Erste kommentár Most éppen örülnek a piacok, mert Nancy Pelosi demokrata vezető és Steven Mnuchin pénzügyminiszter tárgyalásai jól alakultak tegnap, és a megbeszéléseket ma is folytatják mindannak ellenére, hogy...
Most éppen örülnek a piacok, mert Nancy Pelosi demokrata vezető és Steven Mnuchin pénzügyminiszter tárgyalásai jól alakultak tegnap, és a megbeszéléseket ma is folytatják mindannak ellenére, hogy az álláspontok továbbra is távol vannak egymástól. Mindeközben a részvénypiaci stratégák (pl. JPMorgan) elkezdtek aggódni azon, hogy a bizonytalan államokban Biden fölénye Trumppal szemben az egy héttel ezelőtti 5 százalékról mostanra 3,9 százalékra olvadt. Az aggodalom két dologgal is magyarázható. A szoros eredmény azt jelenti, hogy elhúzódik a választási eredmény kihirdetése, ami bizonytalanságot jelent. Másrészről, ha nem jönne a demokrata seprű, azaz az alsó- és felsőház, illetve elnöki mandátum a demokratáknál, akkor nem jönne a demokraták által belengetett 2.200 milliárd dolláros csomag sem, hanem lehet hogy inkább csak a republikánus képviselők által erőltetett 500 milliárddal kellene beérnie a gazdaságnak. Persze ez azt mutatja, hogy nem nagyon hisznek a profik a csomag választások előtti elfogadásában, ami valljuk meg, egy demokrata csapda a republikánusok számára. Ugyanis a felületes szemlélőnek úgy tűnik, hogy ők a gazdasági jólét kerékkötői. Pedig csak arról van szó, hogy a demokrata csomag jól kibélelné a demokrata vezetésű önkormányzatokat. Vagyis a demokratáknak ez win-win szituáció, míg a republikánusoknak nem nagyon van lehetőségük ebből kibújni. Mindenesetre a piac a szállingózó megállapodás felé mutató hírekre pozitívan reagál, még akkor is, ha az elmúlt 1-2 hétben már megkezdődött az erózió a részvénypiacokon.
Különben Európában is egyre növekszik az aggodalom. Lagarde, az EKB elnöke meg is szólalt, hogy a lezárások növelik a gazdasági lanyhulás kockázatát, miközben az EB gazdasági bizottságának vezetője felhívta a figyelmet, hogy a 6 százalékos idei visszaesés júliusi becslésekor még nem számoltak őszi lezárásokkal. Így beleillik a képbe, hogy ma reggel a DAX folytatja az esést, míg az amerikai határidők a pozitív tartományban vannak. A BUX pedig az általunk is sokszor hangoztatott alulértékeltség okán inkább a pozitív tartományban tartózkodik, és ezzel felülteljesítő.
Szűk sávban zajlott tegnap a kereskedés a tengerentúlon. A Dow 0,4%-kal, az S&P500 0,5%-kal a Nasdaq 0,3%-kal emelkedett.
A felfokozott várakozásokhoz képest csalódást keltett a Netflix harmadik negyedéves gyorsjelentése. A 6,44 milliárd dolláros árbevétel ugyan enyhén felülmúlta a 6,38 milliárd dolláros konszenzust, az 1,74 dolláros tisztított EPS azonban már elmaradt a 2,14 dolláros várakozástól. És ami a legfontosabb, globálisan nettó 2,2 millió előfizető csatlakozott a szolgáltatáshoz (új előfizetők száma csökkentve a lemondások számával) a várt 3,6 millióval szemben, a második negyedéves 10 milliót és az első negyedéves 15 milliót követően. A streamingóriás már korábban figyelmeztetett, hogy a nagyon erős első félévet követően érdemi lassulás várható a felhasználók számának növekedésében, ilyen hirtelen lassulásra azonban kevesen gondoltak. Mindenesetre a negyedik negyedévben ismét javulhat a kép, a vállalat ugyanis 6 millió nettó új előfizetőre számít a megelőző év 8,8 milliójához képest. Ázsiában nagyon nő a szolgáltatás népszerűsége, a negyedév végére az összes előfizető 46%-a származott az Ázsia-Csendes-Óceán régióból. A forgatások több sikersorozat esetében újraindultak a harmadik negyedévben, így mostantól ismét negatív cashflowt mutathat majd fel a cég. A vártnál gyengébb számokra az árfolyam közel 6%-ot esett piaczárás után.
