Ma piaczárást követően kerül sor a régiós CECE index negyedéves átsúlyozására, a változások hétfőtől lépnek életbe. Ezúttal csak kisebb módosítások történtek, sem új bekerülő, sem új kikerülő...
Ma piaczárást követően kerül sor a régiós CECE index negyedéves átsúlyozására, a változások hétfőtől lépnek életbe.
Ezúttal csak kisebb módosítások történtek, sem új bekerülő, sem új kikerülő részvény nincs az indexnél. A részvények többségénél a közkézhányadra vonatkozó paraméter változott, ahogy a magyar Opus esetében is, ahol a kalkulációnál a korábbi 30% helyett mostantól 40%-os közkézhányadot vesznek figyelembe.
A régiós változások közül a legjelentősebb, hogy a lengyel Allegro közkézhányada emelkedik, így a részvény súlya 10% fölé emelkedik az indexen belül. Ennek hatására a lengyel papírok súlya még markánsabbá válik, összesített súlyuk 63 bázisponttal nő annak ellenére is, hogy a szintén lengyel LPP és CD Projekt súlya is csökken a kisebb közkézhányad miatt. A lengyel térnyerés hatására a régiós papírok többségének súlya minimális mértékben csökken. A magyar részvények aggregáltan 25 bázispontot, a cseh papírok pedig együttesen 38 bázispontot veszítenek.
A lenti táblázatban foglaltuk össze az index változásait, narancssárgával kiemelve azokat a részvényeket, melyeknél paraméter változás történt. A tranzakció becsült méretének számításához azt használtuk fel, hogy a Bloomberg alapján mekkora az az eszközérték, ami a CECE indexet használja benchmarkként.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.