Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
ELEMZÉS

Miért kezdett el Európa ismét szénnel áramot termelni?

RESEARCH BLOG
RESEARCH BLOGPletser TamásOlaj- és gázipari elemző2021. november 3.   11:29

Ahogy megugrott a gáz és az elektromos áram ára a nyár végén, úgy nőtt meg masszívan a szenes erőművek nyeresége.

Forrás: Shutterstock Inc.

Az alábbi két ábrát a cseh kollégám készítette, aki a CEZ-t és a többi európai áramtermelő céget elemzi. Az első ábra azt mutatja, hogy milyen nyereségre lehet számítani, ha szénnel termelünk elektromos áramot Európában, a második ábra ugyanez földgázzal. A sötétkék szín mutatja a szén, illetve a földgáz költségét, a szürke a CO2 kibocsátás ráfordítását, míg a piros a sötét (dark), illetve a tiszta (clean) árrés mértékét a két fosszilis termék esetében.

 A szén alapú áramtermelés határhasznai

A földgáz alapú áramtermelés határhasznai

Forrás: Erste Group Research, Bloomberg

Jól látható, hogy ahogy megugrott a gáz és az elektromos áram ára a nyár végén, úgy nőtt meg masszívan a szenes erőművek nyeresége. Ez még akkor is igaz, ha jelenleg a CO2 kibocsátás 60 EUR/t ára nagyobb költségelemet jelent, mint a szén bekerülési költsége. A folyamatot egyébként a földgáz mozgatja: a kisebb földgáz elérhetőség és magasabb azonnali ár miatt érdemes most szenet égetni. Ha a piac visszaáll egy 30-40 EUR/MWh földgázárra és a CO2 kibocsátás ára nem változik, akkor ismét bezárul a sötét (dark) árrés és leállnak a szenes erőművek.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. A jelen dokumentumban foglaltak kizárólag a szerző személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Befektetési Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának

SZTORI

GPT-5: Jött, látott… a többi pedig még várat magára

Közel két és fél évvel a GPT-4 piacra dobása...

AGRÁR SAROK

Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?

A napraforgómag termelői ára Magyarországon a 32. héten negyedével volt magasabb, mint egy évvel korábban. A tavaly év eleje óta tartó áremelkedés...

2025. augusztus 18.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben