Kizöldültek a piacok. Új csúcsokat láthattunk napon belül az S&P500 és a Dow Jones indexekben is. Gyakorlatilag ostrom alatt vannak a kritikus 2.000 és 17.000 pontos szintek. Közben a Nasdaq új lokális csúcsra ment, méghozzá úgy, hogy rést hagyva hagyta el az ellenállási szintet. Ezek erőt sugalló mozgások, pedig a lélektani szintek környékén nem árt óvatosnak lenni. ...
Magyarország államadóssága nem teljesíti a csökkenő pálya kritériumait, így az Európai Bizottság nagyon explicit figyelmeztetést adott ki. Ha visszakerülnénk a túlzott deficit eljárás alá, akkor veszélybe kerülhetne az évi nettó 3 milliárd eurós EU-ból jövő támogatás. Az pedig a GDP 3 százaléka, és abszolút nem mindegy, hogy megkapjuk-e vagy sem, miközben amúgy az éves GDP növekedésünkre vonatkozó becslések 2-3 százalék körül szóródnak.
Érdemes megemlékeznünk a Richterről is. Az elmúlt hetekben sokat erősödött a rubel, ami pozitív. Viszont az elmúlt két napban újra a gyengülés útjára lépett, de az ezzel párhuzamos agresszív forint gyengülés kikompenzálta azt. Így a rubel-forint keresztárfolyam a tavaly decemberi szint környékén mozog jelenleg, vagyis az árfolyamokban bekövetkezett változások összességében pozitívak a cég várható eredményének tekintetében.
- 3 hónapos csúcson járt tegnap az arany
- Nagyot gyengült a forint az EDP lehetőségére
- Jól teljesített Ázsia
- Újabb túlzott deficit eljárás jöhet
- Emelkedésre számítunk a BÉT-en
- A Twitter 2,6%-ban zárta a kereskedést, de napközben komolyabb pluszban is járt a kurzus. A jó hangulat oka, hogy új pénzügyi igazgatót, egy korábbi Goldman Sachs bankárt nevezett ki a társaság.
- Az ISM feldolgozóipari index júniusi értéke 55,3 pont lett, ami gyengébb a várt 55,9 pontnál.
- Az amerikai autóértékesítési adatok jobbak lettek a vártnál, a belföldi értékesítések 13 millió darab helyett 13,25 millió darabra emelkedtek, míg az összes gépjárműeladások a várt 16,38 millió darab helyett 16,92 millió darabra nőttek.
- Délután az ADP foglalkoztatottság változását és New York-i ISM indexet publikálnak a tengerentúlon.
- 11,6%-on stagnált a munkanélküliségi ráta az eurozónában májusban, míg Németországban változatlanul 6,7%-os volt a munkanélküliség.
- Nagy volatilitás volt tegnap a kőolajban. 104,6 és 106 dollár között mozgott az árfolyam, még nem sikerült érdemben elrugaszkodni a 105 dolláros támaszról. A reggeli kereskedésben enyhe emelkedés látható.
- Kis elmozdulást mutatva a 200 napos mozgóátlag 1,3673-as értékén billeg az EUR/USD devizapár. A mai kereskedésben eldőlhet, hogy csak a támasz visszatesztelését láthattuk, vagy ténylegesen a mozgóátlag alá esik a devizapár értéke és ezzel töri az elmúlt napok emelkedő trendjét.
- Az ázsiai kereskedésben alulteljesítőnek számítottak a kínai ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégek az ismét fokozódó ingatlanpiaci aggodalmak miatt,
- Az OTP bejelentette, hogy a bankkal szembeni 80 millió eurós ügyfélkövetelést a montenegrói bíróság elutasította.
- A Crescent Petroleum megerősítette, hogy nem adott el MOL részvényt a közelmúltbeli könyvépítés során. Úgy tudjuk, hogy pénzügyi befektetők adták el részesedésüket.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.