Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Jó eredményeket tett közzé a Volkswagen csoport - Európa Best Of

ERSTE TÍZÓRAI
ERSTE TÍZÓRAI2013. február 25.   09:35

A januárban bejelentett 6.000 fős létszámleépítésen túl további létszámcsökkentést tervez a Commerzbank, 2015 végéig még 1.800 munkahelyet szüntetnének meg.


A januárban bejelentett 6.000 fős létszámleépítésen túl további létszámcsökkentést tervez a Commerzbank, 2015 végéig még 1.800 munkahelyet szüntetnének meg.
A tegnap este kezdődött Mobile World Congress első nagy bemutatóját a Nokia tartja ma 8.30-tól. A cég túl nagy újdonsággal nem állt elő, bár több telefont is bemutatott. Érdekességnek számít, hogy leleplezték a Nokia 520-as és 720-as sorozatot is, a kisebbik változat már 180 dollártól elérhető lesz. Mindkettő Windows 8-as operációs rendszert futtató telefon, melyek mind tudásuk, mind pedig áruk alapján a középkategória képviselőinak számítanak. Egyúttal bemutatták a Nokia 105-ös és 301-es telefont is, melyek nem a tudásukkal, sokkal inkább olcsó árukkal hívják fel magukra a vásárlók figyelmét. Elterjedésükre nem is elsősorban a fejlett piacokon, sokkal inkább a fejlődő országokban lehet számítani. Egyik fenti készülék sem jelent technikailag nagy újdonságot, a Barcelonában zajló eseményen résztvevők ennél azért nagyobb bejelentésekhez vannak szokva. Korábban többször lehetett arról hallani, hogy esetleg egy tablet készüléket leplezhet le a Nokia, azonban úgy tűnik erre nem fog sor kerülni.
Az Unicredit fiókbezárásokat tervez Ausztriában, bankfiókjainak harmadára kerülhet lakat, adta hírül egy osztrák hírügynökség Willibald Cernko vezérigazgató szavaira hivatkozva. A banknak jelenleg 350 fiókja működik Ausztriában, és a bezárások mellett 800 fős létszámleépítést is terveznek.
Jó eredményeket tett közzé a Volkswagen csoport, azonban a pesszimista kilátások miatt hatalmasat zuhant pénteken az árfolyam. A 2012-es üzemi eredmény 11,5 milliárd euró lett, ami egy az egyben megegyezik a várakozásokkal. Az adózás előtti eredmény 25,5 milliárd euró, míg az adózott eredmény nagysága 21,7 milliárd euró, szemben a 22 milliárdos várakozással. Pozitív hír, hogy az osztalék nagyságát 3 euróról 3,5 euróra növelték. A vállalat várakozásai szerint a 2013-as eredmény a tavalyi számokat fogja hozni, pedig az elemzői várakozások 20%-os javulást vártak. A 2012-es évben az előzőhöz képest 12%-kal növekedett az eladott autók száma, az árbevétel 21%-kal, az adózott eredmény 38%-kal növekedett.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

OTP: Egy korszak LEZÁRULT
VIDEÓ

OTP: Egy korszak LEZÁRULT

Miró József beszél arról, hogy mit is jelent Csányi Sándor távozása a vezérigazgatói székből,...

Szóljatok a szójásoknak!
AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben