28 milliárd eurót kérnek az olaszok az EU SURE alapból Stagnálással zárt pénteken az FTSE 100 és a CAC 40 az európai tőzsdeparketten, míg a DAX 0,7%-kal tudott feljebb kerülni. Az olaszok és a britek is...
Stagnálással zárt pénteken az FTSE 100 és a CAC 40 az európai tőzsdeparketten, míg a DAX 0,7%-kal tudott feljebb kerülni.
Az olaszok és a britek is megerősítették a hétvége folyamán, hogy továbbra is tervezik szeptembertől az iskolák megnyitását a diákok számára. Mindezt annak ellenére, hogy a járványhelyzet egyik országban sem nevezhető még kifogástalannak. A briteknél például több mint ezerrel nőtt az új koronavírusos esetek száma vasárnap.
Párizsban mától kötelező a maszkviselés bizonyos forgalmasabb utcákon, illetve más nyilvános helyeken. Mindezt azt követően, hogy több mint 2 ezer új fertőzöttet regisztrált az ország egyetlen nap alatt.
Lassul a francia gazdaság növekedési üteme a vírus okozta sokkot követő felpattanás után. A francia jegybank friss jelentése szerint a júniusi 9%-ot követően júliusban 7%-kal volt alacsonyabb a gazdasági aktivitás az egyébként ilyenkor megszokottnál, azonban augusztusban ezidáig nem volt további javulás.
Az olasz pénzügyminiszter és a munkaügyi miniszter közösen hivatalos kérelemmel élt az EU SURE (Support to mitigate Unemployment Risks in an Emergency) 100 milliárd eurós, a munkanélküliség elkerülését segítő program felé, 28 milliárd eurót igényelve az alapból. A lépésre azért van szükség, mert úgy tűnik, hogy az olasz termelés még jó ideig a szokásos kibocsátás alatt marad, melynek következtében növekedne a munkanélküliség, de ezzel a pénzzel lehetne támogatni a vállalkozásokat a munkaerő megtartása érdekében. A lépés különben nem meglepő, hiszen a koronavírusos megbetegedések száma újra növekvő pályán van. Tegnap például újra 500 fölé (552) emelkedett az új esetek száma, amire május óta nem volt példa.
40 ezer elektromos Audi E-Tron-t adhat el az autógyártó az idei második félévben az első féléves 17.600-at követően, Markus Duesmann vezérigazgató szerint. Az első féléves komoly veszteségek után a második félév már nyereséges lehet, noha annak mértéke jóval elmaradhat a tavalyitól. Az általános szentiment egyre javul a vezérigazgató szerint, főként Kínában vannak ennek nagyon egyértelmű jelei. A tavaly bejelentett leépítéseken kívül nem tervez idén többet a vállalat, sőt az alkalmazottak munkaóráit sem tervezik csökkenteni, ellentétben például a rivális Daimler-rel.