Erste kommentár Yellen szerint ilyenkor kell nyomni a gázpedált, ilyenkor kell minél nagyobb csomagot készíteni, mert az alacsony kamatszint miatt most „büntetlenül” lehet sok hitelt felvennie a kormányzatnak, és – ezt...
Yellen szerint ilyenkor kell nyomni a gázpedált, ilyenkor kell minél nagyobb csomagot készíteni, mert az alacsony kamatszint miatt most „büntetlenül” lehet sok hitelt felvennie a kormányzatnak, és – ezt már csak mi tesszük hozzá – most van rá szükség. Közben a mai elnöki beiktatás alkalmából azon spekulálnak a piaci szereplők, hogy a Biden-kormányzás hoz-e további piaci emelkedést. Ugyanis Biden második lett, és így 92 éves csúcsot sikerült megközelítenie azzal, hogy a megválasztásától a beiktatás napjáig 12,8 százalékot emelkedett az S&P500 index. Ennél nagyobbat Herbert Hoover 1928. november 6-i megválasztását követően a beiktatásáig emelkedett az index, mégpedig 13,3 százalékot. Az is igaz, hogy a következő évben a történelem legnagyobb tőzsdei összeomlását láthattuk. Mindenesetre Amerikában a méretes mentőcsomag, a várható még nagyobb infrastruktúra csomag fenntartja az optimizmust.
Mindeközben Európában inkább kivárást láthatunk vegyes mozgásokkal. Ugyanakkor a DAX ma is emelkedik egy picit, miközben a magyar piac kismértékű csökkenést mutat. Viszont nincs jó hírem. A DAX technikai képe a napon belüli dinamikus indikátor alapján inkább a gyengülés irányába mutató képet fest fel.
A ciklikus papírok helyett a technológia szektor volt a tegnapi nap legerősebb szereplője. A piac meglehetősen aggasztó reakciót mutatott a bankok jelentéseire, ami kedvezőtlenül érintette a Dow Jones Industrial Average teljesítményét. A blue-chip index 0,4%-ot emelkedett, a Nasdaq Composite azonban 1,5%-os pluszban zárt.
Janet Yellen kongresszusi beszédében a vártnak megfelelően az újabb fiskális lazítás szükségességéről nyilatkozott. Ami sokkal érdekesebb, hogy elmondása szerint Biden a vírus helyzet alatt nem tervezi az adók megemelését, inkább az infrastruktúra csomaghoz kötné azokat. Biden ugyanakkor a múlt héten arról nyilatkozott, hogy az 1900 milliárd dolláros csomagja mellett februárban már bejelentené az infrastruktúra csomagját is. A bejelentést követő hónapok során feltehetően törvénybe is próbálná iktatni, így elképzelhető, hogy 2022-től már magasabb adókkal kell számolni.
A Netflix felhasználóinak száma meghaladta a 200 milliót. A társaság negyedéves jelentésében 6,6 milliárd dolláros bevételről és 1,19 dolláros részvényenkénti profitról számolt be, mindkettő meghaladta az elemzői várakozásokat. A 2021-es évre már nullszaldós cash-flow-val számol a társaság, 2022-től kezdve pedig pozitív free cash-flow-ra számít. Ennek megfelelően a cég szerint a jövőben nem lesz szükség külső finanszírozásra, így a vezetőség részvény visszavásárlási programon kezdett el gondolkodni.
Vegyes kereskedéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225 0,4%-ot csökken, míg a Hang Seng és CSI 300 indexek 0,9% és 0,7%-ot emelkednek.
Az amerikai külügyminisztérium szerint az ujgur etnikai csoport népirtás áldozatává vált. Mike Pompeo szerint Kína bebörtönözte, megkínozta és sterilizációra kényszerítette a muszlim kisebbséget.
Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.