Erste kommentár A remény mámorában élnek a tőkepiaci befektetők. Nem csak a világ elemzőinek a többsége hiszi ezt így, hanem az Erste ma megjelent harmadik negyedéves stratégiája szerint is így van. A piacok már...
A remény mámorában élnek a tőkepiaci befektetők. Nem csak a világ elemzőinek a többsége hiszi ezt így, hanem az Erste ma megjelent harmadik negyedéves stratégiája szerint is így van. A piacok már messze beárazták a pozitív jövőképet, de a jegybanki pénzöntés egyelőre nem állítja meg a fejlett piacok szinte határtalannak tűnő emelkedését. Most éppen a Pfizer és BioNTech pozitív bejelentésének örültek a befektetők. Az mRNA alapú védőoltás klinikai 1-2 fázisú tesztjeinek előzetes eredményei alapján két fontos megállapítás érkezett: (i) a beoltott személyek jól toleráltak az oltást, habár bizonyos esetekben láz alakult ki; (ii) antitestek keletkeztek a páciensek szervezetében, ami bizonyos ideig immunitást adhat a beoltott egyéneknek. Mindez nagyon szép és jó, de ez valójában egy kiterjesztett első fázisú kísérlet volt, azaz még sok hónap fog eltelni addig, amíg ebből bármi lehet. Különben úgy tűnik, hogy ebben a versenyben jelen pillanatban az AstraZeneca áll a legjobban.
Mindenesetre egylőre nincs védőoltás és a megbetegedések száma dinamikusan növekszik az USA-ban. Tegnap átlépte az 50 ezret az új megbetegedések száma, és szigorító intézkedéseket vezettek be pl. Kaliforniában (éttermek bezárása), ami a lakosság 75 százalékát érintik. Egyelőre a piacok erről tudomást sem szereznek, hanem hopium gőzben fetrengenek!
A mai napon a DAX és a BUX is a pozitív tartományban nyitott, s úgy tűnik, hogy ez így is maradhat a nap folyamán.
Vegyesen zárták a vezető amerikai részvényindexek a tegnapi kereskedést. A Dow 0,3%-kal csökkent, míg az S&P500 0,5%-kal, a Nasdaq pedig 1%-kal emelkedett.
Mivel az idei évben szombatra esik július 4-e, sok esetben már holnap is szünnapot tartanak az USA-ban. Így tesz a tőzsde is, vagyis sem részvény-, sem kötvénykereskedés nem lesz holnap. Az állami szférára is ez lesz jellemző, emiatt a szokásos péntek helyett ma érkeznek az átfogó munkaerőpiaci adatok. Legutóbb egy számolási hiba kisebb zavarodást okozott az adatban, így érdemes lesz figyelni, hogy ezúttal milyen tendenciákat láthatunk.
Ismét rekord mértékben, több mint 50 ezer fővel nőtt tegnap az új koronavírusos megbetegedések száma az USA-ban. A terjedést az államok is egyre komolyabban veszik. Kalifornia bezárta sok bárját és éttermét, New York városa elhalasztja a benti étkezés engedélyezését, míg vállalati szinten az Apple ismét bezárja több tucat üzletét és a McDonald’s is elhalasztja újranyitási terveit.
Közzétette tegnap legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét a Fed. Ebből az derük ki, hogy egy esetleges hozamcél bevezetése körül még igen sok a kérdés, így ettől a dollárnak egyelőre nem kell tartania. Abban viszont egyetértenek a Fed tagjai, hogy a mostaninál egy konkrétabb iránymutatást kéne adniuk a piacnak a monetáris politika várható alakulásával kapcsolatban. A jegybank szerint több jel utal arra, hogy megkezdődött egy visszapattanás a gazdasági aktivitásban.
Az Amerikai Képviselőház elfogadott egy törvényjavaslatot, ami bankokat szankcionál abban az esetben, ha üzletelnek olyan kínai hivatalnokokkal, akiknek közük volt a hongkongi tüntetések leveréséhez és Hongkong autonómiájának elvételéhez. Az ujgur konfliktus miatti szankciók is hamarosan érkezhetnek a Fehér Házhoz közel álló források szerint.
Az egyik republikánus szenátor egy olyan törvényjavaslatot készít elő, amely megtiltaná azoknak a kínai cégeknek az amerikai tőkepiacokon való megjelenést, amelyek kémkedésben, emberi jogok megsértésében vesznek részt, vagy támogatást kapnak a kínai katonaságtól.
Emelkedtek az ázsiai részvénypiacok: a Nikkei 0,1%-ot, a Shanghai index 1,4%-ot, a Hang Seng pedig 1,5%-ot.
Tokióban 100 fölé emelkedett a napi új koronavírusos betegek száma, amire május eleje óta nem volt példa. Az elmúlt hetekben a napi 50 új megbetegedés volt tipikusnak nevezhető. A mostani esetben főként 20-as 30-as éveikben járók betegedtek meg, akiknél alacsony a súlyos kórkép kialakulásának az esélye, így az egészségügyi rendszer számára várhatóan nem jelent jelentős tehernövekedést a vírus újbóli terjedése.
Hongkongban ismét tüntettek a tegnaptól életbe lépő új belbiztonsági törvény miatt. A rendőrség több mint 300 embert letartóztatott.
A főbb határidős indexek többsége pluszban volt ma reggel, egyedül a FTSE volt mínuszos.
Júniusban negatív, a közlések indulása óta soha nem látott -1,3 dollár/hordó volt a finomítói marzs, míg a petrokémiai árrés szintén alacsony, 312,5 euró/tonna volt az előző havi 0,4 dollár/hordóval és 402,2 euró/tonnával szemben. Tavaly 4,1 dollár/hordó és 462,7 euró/tonna volt a júniusi érték! Nagyon gyenge, de erre számítottunk a Neste Oil folyamatosan publikált marzsai alapján!
Július 1-én újabb 130.000 darab saját részévényt vett az OTP 10.812 forintos átlagáron.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.