Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

SZTORI

Külső egyensúly: Baljós árnyak?

BEFEKTETÉS
BEFEKTETÉSNagy JánosMakrogazdasági elemző2021. november 23.   14:33

Magyarország egyensúlyi pozícióját közel két évtizeden keresztül ikerdeficit jellemezte, ami a masszív költségvetési és folyó fizetési mérleg hiány együttesét jelenti. Ez a helyzet 2009-től érdemben változott. Az elmúlt időszakban a külkereskedelmi mérleg romlása, valamint a folyamatosan dagadó költségvetési hiány láttán többen újra farkast kiáltottak: visszatért a nem kívánt állapot. Tényleg aggódnunk kell?

Mióta statisztikát közölnek azóta Magyarország neve egybeforrt az ikerdeficittel. A fent említett folyamat gyökeresen 2009-től változott meg, ezt követően mind a folyó fizetési mérleg, mind a külső finanszírozási pozíció pozitív tartományba került. Egyrészt jelentős kapacitásbővítések kezdték meg a termelést, melyek eredményeként a korábban negatív áruegyenleg többletre fordult, illetve a szolgáltatásmérleg is számottevő javulásnak indult. Másrészt a 2004-es uniós csatlakozás révén ekkorra kezdtek el szabad szemmel is látható mértékben az országba áramolni az EU-s források, melyek szignifikánsan javították a tőkemérleget. Végül, de nem utolsó sorban a pénzügyi válság elsődlegesen a keresleti oldalt, így a jelentős importigényű fogyasztást és beruházásokat vetette vissza.

Az árumérleg előjelváltása főként a járműiparhoz köthető exportkapacitások (Mercedes-beruházás, Audi-, valamint Suzuki bővítés és ezek beszállító hálózatai) kiépüléséhez köthető. Emellett a beruházásokhoz és a fogyasztás dinamizálódásához köthető feldolgozott termékek passzívuma is eltűnt a pénzügyi válságot követően. A feldolgozott termékek esetében inkább a beruházásokhoz köthető javak szorultak/szorulnak behozatalra: vas- és színesfémáruk, valamint műanyagtermékek és alapanyagok elsősorban, kisebb részt adnak a ruházati termékek, melyek inkább a fogyasztás részei. A külső egyensúlyi pozíció javulása 2016-ban érte csúcspontját, majd ezt követően kezdett el romlani. Ennek hátterében az előbb felsorolt okok fonákja áll: egyfelől az Audi 3 helyett csak 2 műszakban termelt évekig, a járműipar egésze 2019-ig nem ért el érdemi növekedést, másfelől a beruházások és a fogyasztás érdemi bővülése jelentősen emelte az importigényt. Megjegyzendő, hogy ez a tendencia jellemző volt a régiós versenytársak körében is.

A masszív szolgáltatás-külkereskedelmi többlet felépülésében kulcsszerep jutott a turizmus mellett a szállítási ágazatnak (elsősorban Waberer’s és WizzAir révén), valamint a bérmunka-szolgáltatásoknak. Emellett számos SSC választotta Magyarországot az elmúlt években a tevékenysége helyszínéül, így az üzleti szolgáltatások egyenlegének hiánya zéróközelbe mérséklődött. A szolgáltatás-külkereskedelem egyenlegének magas szintje évekig ellensúlyozta az árumérleg elodázódását.

Ezek után 2020-ban és 2021-ben eddig két egymással ellentétes, rendhagyó évet látunk. Míg tavaly a járvány a belső keresleti elemeket összességében jobban sújtva csapott le, a feldolgozóipar az év második felében magára talált és minden idők legmagasabb szintjén állt tavaly ősszel (pláne, hogy az energiaszámla is javult), ezért javulhatott az áruegyenleg.
Ezzel szemben idén az ébredő fogyasztás és beruházási aktivitás együttese az alkatrészhiányban szenvedő járműipar gyengélkedésével masszívan rombolja az áruegyenleget: a feldolgozott termékek egyenleghiánya mellett az energiaszámla egyenlege is romlott tavalyhoz képest, a számottevő súlyú közúti járművek exportja pedig visszaesett.
A szolgáltatások terén a nemzetközi turizmus még messze elmaradt a 2019-es csúcsévtől és a szállítások ágazat is tényleges kapacitásai alatt teljesít egyelőre, így a korábbi békeévekhez képest továbbra számottevően alacsonyabb lehet szolgáltatás-külkereskedelem egyenlege idén, és feltehetően még jövőre is.

Mindent egybevetve messzemenő következtetés nem vonható le az elmúlt 20 hónap alapján, több átmeneti tényező együttes hatása érvényesül a külső egyensúlyi pozíciók kapcsán – melyek most rövidebb távon inkább a folyó fizetési mérleg romlásának irányába mutatnak. 2020 után így mind 2021-ben, mind 2022-ben valószínűsíthetően deficitet mutat majd a folyó fizetési mérleg egyenlege.

Az elmúlt évek gyakorlata alapján a kormányzatnak feltett szándéka maradhat a továbbiakban is a beruházás vezérelte növekedés fenntartása, aminek jelentős az importvonzata. Ugyanakkor a járműipar helyzetének normalizálódása stabilizálhatja az áruegyenleget. Ezt támogatja számos, az elkövetkezendő években termelésbe lépő óriási kapacitásbővítés (Samsung 2. gyár – Göd, MOL poliolüzem – Tiszaújváros, Mercedes – présüzem, Toray-LG Chem összefogás – akku szeparátor, ezenkívül temérdek kisebb, akkumulátorgyártáshoz, főként jármű- és élelmiszeriparhoz köthető beruházás). A szolgáltatások vonalán a turizmus és az ipar helyreállása magával vonhatja a szállítások növekedését is.

A fentiek eredőjeként az idei és a jövő évre várható romlás a fizetési mérlegen valószínűsíthetően átmeneti lesz. Feltételezve az államháztartás szintén inkább középtávra várható markánsabb konszolidációját, 2023-ban már ismét jelentősebben javulhat a külső egyensúlyi helyzet is, és középtávon egyensúly közeli folyó fizetési mérleg egyenleg realizálódhat.

Bár az EU-val való kapcsolatok pillanatnyilag számos vitás kérdéssel terheltek, előrejelzéseink alapforgatókönyvében nem számítunk a források felfüggesztésére. Így sikeres lehívás esetén a 2014-20-as periódushoz képest is jelentősen több uniós pénz érkezhet Magyarországra az NGEU forrásokból, emellett a 2021-27-es költségvetési periódus forrásaiból is, ami a tőkemérlegen keresztül pozitívban tarthatja a külső finanszírozási képességet.

Forrás:

https://www.ksh.hu/

https://www.mnb.hu/

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Címlapkép: Shutterstock Inc.

 

A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben