A múlt hét meglehetősen gyengére sikerült, a hazai és a német piac is fej-fej mellett zuhantak, egyedül a tengerentúli börzék tartották magukat. Tegnap a foci VB döntőn Németország diadalmaskodott, ez pedig hozhat némi emelkedést a DAX piacára, de technikailag is alátámasztható egy korrekció, akár a 9.770 pontos letörési szintet is visszatesztelheti a kurzus egy-két...
A múlt hét makroadatok és vállalati hírek tekintetében is foghíjas volt, a következő napok azonban mozgalmasabbak lesznek. A héten már beindul a gyorsjelentési szezon és számos társaság publikálja második negyedéves számait, többek között a Yahoo! és a Google is. Az esti órákban Mario Draghi mond beszédet, az amerikai jegybankelnök pedig szenátusi meghallgatáson vesz részt.
- Háromhavi mélyponton a WTI, az arany négyhavi csúcsról zuhant
- Elenyésző mozgás a dollár piacán
- Jól kezdődött a hét Ázsiában
- Az FHB 16,5-19,5 milliárd forintos veszteségre számít a mentőcsomag kapcsán
- Az orosz Gazprom veheti meg az INA-t
- Emelkedésre számítunk ma a BÉT-en
- Az amerikai bankok közül elsőként a Wells Fargo jelentett pénteken. Az árbevétel a várt 20,8 milliárd dollárnál magasabb lett, 21,1 milliárd dollár volt a második negyedévben, a tisztított részvényenkénti profit 1,01 dollár lett, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak. A bank 30 centről 35 centre emelte meg a részvényenkénti osztalékát is.
- Ma piacnyitás előtt a Citigroup publikálja negyedéves számait. A hírek szerint a Citigroupnak 7 milliárd dolláros bírságot kell fizetnie jelzálog fedezetű értékpapírok eladásával kapcsolatos botrány miatt a tengerentúli hatóságoknak, amiről a mai jelentésében számolhat be hivatalosan.
- A Spiegel értesülései szerint Angela Merkel német kancellár azt tervezi, hogy nem várja meg a következő választásokat, hanem idő előtt önként távozik hivatalából.
- Szlovéniában meglepetésre Miro Cerar jogászprofesszor alig egy hónapja alakított pártja nyerte a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat.
- A negyedik legnagyobb bolgár bank, a Corpbank nem élte túl a bankrohamot és csődbe ment. A helyi jegybank visszavonta a bank működési engedélyét.
- Ipari termelési adat érkezik ma az euró zónából.
- Az arany ára 1.320 dollárra csökkent a korábbi 1.340 dollár/uncia szintről, mivel a befektetők szerint a 6 hete tartó emelkedés túlzó mértékű és a részvények iránt ismét nőtt a kereslet, ami csökkentette az alternatív befektetések iránti érdeklődést.
- Az EUR/USD-hez hasonlóan visszafogott mozgás jellemezte az EUR/HUF árfolyamának mozgását is, ami 310-es értéken várta a mai kereskedés kezdetét.
- A Lenovo 0,7%-ot emelkedett, miután a IDC and Garnet felmérése alapján a vállalat a második negyedévben is megőrizte a vezető szerepét a PC-k piacán.
- Szerdán fogják publikálni a második negyedéves kínai GDP számokat. A várakozások szerint 7,4%- kal növekedhetett a kínai gazdaság.
- Holnap pedig a japán jegybank ismerteti kétnapos kamatdöntő ülésének eredményét. A piac ezúttal sem számít a 0,1%-os kamatszint megváltoztatására.
- Az árfolyamrés 4,5 milliárd forint,
- a kamatemelések pedig 12-15 milliárd forintnyi veszteséget jelenthetnek a banknak.
- Ezek az előrejelzések ugyanakkor nem tartalmazzák azt, ha forintosítják a devizahiteleket,
- A többi bankhoz hasonlóan az FHB is bíróságon fogja bizonyítani, hogy az árfolyamrés és a kamatemelések jogszerűek voltak. Az árfolyamrés miatti veszteség 1,2 milliárd forinttal magasabb, mint az általunk várt összeg, míg a kamatok esetében jelentősen alacsonyabb. Az első esetben az eltérést valószínűleg a szélesebb FX spread okozza, míg a második esetben a piacinál magasabb végtörlesztési arány lehet az indok. Összességében a veszteség részvényenként 250-300 forint lehet, szemben a korábbi 465 forintos számításunkkal, aminek fele már beárazódhatott.
- Lapértesülések szerint az orosz Gazprom veheti meg a horvát INA-t. A Vecernji List szerint a Gazprom megvenné a MOL 49%-át és a horvát állam részesedését is, így akár 75%-os tulajdont is szerezhet az INA-ban. Ehhez a MOL-lal és a horvát kormánnyal is meg kell egyeznie. A lapértesülések szerint Orbán Viktor miniszterelnök mondja ki a végső szót az ügyben. A pletyka nem újkeletű. A MOL véleményünk szerint eladná az INA-ban lévő részesedését megfelelő ár mellett: ez legalább 2 milliárd dollár lenne a 49%-os részesedésért. Ilyen, vagy ennél magasabb árat kedvezően fogadna a piac.
- A Fitch megerősítette a MOL BBB- hitelminősítését negatív kilátásokkal. Az indoklás szerint a fő ok a csökkenő olaj- és gázkitermelés, valamint a finomítói szegmens nehéz helyzete.
- A román Ziarul Financiar című gazdasági lap értesülései szerint az OTP pályázhat a Banca Millennium megvásárlására. A szóba hozott bank meglehetősen kis szereplőnek számít 188 milliárd forintnyi mérlegfőösszegével, körülbelül fele akkora súlyt képvisel, mint az OTP román leányvállalata. A bank könyv szerinti értéke 22 milliárd forint volt, működése veszteséges. Az esetleges akvizíció várhatóan nem jelentene jelentős terhet az OTP csoport számára.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.