Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

BNP Protect Express OneStar German Leaders EUR 21-24

MÖGÖTTES TERMÉK INFORMÁCIÓK
MÖGÖTTES TERMÉK INFORMÁCIÓK2021. március 2.   11:48

Európa (GDP alapján) legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország vezető vállalatai közé tartozik a mögöttes termékkosárban szereplő Daimler és Infineon vállalatok.

A Daimler, ciklikus vállalat teljesítményére a gazdaság fokozatos „újraindulása” lehet jó hatással. Ennek jelét mutatta a 2020 utolsó negyedéves árbevétele is, mely már alig maradt el az egy évvel korábbi, azonos időszak eredményétől, illetve a teljes 2020-as működési eredménye 25%-kal haladta meg a várakozások konszenzus értékét, és pozitív várakozásokat jelentett a teljes 2021-es évre.

Az Infineon 2020-as, járvány okozta korlátozások alatti árbevétele folyamatosan növekedett. Ez egyrészt az időszak alatti, áru-szolgáltatás egyensúly áruk felé tolódásának, másrészt viszont a chipek egyre szélesebb körű használata hosszú távú trendjének volt köszönhető. Ezen felül olyan innovációk, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések, a müncheni „Quantum Völgy” projekt részét képező, kereskedelmi forgalomban is használható kvantum processzor fejlesztése vagy pont a kvatumszámítógépek számítási teljesítményének ellenálló kódolási megoldások hozzájárulhatnak a további sikeres működéshez.

 

Daimler

  • A három nagy német presztízs autógyártó egyike;
  • Legismertebb a Mercedes márkájú személyautókról, de ezen túlmenően buszokat és kamionokat is gyárt, azonban ezek szétválasztásáról már döntés született;
  • Piaci kapitalizációja meghaladja a 70 milliárd eurót;
  • Árbevételének több mint fele személyautók gyártásából származik, a kamiongyártás, mint második legnagyobb szegmens 20% fölötti aránnyal járul hozzá a csoport árbevételéhez, míg a buszok és kisbuszok az árbevétel 10%-át teszik ki;
  • Korábban Európa számított a fő piacának, de most már 35%-35% származik Európából és az USA-ból is. Azonban a növekedés elsődlegesen az ázsiai –, azon belül is a kínai – piacról származik;
  • A 2021-es eredményvárakozással számítva 8,8-as P/E értékeltségen forog, ami nagyon alacsony értékeltséget jelent a szektortársaihoz képest is;
  • Árfolyam: https://www.bloomberg.com/quote/DAI:GR;
  • A Bloomberg-en szereplő konszenzus célár 74,6 EUR ;
  • A részvényt 21 elemző javasolja vételre, 8 tartásra és 1 eladásra;
  • Kockázatok: szigorodó károsanyagkibocsátási szabályok, globális gazdasági visszaesés, lemaradás az elektromos autó fejlesztés terén.

Infineon

  • Német technológiai nagyvállalat, Európa vezető chipgyártója;
  • A 47 milliárd euró piaci kapitalizációval rendelkező vállalat közel 47 ezer embert foglalkoztat;
  • Széles körben szállít chipeket: telekommunikáció, nehézipar, autóipar, elektronikai cikkek. A lecsökkent autóipari beszállítások ellenére az emelkedő adatforgalom, IoT és mobileszközök révén bevétel és profitnövekedés várható a következő években;
  • A bevételek 45%-a az autóiparból származik, 43%-ot tesz ki az áramvezérlési feladatokat ellátó félvezetők gyártása;
  • Földrajzi bontásban Ázsia játssza a legfontosabb szerepet, ami a 2020-as bevételek 52%-ért volt felelős. Európa 27%-ot, Amerika pedig 12%-ot tett ki;
  • Forward 12M P/E: 33,4;
  • Árfolyam: https://www.bloomberg.com/quote/IFX:GR;
  • A Bloomberg-en szereplő konszenzus célár EUR 37,2;
  • A részvényt 19 elemző ajánlja vételre, 11 tartásra és 3 eladásra;
  • Kockázatok: Verseny fokozódása a társaság piacain, autóipar és globális gazdaság visszaesése, jelenlegi erős árazási képesség enyhülése.

 

2021.02.26

Forrás: Reuters.com, Bloomberg.com, Infineon.com

A magyar ipar egy félkarú óriás
SZTORI

A magyar ipar egy félkarú óriás

Az ipari termelés szerves és meghatározó részét képezi a magyar gazdaságnak: a kibocsátásban...

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések
AGRÁR SAROK

Sorjáznak a gabonapiaci előrejelzések

A gabonapiacok mindössze gyenge hullámokat vetnek az elmúlt hetekben. A múlt héten megjelent előrejelzések a túlkínálatot támasztják alá ebben és...

2024. március 27.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben