Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
SZTORI

A tragédiák korába léptünk – mi a legfontosabb a magyar termelő szempontjából?

SZTORI
SZTORIFórián ZoltánVezető agrárszakértő2022. július 5.   10:55

A háború és élelmiszerválság globális összefüggéseiről beszélgettünk az Erste Bank vezető agrárszakértőjével. A világpiac változik, és a magyar gazda is megérzi.

"Nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy egy gazdálkodó, aki a maga mikrokörnyezetében tevékenykedik, lásson tágabb összefüggéseket is, hiszen akkor tud kialakítani egy egészséges jövőképet, ha érti azt is, hogy mi folyik körülöttünk a világban" – mondta Fórián Zoltán"Én úgy szoktam fogalmazni, hogy 2020-ban az emberiség egy új pályára lépett, sokkal keményebb viszonyok közé. Merem azt is mondani, hogy a tragédiák korába léptünk".

Időjárási anomáliák
Az időjárási anomáliák elértek minket a múlt század végén. Azt, hogy a vízhiány egy globálisan kritikus tényezővé vált, mi még kevésbé érzékeljük annak ellenére is, hogy nagy az aszály. Az USA-ban ennél is komolyabb a helyzet idén: 35 tagállamban van aszályvészhelyzet, de a világ nagy részén is a víz kiemelt kérdéssé vált.

Betegségek, háború
Sorra felültik a fejüket különböző állatbetegségek és járványok, és persze ismerjük jól, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen változások álltak be a világgazdaságban. A háború önmagában is szörnyű, ráadásul súlyosabbá teszi a már meglévő, előbb felsorolt problémákat.

"Felértékelődik az élelmiszer, ne adj isten, még a gyártója is"
Fórián Zoltán így fogalmazott, ami egy hollandiai felmérés nyomán kívánkozott ki belőle. A vásárlók körében végzett kutatás szerint ugyanis a fogyasztók nagy része már nem köti a mezőgazdasági termelőhöz az élelmiszert, amit a boltban vesznek. Tehát nem látják azt, hogy ezért ki és mennyit dolgozott, hanem csak annyi fontos, hogy legyen. A vizsgálatot végzők szerint a holland társadalmat nem fogja érdekelni, ha eltűnnek a gazdálkodók. Ami számunkra ebből érdekes, hogy az árak változásából mi is látjuk, hogyan értékelődik fel az élelmiszer, a termények, a termékek ára folyamatosan emelkedik. "És ez nem egy rövid távú folyamat", hívta fel a figyelmet a szakember.

Jó lett volna, ha ez a felértékelődés nem ilyen körülmények között következik be, hanem azért, mert a társadalom megérti, hogy az élelmiszer-előállításnak a valódi költsége nem az, amit a boltban lát, hanem egy egészen más színvonalú, akár 30-40-50 százalékkal magasabb költség. Nyilván a fogyasztónak ez fáj, ráadásul innentől kezdve kíváncsi is lesz rá, hogy "ez tényleg ennyibe kerül, ezt tényleg előállítja valaki?"

A felértékelődés nem egyoldalú
Sosem volt ugyanis olyan, hogy a mezőgazdaságnak csak a bevételi oldalán volt növekedés, nyilván a termelési költségek oldalán is jelentkezik ez. Az energiaválsággal összefüggésben az üzemanyag, a műtrágya, a kemikáliák árai érzékelhetően megemelkedtek, sőt van egy komoly ütem- és mértékkülönbség is. "Meggyőződésem, hogy ezekben az időkben, aki nem jól használja a számológépet, és nem érti meg, hogy milyen folyamatok vannak, az nem fog tudni megfelelni a körülményeknek. És mi, a kereskedelmi bankban érzékeljük azt, hogy bizony vannak kiszállók, akik feladnak beruházásokat, vagy az egész gazdálkodást befejezik, mert túl nagyok a kihívások. Sokkoló mértékűek a változások, és van egy generáció, aki ezt már nem szeretné lekövetni."

A világpiac változik, de a magyar gazda is megérzi
Ezek a változások, trendek tartósan velünk maradnak, ami alkalmazkodóképességet feltételez a gazdától, de nemcsak a világ másik részén, hanem itt is. Egy példával érzékeltette Fórián Zoltán, hogy miről van szó: "ha nem is nagy, vastag csövön, de azért elkezdett az ukrán termény beérkezni az országba, és a feldolgozóüzemek nagyon szívesen vásárolják ezt, hiszen olcsóbb és nem rosszabb minőségű, mint a mi terményünk. Ezen el kell gondolkodnia a magyar gazdának is, hogy ha ez tartósan így marad, sőt kiszélesedik ez a cső, akkor hogyan fogjuk ezt kezelni."

