Erste kommentár Újra emelkedésnek indult az infláció itthon. A várt 4,7 százalék helyett 4,9 százalékkal emelkedtek az árak, ami elsősorban a szeszesital- és dohányáruk 10,5 százalékos, vagy...
Újra emelkedésnek indult az infláció itthon. A várt 4,7 százalék helyett 4,9 százalékkal emelkedtek az árak, ami elsősorban a szeszesital- és dohányáruk 10,5 százalékos, vagy éppen az üzemanyagok 21,7 százalékos emelkedésének tudható be. Az élelmiszer, a szolgáltatás és a tartós fogyasztási cikkek ára viszont az átlag alatt emelkedett, de csak a szolgáltatások árának emelkedése maradt a 3 százalékos cél alatt (2,8 százalék). A maginfláció pedig a júliusi 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelkedett, ami még mindig alatta marad a júniusi 3,8 százalékos értéknek. Nem érkezett jó hír a külkereskedelemből sem. Valószínűleg a gépjármű gyártás visszaesése miatt az export 9,5 százalékkal csökkent egy hónap alatt, míg az import csak 1,8 százalékkal. Így év per év összehasonlításban az import 15, míg az export csak 10 százalékkal növekedett, ami 193 millió eurós hiányt generált a külkereskedelemben. Ez azért kellemetlen, mert az adat a folyó fizetési mérleg romlását sugallja, ami viszont a forint árfolyamára lehet negatív hatással.
Mindeközben jelentős romlást látunk az európai börzéken, amit a holnapi EKB üléstől való félelem is okozhat. Ugyanis a nem szavazó Fed tag, James Bullard azt mondta, hogy a gyengébb munkaerőpiaci adatok ellenére is meg kellene kezdenie a Fed-nek a szigorítást, és azt a jövő év első felében be is kellene fejeznie. Ez pedig okot adhat arra, hogy a befektetők féljenek az EKB holnapi ülésén a mennyiségi lazítás visszafogásról szóló esetleges döntéstől. Így a DAX egy méretesebb esésessel kezdi a mai napot, és a BUX is lefelé tendál.
A Nasdaq Composite 0,2%-os emelkedésével ugyan új csúcson zárt, a Dow azonban már más képet festett. A bluechip benchmark közel 0,8%-ot esett, ami részben a delta variáns körüli félelmeknek, részben pedig a közelgő jegybanki változtatásoknak tudható be. A Federal Reserve a pénteki meglehetősen gyenge munkaerőpiaci jelentés hatására várhatóan novemberre tolja a programok csökkentéséről szóló bejelentését. A Louisiana-i Fed elnöke szerint azonban nem kellene tovább halogatni a bejelentést. A széles piacot reprezentáló S&P 500 index 0,3%-os veszteséggel zárta a kereskedést.
Ma nyitás előtt teszik közzé a jelzáloghitel igénylések alakulását.
Ázsiában vegyesen teljesítenek az indexek. Kínában a Shanghai Composite 0,2%-kal, a Hang Seng pedig 0,1%-kal csökken. Viszont Japánban a Nikkei 225 0,7%-kal emelkedik.
A japán GDP 1,9%-kal emelkedett a második negyedévben éves bázison, felülmúlva az 1,6%-os várakozást. Az emelkedést a magasabb tőkekiadások, illetve a megnövekedett fogyasztás eredményezte.
A Blackrock közel egymilliárd dollárt gyűjtött befektetőktől az új kínai alapjához, miután tegnap Soros György kritizálta a befektetési cég stratégiáját. Közel 111.000 befektető fektet az új alapba, ami továbbra is azt bizonyítja, hogy a befektetők készen állnak vállani a kockázatot a magasabb hozamok reményében.
Az amerikai határidős indexek pluszban, az európaiak mínuszban voltak ma reggel.
Sajtóhírek szerint a kormány 2022 júliusáig meghosszabbítaná a moratóriumot, ugyanakkor szűkítené a jogosultak körét. A fő változás, hogy az eddigi opt-out rendszert opt-in megközelítés váltja fel. Ez azt jelenti, hogy annak kell jeleznie a bankja felé, aki továbbra is bent szeretne maradni a rendszerben. A moratóriumot továbbra is igénybe vehetik a nyugdíjasok, a gyermeket nevelők, azok, akiknek csökkent a bére, illetve a 25%-os árbevétel csökkenést elszenvedő vállalkozások. A technikainak tűnő változás önmagában jelentősen csökkentheti a moratóriumot igénybe vevők arányát. Bár nehéz pontosan megmondani, hogy mindez hogyan hat az OTP-re, a részvényenkénti negatív hatás mindössze néhány tíz forintnyi lehet.
A Gloster közzétette a részvényfelaprózáshoz kapcsolódó főbb dátumokat:
Az utolsó kereskedési nap a régi, 100 forint névértékű „A” sorozatú Gloster törzsrészvényekkel: 2021. szeptember 21.
Az első kereskedési nap az új, 10 forint névértékű „A” sorozatú törzsrészvényekkel (ISIN HU0000189600) 2021. szeptember 22.
A társasági esemény (split) fordulónapja: 2021. szeptember 23.
Az átalakítás folyamata automatikus, a részvényeseknek a társasági eseménnyel összefüggésben nincs tennivalója.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.