Láttunk egy riportot. Ez alapján csak megerősítést nyer az, amit eddig is tudtunk, nevezetesen hogy a magyar fizetések jóval alacsonyabbak, mint az EU számos országában. Például már Szlovákiában is magasabbak a fizetések, ami még a Dzurinda-kormány által 1998 és 2006 között végrehajtott komoly kiigazításoknak köszönhető, és amelyet az azóta tartó politikai ámokfutás...
Közben van egy gázmegállapodásunk is, ami pozitív. A katalánok viszont november 9-én szavaznának az elszakadásról. Valószínűleg nehéz lenne utána Barcelonában az élet, hiszen az EU-s tagságukat elvesztenék, és abban is biztosak vagyunk, hogy a spanyolok csak nagyon nehezen, sok év után engednék őket vissza az EU-ba.
Habár Hongkongban zavargások vannak a saját képviseletért, és ez lehúzta az indexet, ennek ellenére az általános piaci hangulatnak és a technikai támaszoknak köszönhetően emelkedésre számítunk a mai napon. A BUX támasz szintre esett, míg a DAX doji szerűséget hagyott hátra a grafikonon pénteken. Így mind a két index tekintetében emelkedést várunk.
- Szakítópróba előtt a spanyolok
- Enyhén esett a WTI, alig változott az arany ára
- Fontos bejelentés érkezhet az EKB-tól
- Tömegdemonstráció után zuhan Hongkong
- Ma 10 órakor hirdetik ki a frekvencia tender eredményét
- Emelkedésre számítunk ma a BÉT-en
- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének szeptemberi végleges számait publikálták pénteken. Az index a várt 84,8 pontnál minimálisan gyengébb, 84,6 pont lett.
- A tengerentúli gazdaság jól teljesített a második negyedévben, a végleges GDP adat a várakozásokkal összhangban 4,6%-ra emelkedett az előzetes 4,2%-ról.
- Hatalmasat ugrott napközben a Yahoo! árfolyama, aminek köszönhetően a papír 4,4%-os pluszban zárta a napot. A jó hangulat mögött az a hír állt, hogy a társaság egyik részvényese, a Starboard bejelentette, hogy növelte a tulajdonosi részesedését a cégben.
- A BlackBerry a várakozásnál kisebb veszteséggel zárta az előző negyedévet. A társaság tisztított nettó vesztesége 2 cent lett, ami lényegesen jobb a -16 centes várakozásnál. Az árbevétel gyengébb lett a piaci várakozásnál: 950 millió dollár helyett 916 millió dollár. A társaság árfolyama 4,7%-os pluszba lendült a kereskedés végére.
- Az Alibaba végrehajtotta a tőzsdei bevetését követő első felvásárlási tranzakcióját. 457 millió dollár értékben 15%-os részesedést vásárolt a Beijing Shiji Information Technology-ban, ami szállodák számára nyújt informatikai megoldásokat.
- Japán tulajdonba kerülhet Shrek. A DreamWorks Animation cégért ugyanis bejelentkezett a japán SoftBank. Az ajánlat 32 dollárról szól, ami a pénteki záró értékhez képest 10 dolláros többletnek felelne meg.
- A JPMorgan legfrissebb elemzésében attraktívnak találja a technológiai szektort, azon belül is a szoftver, hardver és a félvezetőgyártással foglalkozó cégeket emelik ki. A tengerentúlról a Google, Facebook és az Apple papírokat emeli ki a JPMorgan, míg Európából az Infineon és a Nokia lehet érdekes.
- Ma délután az augusztusi függőben lévő lakásértékesítési adatokat publikálják a tengerentúlon.
- A csütörtöki EKB kamatdöntő ülésig még aludnunk kell párat, de az előzetes hírek szerint ezúttal nem altat el minket a szokásos esti mese. Mario Draghi végre valahára elárulhatja az eszközvásárlási program nagyságát, illetve a vásárolandó eszközök pontos körét is. A Reuters információi szerint az előirányzat 500 milliárd euró feletti lehet. A témáról bővebben a deviza résznél olvashatnak.
- A skót népszavazás után már készülhetünk is a következőre, már ami a függetlenedési kérdéseket illeti. A katalán elnök szombaton november 9-re tűzte ki a Katalónia tartomány elszakadásáról szóló népszavazást, amit a spanyol kormány szerint alkotmányellenes.
- A görög elnökválasztás miatt kitennék az IMF szűrét görög politikusok. Ennek oka, hogy a mentőcsomagokért cserébe vállalt népszerűtlen megszorító intézkedéseken lazítani szeretnének, és erre a trojka biztosan nem adna engedélyt. A 2016-ban lejáró mentőprogram idő előtti visszafizetése azonban kérdéses, mivel a kötvénypiacról kellene bevonni a szükséges forrásokat.
- A német szövetségi gazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy az idei évre tervezett 1,8%-os GDP növekedés kisebb lesz.
- A Tesco vezetését még az ág is húzza. A múlt heti profit warning után a kiskereskedelmi cég nem kapott meg egy 3 milliárd font keretösszegű rulírozó hitelkeretet. Ha valóban helyesek a Financial Times értesülései, akkor a következő napokban a likviditási helyzet szűkülésére hivatkozva leminősítetik a cég adósbesorolását.
- A héten nem szenvedünk majd hiányt makrogazdasági adatokban. A mai napon a szeptemberi német inflációs mutató és az európai üzleti bizalmi index lesz a fókuszpontban.
- Az arany 1.218 dollár körül mozgott. Az erős dollár továbbra is nyomás alatt tartja a nemesfém árát. Emellett a részvénypiac mozgása és a geopolitikai fejlemények mozgatják a kurzust. Általános vélemény, hogy a medvepiac folytatódhat az aranyban.
- A forint árfolyamában továbbra is tart a 310-es szintről indult visszapattanás. Pénteken 311,9-ről 312,4-ig emelkedett az EURHUF devizapár értéke.
- A hétvégén hatalmas tömegdemonstrációt tartottak Hongkonban, melynek kapcsán a bankfiókok ideiglenes bezárása is szükségessé vált. A mai kereskedésben elsősorban a makaói kaszinók és a kereskedelmi bankok részvényei teljesítettek gyengén. A demonstrációk ismételten a 2017-es szabad választásokat követelve törtek ki, melyet Kína egyelőre továbbra sem garantált a különleges közigazgatási területnek számító Hongkongnak.
- A héten a szokásosnál rövidebb lesz a kereskedési hét Ázsiában, mivel Hong Kong szerdán és csütörtökön, míg a shanghai tőzsde pénteken is zárva fog tartani.
- Holnap publikálja a HSBC a kínai szeptemberi végleges PMI értéket. A várakozás az előzetes adatoknak megfelelően 50,5 pont.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.