Ellenben jól sikerült a negyedév a Texas Instruments-nek, a világ egyik legnagyobb félvezetőgyártójának. A vállalat egy részvényre jutó tisztított profitja 1,49 dollár lett a várt 1,28 dollárral szemben, amit 3,8 milliárd dolláros árbevételen ért el a várt 3,4 milliárd dollárral szemben. A jó eredményt főként az autóiparban és a fogyasztói elektronikai cikkekben használt chipek iránti nagyobb keresletnek köszönhette a cég, ami jól tükrözi ezen ciklikus szektorok esetében látott javulást a harmadik negyedévben. A most kezdődött negyedévre 1,2-1,4 dollár közötti EPS-t vár a cég, míg a konszenzus előzetesen ennek a sávnak az alját prognosztizálta. A hírekre az árfolyam 1,5%-kal emelkedett piaczárás után.
Meglepően jó harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Snapchat alkalmazást üzemeltető Snap. Az árbevétel 52%-kal közel 680 millió dollárra nőtt év/év alapon a várt 560 millió dollárral szemben, amin egy centes részvényenkénti profitot ért el a cég a várt 5 centes veszteséggel szemben. A napi aktív felhasználók száma 19%-kal 249 millióra nőtt év/év alapon a várt 245 millióval szemben. A vállalat szerint amennyiben folytatódnak a harmadik negyedéves trendek, akkor 47-50% körül nőhet az árbevétel a negyedik negyedévben. A kedvező hírekre 24%-kal emelkedett piaczárás után az árfolyam.
Tegnap a várakozásoknak megfelelően benyújtotta az Igazságügyi Minisztérium az Alphabet elleni keresetét, amivel kezdetét veszi az USA történetének legnagyobb versenyellenes pere. A főállamügyész szerint, amennyiben így folytatja a Google és ilyen mértékben visszaél erőfölényével a piacon, akkor sosem jöhet el az új, Google-höz hasonló cégek kora az Egyesült Államokban.
Akadályba ütközhet az Nvidia történetének legnagyobb felvásárlása, aminek keretében a brit Arm félvezetőgyártót akvirálnák. Az ügyhöz közel álló források szerint több kínai cég, köztük a Huawei is azért lobbizik a kínai hatóságoknál, hogy ne hagyják jóvá a felvásárlást, mert attól félnek, hogy akkor más nagy amerikai félvezetőgyártókhoz hasonlóan az Arm se szállíthat majd be nekik. A források szerint a cégek azzal is kiegyeznének, ha olyan feltételekhez lenne kötve a felvásárlás, hogy ne lehessen őket kizárni a kereskedelmi láncból.
Továbbra is ellentmondásos hírek látnak napvilágot az amerikai fiskális stimulussal kapcsolatban.
Vegyes kereskedéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225 és Hang Seng indexek 0,3 és 0,8%-ot emelkednek, a CSI 300 index pedig 0,4%-ot csökken a nap végéhez közeledve.
Az onshore renminbi tovább folytatta emelkedését, 2018 júliusa óta nem látott szinteket ért el. A PBOC eddig nem adott jelzést, miszerint túl erősnek vélné a devizát. Ez részben annak köszönhető, hogy a renminbi mellett a legtöbb vezető deviza is emelkedik a dollárral szemben, így a kínai export elsősorban csak az amerikai importőrök részéről indult drágulásnak.
Az amerikai és az európai határidős piacokon is pozitív hangulat uralkodott ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.