Miközben a piacok tovább bizonytalankodnak a csúcs közelében, a politikában zajlik az élet. Itthon újabb részletek láttak napvilágot a devizahitelek kivezetésével kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője szerint az árfolyamkockázatból eredő veszteségeket a bankoknak és az ügyfeleknek meg kellene osztania, amely a végső részletektől függően további százmilliárdokkal...
A nemzetközi piacokon ugyanakkor továbbra is közel vannak a csúcsok. Úgy tűnik, mintha egy sávban indult volna el a DAX árfolyama lefelé. Ezen a sávon belül egy felfelé irányuló mozgást láthatunk tegnap. Az index lefordult a 30 napos mozgóátlagról, de ennek ellenére hiszünk abban, hogy az elkövetkező napokban 9.950 pont környékén megpróbálhatja megtámadni a sávtetőt.
A MOL-lal kapcsolatos hír, hogy a kurdok gondolkodnak az elszakadáson (népszavazás) Iraktól, hiszen jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az övék a legerősebb hadsereg (pesmergák) a régióban. Egyelőre ők védik az iraki Kirkuk olajmezőket is, és az ott lakókat is megszavaztatnák a hovatartozásról. Az iraki kormány azonnal reagált, szerintük alkotmányellenes lenne a lépés. A kurdok különben Csehszlovákiát hozták fel példaként. Mindenesetre a gondolat jól mutatja az erőviszonyokat. A MOL-nak a kurd kormánnyal van egyezménye, és úgy tűnik, hogy a „katonái” meg is védik az érdekeiket.
- Kitört az arany, kéthetes mélypontra esett az olaj
- Tartja a szint a forintot
- Vegyesen kezdődik a második félév Ázsiában
- Rogán kedvezőbb árfolyamon váltaná át a devizahiteleket
- Oldalazásra számítunk ma a BÉT-en
- A tegnapi kereskedésben további 13%-ot emelkedett a GoPro árfolyama, így a csütörtöki tőzsdére lépés óta már közel 70%-kal került feljebb a kurzus.
- A függőben lévő lakásértékesítési adat lényegesen erősebb lett a várakozásoknál, a mutató 6,1%-kal emelkedett, miközben a piac 1,4%-os bővülésre számított.
- A Chicagoi feldolgozóipari beszerzési menedzser index a várt 63 pont helyett 62,6 pontra süllyedt júniusban.
- A tengerentúlról ISM feldolgozóipari index és gépjármű értékesítési adat érkezik ma.
- Az Európai Bizottság 3,3 milliárd eurós hitelkeretet kötött Bulgáriával a bankrendszer megsegítése céljából.
- Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal ezelőtt egyoldalúan meghirdetett tűzszünet,, és az ukrán erők támadásba lendülnek.
- Munkanélküliségi rátát és feldolgozóipari beszerzési menedzser indexet publikálnak délelőtt Németországból.
- A dollár gyengülése az arany árfolyamát is magával húzta felfelé, és véget ért a múlt hét óra tartó oldalazás, miután az árfolyam áttörte az 1.322 dolláros ellenállást. A kitörésből az 1.392 dolláros lokális csúcsot is elérheti a kurzus.
- A vártnál kedvezőbb függőben lévő amerikai lakásértékesítésekről szóló adat hatására az EUR/USD emelkedni kezdett, és át is törte a 200 napos mozgóátlag 1,3675-ös értékét, majd ezt követően egészen 1,3692-ig emelkedett tovább az árfolyam. A ma reggeli órákban egy korrekció következett, mely során visszatesztelésre került a 200 napos mozgóátlag értéke, mely ezúttal támaszként szolgálhat, így az árfolyam ismét emelkedni kezdhet.
- Az előzetes 50,8 pontnál némileg alacsonyabb, 50,7 pont lett a kínai végleges PMI júniusban a HSBC felmérése szerint, de ez még így is a legmagasabb érték december óta, és érezhető növekedés a múlt havi 49,4 pontos értékről. Ezzel párhuzamosan publikálták a júniusi PMI állami verzióját is, ami szintén 51 pontra emelkedett a májusi 50,8 pontról. Elemzői kommentárok alapján a kínai kormány által végrehajtott ministimulusok eredményeként a beszerzési menedzser index értéke a következő hónapokban is tovább emelkedhet.
- Makaóban júniusban év/év alapon 3,7%-kal csökkent a kaszinók árbevétele. Év/év alapú csökkenésre utoljára 2009-ben volt példa.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.