Erste kommentár Tegnap napközben egy huszáros fordulatot mutatott be Amerika. Az S&P500 index a 30 napos mozgóátlagról fordult a szétadott bankszektor vezetésével. Azaz egy sima technikai fordulatot láthattunk, ami ma akár...
Tegnap napközben egy huszáros fordulatot mutatott be Amerika. Az S&P500 index a 30 napos mozgóátlagról fordult a szétadott bankszektor vezetésével. Azaz egy sima technikai fordulatot láthattunk, ami ma akár folytatódhat is annak ellenére, hogy a határidős indexek a nulla körül oszcillálnak jelen pillanatban. Persze a végkimenet még sok mindentől függ, hiszen számos makrogazdasági adat (GDP és hangulat index) lát ma napvilágot. Az ázsiai hangulat fordulásában az is szerepet játszott, hogy az ujgur ügyben végül csak néhány kínai hivatalnok szankcionálására, és nem gazdasági lépésekre kerül sor. Ráadásul a ma hajnali kínai makrogazdasági adatok jobbak lettek a várakozásoknál. Az ipari termelés nagyobb mértékben nőtt, míg a munkanélküliség kisebb let,t és lehetne folytatnia sort.
Mindent összevetve, a ma reggeli emelkedés valószínűleg kitart a nap végéig mind a DAX, mind a BUX indexben. Ugyanakkor ne feledjük, hogy drágák az indexek (előremutató P/E értékeltség alapján), azaz hosszabb emelkedésnek kisebb a valószínűsége.
A kezdeti mínuszokat követően stabil emelkedést mutattak tegnap a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 1,6%-kal, az S&P500 1,2%-kal, a Nasdaq 0,9%-kal került feljebb.
Már a koronavírus előtt is pénzügyi gondokkal küzdött az USA egyik nagymúltú áruházlánca, a J. C. Penney, de a pandémia miatti teljes boltzár volt az, ami végképp megpecsételte a sorsát. A Reuters forrásai szerint a jövő héten, a CNBC szerint akár már ma csődvédelemért folyamodhat az USA szerte 850 áruházzal rendelkező, közel 90 ezer embert foglalkoztató lánc. A vállalat több esedékes hiteltörlesztését sem tudta fizetni, és ahhoz, hogy egy esetleges csődeljárás alatt is működni tudjon, 4-500 millió dolláros hitelt tervez felvenni. A csődeljárással együtt üzleteinek negyedét véglegesen be is zárná.
Az amerikai Képviselőház ma szavazhat a demokraták által kidolgozott 3 ezer milliárd dollár összértékű újabb fiskális csomagról, ami újabb közvetlen juttatásokat biztosítana az amerikaiaknak. Emellett a javaslat a heti 600 dolláros munkanélkülisegély kiegészítést július vége helyett 2021 január végéig tolná ki. A Szenátus a tervezetet ebben a formában valószínűleg nem fogadná el.
A tegnap publikált 3 millió főnél 250 ezerrel kevesebben folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban, miután Connecticut jelezte, hogy téves adatokat közölt. Ezzel az adat valamivel közelebb került a 2,5 milliós konszenzushoz, de még így is felülmúlta azt. Érdekesség volt a tegnapi adatban, hogy a tartósan munkanélküli segélyért folyamodók száma nagyjából stagnált az előző heti 22,6 millióhoz képest, ami arra utal, hogy az elmúlt héten már nagyjából annyian visszatérhettek dolgozni, mint ahányan elveszthették munkájukat. Ez azt mutatja, hogy a munkanélküliségi ráta az elmúlt 1-2 hétben érhette el a mélypontját.
Emelkedtek az ázsiai részvénypiacok ma reggel. A Shanghai és a Hang Seng 0,2%-kal, a Nikkei 0,8%-kal zárt magasabban.
Az amerikai Szenátus egyhangúlag elfogadta azt a szabályozást, ami kínai hivatalnokok ellen léptetne életbe szankciókat az ujgur kisebbség emberi jogainak megsértése miatt. A most elfogadott szabályozás ugyanakkor semmilyen kereskedelmi szankciót nem tartalmaz, és azt még a Képviselőháznak is meg kell szavaznia.
Javuló áprilisi makroadatokról számolt be Kína, de még messze vagyunk a járvány előtti értékektől. A kiskereskedelmi forgalom 7,5%-kal esett vissza év/év alapon áprilisban, ami komoly javulás a márciusi közel 16%-os visszaeséshez képest, de a konszenzus már csak 6,0%-os visszaesésre számított. Az áprilisi ipari termelés viszont meglepetést okozott, a várt 1,5% helyett 3,9%-kal nőtt év/év alapon.
Alapvetően pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel, a főbb indexek közül egyedül a FTSE volt mínuszban.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.