A mostani áremelkedési ütemben nagyon magas az érzelmi faktor, ami a felhalmozásban, a félelmekben érhető tetten. Ez tartósan meghatározza az élelmiszerpiacot. A mezőgazdasági terménypiacok pedig a leginkább befolyásolhatók érzelmileg, elég bemondani, hogy aszály van, és máris óriásiak a kilengések, amire nagyon érzékenyen reagál a tőzsde, ebből sokan tudnak hasznot húzni.

Korábban a tőzsdei ármozgások napi szintje 2-3 százaléknál nem volt nagyobb, most 12-13 százalék, ami azt jelenti egyrészt, hogy a pénzügyi befektetők jól érzik magukat a piacainkon, másrészt, hogy ez az érzelmi töltés tényleg jelen van, és tényleg mozgatja a folyamatokat.

Látható volt, amikor felgyorsultak év elején az áremelkedések, akkor egyből elkezdtek a nagy importőrök nagyobb tételekben a drágábból bevásárolni, mert attól féltek, és nagyon jogosan, hogy tovább fog emelkedni az ár, de ezzel kivontak a piacról egy csomó terményt, és ettől kezdve nyilván kevesebb is lett a készlet.

400 millióval nőtt az éhezők száma a háború kezdete óta
A FAO szerint, mióta kitört a háború, több mint 400 millióval nőtt az éhezők száma, és ez még csak a kezdet a szakember szerint. Ez a háború nemcsak gabonát, tehát élelmiszert vont ki ezekről a piacokról, hanem pénzt is a drágulás miatt. Nagyon komoly következményei lesznek ezeknek: éhséglázadások, vándorlások és fegyveres konfliktusok.

Meddig emelkednek a terményárak?
Fórián Zoltán elmondta, hogy az emelkedő trendek némi hullámzás mellett tartósak maradnak, aminek oka a félelem, az energiaválság, a vízválság, a felhalmozási kényszer. Mostmár az extrémitások el fognak múlni, mert nem lehet a végtelenségig feszíteni az élelmiszer-értékláncot, hiszen nagyon könnyen elérhető az a pont, ahol már nem érdemes feldolgozott élelmiszert készíteni, sőt nem is lehet gazdaságosan, és akkor vissza fog esni a kereslet. A fogyasztóra sem lehet a végtelenségig ráborítani az áremelkedéseket, mert akkor nagyon komoly fék következik a fogyasztási oldalon.

Az állattenyésztők száma csökkeni fog
Az állattenyésztési ágazatban a magas terményárak, a növekvő energiaköltségek és fogyasztói trendek változása együttesen hatalmas kihívást jelent. "Egészen ijesztő hosszú távú előrejelzések vannak, én láttam olyan, 2040-re szóló előrejelzést, ami szerint a világ húspiacának – ha a mostani, hagyományos húsféléket tekintjük száz százaléknak – már egyharmada lesz csak a hagyományos, egyharmada növényi alapú, és egyharmada bioreaktorban készült húsféle".

Az áremelkedésekről: természetesen vannak a kibocsátási oldalon is áremelkedések, de az ütem és a mérték is egészen más, ami egy nagyon kemény hatékonyságnövelési kényszert jelent az állattartók számára. Komoly szelekció fog elindulni az állattartásban. Akik a toptechnológiákra vevők lesznek, tudnak beruházni, azoknak lesz esélyük a fennmaradásra, ami természetesen mérethatákonysági kérdés is. A KSH adataiból egyértelműen látszik ez a koncentrálódási folyamat egyébként. Az élenjáró technológiákat nehéz kisüzemi szinten megvalósítani, mert kell egy kibocsátási méret, amivel versenyképes tud lenni, és itt érkezünk el a fő válasz: együttműködés. Kis gazdálkodóként, összefogás nélkül esélytelen lesz tovább gazdálkodni.

Hosszú távon sokkal több az előnye a termelői együttműködésnek, mint a magányos gazdálkodásnak
Jó példa erre a spanyol sertéstenyésztés helyzete: az elmúlt években a spanyolok hihetetlenül megerősödtek a sertéshúspiacon, tudták erősíteni a világpiaci pozíciójukat, amit a legnagyobb részben a teljes mértékű együttműködésnek köszönhetnek. A szemléletváltás egyébként felgyorsult az utóbbi időszakban, ami péládul a mezőgazdasági biztosítási piacon egészen jól érzékelhető.

A cikk első alkalommal az agroinform.hu oldalon jelent meg 2022.06.03-án.

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: GettyImages

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben