Erste kommentár Tegnap a Crew Dragon végül nem ment az űrbe. Nem sokkal a kilövés előtt az időjárásra hivatkozva lefújták az akciót. A következő próba keleti parti idő szerint szombaton 15:22-kor lesz, ami nálunk 21:22-t...
Tegnap a Crew Dragon végül nem ment az űrbe. Nem sokkal a kilövés előtt az időjárásra hivatkozva lefújták az akciót. A következő próba keleti parti idő szerint szombaton 15:22-kor lesz, ami nálunk 21:22-t jelent. A rossz nyelvek szerint nem lesz jobb az időjárás. Ugyanakkor a másik számunkra fontos esemény bekövetkezett. Egynapos hezitálás után az S&P500 index a 200 napos mozgóátlag fölött zárt, s úgy tűnik, hogy meg is őrzi ezt a jó tulajdonságát.
Mindeközben itthon is zajlik az élet. Ma reggel jött a bejelentés, hogy Nagy Márton lemondott az MNB-nél betöltött alelnöki pozíciójáról. Ez komoly meglepetés a piacok számára, hiszen számos korábbi kreatív monetáris megoldás fűződik a nevéhez. Ugyanakkor kérdéses, hogy milyen más fontos pozíciót fog betölteni a jövőben, hisz emiatt mondott le.
Az OTP tegnap emelkedett és ma is erősen nyitott. Éppen a senkiföldjén megy keresztül, hiszen a következő szint 11.090 és 11.760 forint között van (rés), ami még mindig jó messze van, pedig elég sokat emelkedett az elmúlt napokban. A támasz pedig 10.260 pontnál található. Mindenesetre a bankpapír húzza magával az indexet, pedig kicsit és rövidtávon túlvettnek mondható. A mai napon is maradhat a reggel kialakult emelkedés a DAX és a BUX indexben is.
Újabb emelkedéssel fejezték be a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, az S&P500 ezzel érdemben 200 napos mozgóátlaga felett tudott zárni. Az index 1,5%-kal került feljebb, míg a Dow 2,2%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal emelkedett.
12 ezer dolgozójától válik meg a Boeing, amit a jövőben újabb elbocsátások követhetnek. 160 ezres alkalmazotti létszámának 10%-át tervez leépíteni a vállalat. A koronavírus miatti légiközlekedési leállások előtt már a 737-es Max típus körüli biztonsági problémák is komoly gondot okoztak a cégnek. A légügyi hatóságok egyelőre még mindig nem adták meg a hivatalos engedélyt arra, hogy ez a típus újra repülhessen, de a vállalat tegnap bejelentette, hogy 4 hónap szünet után ismét megkezdte ezek gyártását. A menedzsment úgy számol, hogy a típus október előtt megkapja a szükséges engedélyeket.
11%-kal esett a Hp Inc. árbevétele a gazdasági második negyedévben, így 12,5 milliárd dollár lett a várt 12,9 milliárd dollárral szemben. Ezen 0,51 dolláros tisztított EPS-t ért el a cég, ami viszont jobb a 0,42 dolláros várakozásnál. A számítógép üzletágban 7%-kal estek az értékesítések, ami kisebb csalódást jelentett, ugyanis sokan arra számítottak, hogy a laptopok iránti megnövekedett kereslet többet segít a cégnek. A nyomtatás üzletág bevételei 19%-kal estek. A most kezdődött negyedévre 0,39-0,45 dollár közötti EPS-t vár a cég a konszenzus eddigi 0,46 dolláros várakozásával szemben. A hírekre az árfolyam 5%-kal esett piaczárás után.
Az online közösségi médiával kapcsolatos elnöki rendeletet írhat ma alá Trump. Ez szabadabb kezet adhatna a hatóságoknak, hogy büntetést szabjanak ki ezekre a cégekre (Google, Facebook, Twitter, Snap) akkor, hogy ha nem megfelelően moderálják az oldalaikon megjelenő tartalmakat. Trump az után lett dühös ezekre a cégekre, hogy kedden a Twitter olyan megjelöléssel látta el posztját, hogy az félrevezető lehet. Az egyelőre erősen kérdéses, hogy a rendeletnek lenne-e bármi érdemi hatása ezen cégek működésére, mindenesetre piaczárás után kisebb korrekciót mutatott e cégek árfolyama.
Július közepére tervezi a Disney, hogy ismét megnyitja élményparkjait a látogatók előtt. Mindezt csökkentett kapacitással és fokozatosan tenné.
Vegyes képet mutatnak az ázsiai részvénypiacok. A Nikkei 2%-ot emelkedett, míg a Hang Seng 1,3%-ot, a Shanghai index pedig 0,2%-ot csökkent.
Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo bejelentette, hogy megítélésük szerint Hongkong elvesztette függetlenségét. Ennek hatására megváltozhat Hongkong speciális kereskedelmi státusza, amit eddig megkapott az USA-tól. Ugyanakkor szankciókat egyelőre még nem jelentettek be.
Ettől függetlenül a Képviselőház 413:1 arányban megszavazta a kínai hivatalnokokkal szembeni szankciókat az ujgur kisebbség jogainak megsértése miatt.
A várakozásoknak megfelelően a korábbi 75 bázispontról 50 bázispontra csökkentette az alapkamatot a dél-koreai jegybank. Friss gazdasági előrejelzésükben 0,2%-os GDP visszaesést várnak az idei évre, szemben a februári 2,1%-os növekedési előrejelzésükkel. Az infláció pedig 0,3%-ra lassulhat.
Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.