Erste kommentár Elnökválasztást tartanak ma az Egyesült Államokban. A világ erre fókuszál, hiszen szinte senkinek sem mindegy, hogy ki vezeti a világ legnagyobb gazdaságával rendelkező országot. A legutolsó...
Elnökválasztást tartanak ma az Egyesült Államokban. A világ erre fókuszál, hiszen szinte senkinek sem mindegy, hogy ki vezeti a világ legnagyobb gazdaságával rendelkező országot. A legutolsó felmérések továbbra is demokrata, Biden előnyt mutattak, s a több mint 100 millió előszavazat, levélszavazat is azt sugallja, hogy Bidennek áll a zászló. Ugyanis a demokrata pártiak azok, akik jobban aggódnak a járványhelyzet miatt, és ezért hajlamosabbak levélben szavazni. Most 1,7 szer több a levélszavazó, mint 2016-ban. Ennek van egy negatív következménye is. A levélszavazatokat tovább tart összeszámolni, ami csúszást hozhat az eredményekben, és lehet, hogy holnap reggelre nem fogjuk még biztosan tudni, hogy ki az új elnök.
Mindenesetre a piacok előre örülnek, és alapvetően emelkedést látunk, pedig a részvényárfolyamok a fejlett piacokon magasnak mondhatók. A DAX megérkezett a korábban hagyott résbe, amelynek felső éle picivel 12.000 pont fölött van. Ezt valószínűleg megpróbálja betölteni a közeljövőben. A BUX is emelkedik a nemzetközi jó hangulat szárnyán, meg a héten gyakorlatilag lezajló gyorsjelentési szezon (blue chip-ek) előtt.
Erős emelkedéssel indult a hét Amerikában. A Dow Jones Industrial Average 1,6%-os, az S&P 500 index 1,2%-os, a Nasdaq 100 Index pedig 0,3%-os nyereséggel zárta a kereskedést.
Az európai beszerzési menedzser index adatok után az USA-ban is publikálásra került az októberi feldolgozóipari beszerzési menedzser index. A szeptemberi 53,3-as értékről 53,4-re javult az index. Ami azonban sokkal fontosabb, hogy az ISM feldolgozóipari indexe is publikálásra került a tegnapi nap során. Az index 59,3-as értéke messze felülmúlta a 56,0-os konszenzust, illetve a szeptemberi 55,4-es értékét. A legfontosabb komponens, az új megrendelések indexe 2004 óta nem látott szintre emelkedett. Ezen felül a foglalkoztatási index is 50 fölé emelkedett.
Zárást követően 1,2%-ot emelkedtek a Mondelez részvényei a III. negyedéves jelentést követően. A Non-GAAP EPS a várakozásoknak megfelelően 63 cent lett, ami 1 centtel kisebb az egy évvel korábbinál. A 4,4%-os organikus bevétel növekedés felülmúlta az elemzők által várt 4,2%-ot év per év alapon. A 2020-as fiskális évtől 3,5%-os organikus bevétel, és 5% feletti FX hatás mentes EPS növekedést vár a cég.
A PayPal részvények több mint 6%-ot estek a III. negyedéves jelentés publikálást követően. Az 1,07 dolláros Non-GAAP EPS és az 5,46 milliárdos dolláros bevétel is a várakozások felett alakult, ami több mint 75%-os illetve 24%-os emelkedést jelent év per év alapon. Ugyanakkor a társaság minimálisan, 22%-ról 21%-ra csökkentette egész éves bevétel várakozását, és elmondása szerint a harmadik negyedévben az új felhasználók számának növekedése csökkent az első félév erős növekedéséhez képest. A részvények a vírus hatására több mint 70%-ot emelkedtek 2020-ban, így a magas várakozások mellett a legkisebb hiba is jelentős korrekciót okozhat.
Tovább emelkednek Ázsiában a részvénypiacok. A japán tőzsde ma zárva tart, a Hang Seng és CSI 300 indexek pedig 2,3 és 1,1%-os emelkedést mutatnak a kereskedési nap végéhez közeledve.
A japán autóértékesítések közel 32%-ot emelkedtek év per év alapon, amire 2012 óta nem volt példa. A teljesítmény impresszívnek tűnik elsőre, azonban csakúgy mint ahogy korábban a kiskereskedelmi forgalom esetében is láthattuk, az autóértékesítések száma is torzított képet mutat a tavaly októberben megemelt áfa miatt. Pontosabb képet mutat a június és augusztus közötti teljesítmény, amikor már véget ért a rendkívüli állapot, viszont az áfa változtatás még nem érezteti torzító hatását. Ebben a periódusban 15-20%-kal csökkent év per év alapon az autóértékesítések száma.
Az amerikai és az európai határidős piacok is a pozitív tartományban voltak ma reggel.
A MOL októberben 1,8 dollár/hordó finomítói és 341 euró/tonna petrolkémiai marzsot ért el, ami felette van a szeptemberi 1,1 dollár/hordó és 357 euró/tonna értékeknek, illetve a harmadik negyedév 1,0 dollár/hordó és 336 euró/tonna értékeinek. A környezet azonban továbbra sem támogató, a marzsok bőven alatta vannak a covidot megelőző időszaknak, a javulás csak látszólagos. A lezárások miatt a kilátások sem jók a negyedik negyedévre.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.