Erste kommentár Miközben az USA-ban új csúcsra, 60 ezer fölé emelkedett a napi új megbetegedések száma, egyelőre nem látjuk a fékek működését; a piacok ezzel mit sem törődve tovább emelkedtek a...
Miközben az USA-ban új csúcsra, 60 ezer fölé emelkedett a napi új megbetegedések száma, egyelőre nem látjuk a fékek működését; a piacok ezzel mit sem törődve tovább emelkedtek a technológiai óriásoknak és a Twitter pletykának köszönhetően. Így a Nasdaq ugyan új csúcsot nem ütött, viszont új csúcson zárt. Mindeközben az új negyedévvel és szabadságolásokkal a forgalom is elkezdett csökkenni, ami itt Budapesten nagyon szembetűnő. Úgy tűnik, hogy alacsonyabb forgalmú heteknek nézünk elébe, még ha idén a nyaralás nem is azt jelenti, mint más átlagos években. Augusztus közepétől majd fokozatosan visszatér az élet, ha addig valami hatalmas nagy változás nem jön a világban. Mindenesetre most nem félnek (még) a nagyszámú új megbetegedési hullámtól, mert azt gondolják, hogy kontroll alatt tudják tartani a betegséget. Ez az elbizakodottság pedig nem szokott jóra vezetni. Ebben az esetben különösen igaz az a régi magyar közmondás, hogy „Jobb félni, mint megijedni”. Ugyanis ha félünk, akkor inkább örülni fogunk a kevesebb megbetegedés miatt; míg ha nincs megfelelő védekezés, hanem szabadon hagyjuk terjedni a vírust, akkor később aggódhatunk a megfékezés miatt. Persze jogosnak tűnik átnézni a jelenlegi problémákon, és azt mondani, hogy egyszer vége lesz a járványnak: ha van előbb vakcina, akkor előbb, ha később sikerül elkészíteni, akkor később. De addig is a pénzmennyiség növekszik a gazdaságban, és csak az a kérdés, hogy mi a nagyobb: a pénzmennyiség növekedése vagy a gazdaság visszaesése, mert a nagyobb szám fog győzedelmeskedni. Egyelőre a Fed áll nyerésre!
A mai napon az amerikai példát követve a DAX is emelkedéssel nyitott, míg a BUX inkább visszaesik, oldalazik egy picit.
Új csúcson zárt a Nasdaq, főként annak köszönhetően, hogy az Apple és az Amazon is új csúcsra emelkedett. A Nasdaq 1,4%-ot, az S&P 0,8%-ot, a Dow 0,7%-ot emelkedett.
12%-ot ment a Twitter árfolyama arra a hírre, hogy valamiféle előfizetéses szolgáltatáson dolgoznak a vállalatnál, és ezzel monetarizálnák a jelentős felhasználói bázisukat. Az előfizetéses szolgáltatás ötlete már évekkel korábban felmerült a társaságnál, most néhány álláshirdetés szövege indította ismét útjára az erről szóló spekulációkat. Az új szolgáltatás kifejlesztése a mostani környezetben különös jól időzített lenne, hiszen a cégek igyekeznek visszavágni a költségcsökkentés miatt a reklámköltségeket, így a Twitter számára fontos lenne új bevételi forrást találni.
A Fed döntéshozói ismét meglehetősen pesszimistán nyilatkoztak az amerikai gazdaság helyzetéről. Loretta Mester a vírus adatokat nevezte aggasztónak, míg Eric Rosengren szerint ősszel még gyengébb lehet az amerikai gazdaság teljesítménye, mint arra sokan számítanak.
Az USA-ban már átlépte a 3 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma. Kaliforniában, Texasban és Floridában is új csúcsra emelkedett a napi új megbetegedések száma. A gyors terjedés miatt a tagállamok elkezdtek szigorítani a bevezetett intézkedéseken, egyre több helyen írják elő kötelező jelleggel a maszkok viselését, és korlátozzák az éttermek és bárok nyitva tartását.
Tovább folytatódott a kínai részvénypiac menetelése. A Shanghai index 1,4%-ot, a Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng 0,6%-ot emelkedett.
Nem okozott meglepetést a kínai inflációs adat, ami a májusi 2,4%-ról a várakozásokkal összhangban 2,5%-ra emelkedett. A termelői árindex ugyanakkor a várt 3,2% helyett csak 3,0%-kal csökkent. A vártnál magasabb termelői árindex a gazdaság fokozatos talpra állására utal, azonban az inflációban inkább csak az élelmiszer-áremelkedés hatása jelent meg, erős keresleti sokkról nem beszélhetünk.
A várt csökkenéssel szemben hó/hó alapon 1,7%-ot emelkedtek a japán gépipari megrendelések májusban, azonban még így is több mint 16%-kal elmaradtak a tavalyi értéktől, vagyis csak a mélypontról sikerült elrugaszkodni.
Japán egyes részein már fizetnek a bároknak és éjszakai szórakozóhelyeknek azért, hogy zárva tartsanak, és ezzel is fékezzék a járvány terjedését. Éjszakánként 2.800 dollárnyi összeget fizetnek számukra, ha vállalják az önkéntes zárva tartást.
Az amerikai határidős indexek a negatív, az európaiak a pozitív tartományban voltak ma reggel.
Az OTP tegnap megint vett 50.000 darab saját részvényt, az átlagár 10.917 forint.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.