-nak adódik. Azaz ha így maradnak a tőzsdei árak, vagy éppen a feszültség fokozódik, akkor további – már kisebb méretű – áremelésre lehet szükség. Persze már ez is egy pesszimista becslésen alapul.
Ma délelőtt magukhoz tértek a börzék. A DAX és a tegnap jelentősebbet csökkenő BUX is emelkedik.
A FTSE100 0,1%-ot, a DAX 0,15%-ot, az Euro Stoxx50 pedig 0,3%-ot erősödött hétfőn.
Az amerikai indexek a kezdeti gyengélkedés után erőre kaptak, és a pozitív tartományban zárták a napot. A Dow 0,45%-ot, az S&P 0,4%-ot, a Nasdaq pedig 0,6%-ot emelkedett. Alulteljesítő volt azonban az energiaszektor a globális kereslet csökkenéséről illetve a kínálat növekedéséről szóló hírek hatására.
Kínában ma reggel is csökkenést láthattunk. A CSI300 0,1%-ot, a Hang Seng 1,5%-ot esett. Japánban a Nikkei nem mozdult el a tegnapi záróértékhez képest.
A BHP tisztított éves eredménye 23,8 milliárd dollár lett, miközben az elemzők 21,6 milliárdot vártak. Az osztalék is rekord méretű, 3,25 dollár részvényenként. A cég a most induló 2023-as pénzügyi évében 290 millió tonnáról 330 millióra tervezi növeli termelését, mert erősebb kínai gazdasági kilátásokra számítanak. A részvény 4 százalékot emelkedett a hírre.
A piac izgalommal várja a Wallmart és a Home Depo ma érkező eredményét. A Wallmart az inflációra hivatkozva három hete visszavágta eredmény előrejelzését, így mindenki nagyon kíváncsi, hogy a lakosság mennyire fogta vissza a költekezését a magas árak láttán.
Hétfőn nyitás után szinte csak ütötték a forintot. Ennek hátterében a péntek esti S&P bejelentés állhat, és a Fővárosi Ítélőtábláról napvilágra került korrupciós ügy is rossz fényt vet az uniós tárgyalások kimenetelére. A kezdeti 392-es szint aljától egészen 399 fölé értékelődött le a magyar deviza az euróval szemben. Ma reggel is 400 körül jár a jegyzés.
A nemzetközi devizapiacon mintegy 1%-kal gyengült az euró tegnap a dollárral szemben. Több, mérsékeltebbnek mondható Fed-tisztviselő is egyértelműen arról nyilatkozott, hogy jelenleg kicsi annak a valószínűsége, hogy az amerikai jegybank jövőre kamatvágásba kezdjen, ami erősítette a világ elsőszámú devizáját. Emellett a továbbra is egekben lévő európai gázárak is megkeserítik az uniós befektetők hangulatát. Ma délelőtt 1,016-nál jár a kurzus.
A WTI 88,2, a Brent típusú kőolaj pedig 93,8 dollár/hordó volt ma reggel az októberi leszállításra. Az Ural azonnali jegyzésára 68,2 dollár volt hordónként. A befektetők eladták a kőolajat a gyenge júliusi kínai keresleti adatokra, illetve az iráni közeledés hírére. A perzsa állam választ küldött az Európai Uniónak, mely szerint szeretnék feléleszteni a 2015-ös nukleáris megállapodást, míg az USA-val is tárgyalásokat kezdenek a kérdésről. Az ország vezetése szerint rövid időn belül meg lehetne állapodni az Egyesült Államokkal, ha az reális és rugalmas módon közeledne a kérdéshez. Ezek alapján tehát Irán szeretne kiegyezni a nyugattal, ami megnyitná az olajszállításokat. Az OPEC alapító tag napi 1-1,5 millió hordó azonnali nyersolaj tartaléktermeléssel rendelkezik.
Az arany 1.778 dollár volt ma reggel, tehát néhány dollárral tovább esett a nemesfém jegyzése. Fontos fejlemény, hogy az USA ipari termelése is csökkent a gyenge kínai adatok után. A kínai jegybank ráadásul kamatot is csökkentett, hogy megfékezze a lassuló gazdaságot, ami tovább emelte a dollár árfolyamát. A befektetők szerint a legnagyobb kockázat az aranyra az erős zöldhasú lehet, mivel a recessziós félelmek miatt az amerikai devizát veszik a befektetők. Nouriel Roubini elemző szerint a 2023-as Fed kamatcsökkentési várakozás egy illúzió, vagyis a dollár kamatelőnye sokáig megmaradhat, így tartós dollárerősödés is elképzelhető.
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.