Nagy a felfordulás, mindenki a Fed-re vár Ma ér véget a Fed Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése. Döntését magyar idő szerint este nyolc órakor teszi közzé a központi bank. Egészen a múlt...
Ma ér véget a Fed Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése. Döntését magyar idő szerint este nyolc órakor teszi közzé a központi bank. Egészen a múlt pénteki, vártnál jóval nagyobb inflációs adatig (8,6% év/év) teljesen bizonyos volt mindenki a júniusi és a júliusi 50 bázispontos emelésben, amit Jerome Powell Fed-elnök is sokszor hangoztatott. Azóta azonban a piac már szinte száz százalékra árazza a háromnegyed százalékpontos emelést, sőt, a teljes, egy százalékos emelésre is nagyobb esélyt látnak, mint a korábban jelzett 50 bázispontra. A piaci árazás a maival együtt összesen 250-275 bázispontos további emelést jelez előre az év végéig.
A 75 bázispontos emelés 1994 óta a legszigorúbb lépés lenne a Fed történelmében. A legtöbb elemző szerint egy határozott lépés fontos lenne a befektetők számára, hogy visszanyerjék bizalmukat a központi bankban, ami az infláció kezelését illeti. Elképzelhető, hogy a Monetáris Tanács dot-plot-jában nem lesz jelentős változás a korábbi szcenárióhoz képest, ugyanis az már korábban elkészülhetett, azonban Jerome Powell sajtótájékoztatóját árgus szemekkel és kihegyezett fülekkel fogja követni mindenki a későbbi lépések irányát illetően.
Maradtak még bizakodó befektetők. Marc Lasry, az Avenue Capital vezérigazgatója szerint a piac felfordulása még nem ért véget, de ez még nem ok arra, hogy ne vegyenek bele az esésbe („buy the dip”), és ugyan még az év vége felé is lát nehézségeket, szerinte a befektetőknek nem kellene ennyire óvatosan keresni a legjobb beszállási pontot. Benjamin Dunn, az Alpha Theory igazgatója szerint „ha tud az ember, akkor fektessen be”, illetve elmondása alapján a befektetők azért menekülnek a kötvénypiacról, mert szerintük az árnövekedést nem lehet anélkül visszafogni, hogy „tönkre tegyék a kötvénypiacot”.
Rendkívüli ülést tart ma az EKB, hogy megvitassák a jelenlegi piaci kondíciókat. A júliusi ülésre vonatkozó kamatvárakozások 10 bázispontot ugrottak, és a jelenlegi 36 bázispont azt jelenti, hogy csaknem 50%-os valószínűséggel árazzák, hogy 50 bázisponttal emelkedjenek a kamatok július 21-i ülést bezárólag. Elsősorban a kockázatosabb kötvények hozamfelárának drasztikus növekedése aggaszthatja az EKB-t, ami valamiféle újfajta jegybanki eszközt hívhat életre. Például a 10 éves olasz állampapírok hozama 2014 óta nem látott szintre, 4%-ra emelkedett.
Tegnap ismét kilőttek az európai gázárak, 16%-kal emelkedtek, miután a Gazprom jelezte, hogy technikai okok miatt az Északi-áramlat szállításai 40%-kal csökkennek. A fennakadás oka, hogy a Balti-tengeri eszközök egy részét a karbantartást követően nem sikerült határidőre üzembe állítani.
Kína ipari termelése 2022 májusában 0,7%-kal nőtt éves összevetésben, ami felülmúlta a 0,7%-os visszaesésre vonatkozó piaci konszenzust és az áprilisi 2,9%-os csökkenést. Az emelkedést elsősorban a feldolgozóipari termelés fellendülése támogatta, miután néhány nagyvárosban enyhítették a Covid-korlátozások mértékét.
Egy felmérés szerint a Kínában jelen lévő amerikai feldolgozóipari és szolgáltató cégek mindössze 31%-a üzemel teljes kapacitással. A vállalatok többsége arról számolt be, hogy az alkalmazottak nehezen tudják megoldani a munkahelyükre való beutazást a Covid-korlátozások miatt.
A kínai kiskereskedelmi forgalom 2022 májusában 6,7%-kal csökkent éves szinten, ami jobb mint a 7,1%-os piaci várakozás és az előző hónap 11,1%-os visszaesése. Utóbbi 2020 márciusa óta a legnagyobb csökkenés volt. A kiskereskedelmi forgalom harmadik egymást követő hónapja csökken, mivel a rendszeres Covid-tesztelések és egyéb szigorú intézkedések továbbra is akadályozták a fogyasztói aktivitást. A gazdaság lassulása ellenére a jegybank nem csökkentette a jelenleg 2,85%-os irányadó kamatot.
Japánban a magánszektor gépipari megrendelései váratlanul 10,8%-kal nőttek 2022 áprilisában az egy hónappal korábbihoz képest, annak ellenére, hogy az előrejelzések 1,5%-os csökkenésre számítottak. Az üzleti beruházások 18 hónapja a leggyorsabb ütemben nőttek még a magasabb nyersanyagárak, a gyengülő jen és az ukrajnai háború illetve a kínai Covid-zárlatok okozta ellátási lánc-zavarok ellenére is. Éves szinten a magánszektor gépipari megrendelései 19%-kal nőttek áprilisban, az előző havi 7,6%-os növekedése után.
Pluszban voltak ma reggel a fő amerikai és európai határidős indexek is.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.