Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Nagyot ütöttek

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2020. május 4.   10:06

Erste kommentár Míg itt Európában a munkát ünnepeltük, addig az USA-ban elég nagyot ütöttek a piacokon, amit két félelem is táplált. Egyrészt az elnök által újra szorgalmazott gyors...

Erste kommentár

Míg itt Európában a munkát ünnepeltük, addig az USA-ban elég nagyot ütöttek a piacokon, amit két félelem is táplált. Egyrészt az elnök által újra szorgalmazott gyors nyitás, ami aggasztja a befektetőket, másrészt pedig egyre határozottabb az az álláspont, hogy a vuhani laboratórium a felelős a vírus kialakulásáért és elterjedéséért. Így Trump arra készül, hogy akár új vámokat vessen ki Kínára. Ez pedig a mélybe küldte az amúgy sem olcsó részvényeket. Ugyanis az S&P500 P/E szerinti értékeltsége 21 környékére ugrott az után, hogy az idei eredményvárakozások mintegy 25 százalékkal csökkentek, míg az index a mélypontról mintegy 28 százalékot emelkedett, s ezzel az értékeltség már magasabb, mint a járvány előtt volt. A sokéves átlagos P/E rátát is mintegy 30 százalékkal meghaladja. Így talán nem meglepő, hogy a negatív szavakra hevesebben reagál a börze, hiszen a lefelé mutató kockázatok nagyobbak, mint az emelkedési potenciál. Az utóbbit a járvány viszonylag gyors lefolyásába vetett bizalom hajtotta, hajtja. Ugyanis az index még továbbra is a 20 napos mozgóátlag fölött van, s reméljük ott is marad. Ugyanakkor szerintünk megnövekedett egy esetleges komolyabb korrekció esélye a nagy emelkedés után.


A mai napon alapvetően negatív a hangulat, ami méretesebb csökkenést sugall a DAX index esetében, és az elmúlt napokban felfelé kapaszkodó BUX indexnek sem lesz valószínűleg jó napja.

Nagy nevek húzták le pénteken az amerikai indexeket

Az Amazon vezetésével korrigáltak a pénteki kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 2,6%-kal, az S&P500 2,8%-kal, a Nasdaq 3,2%-kal került lejjebb.


Hiába ugrottak meg az Amazon értékesítései az első negyedéveben a koronavírus hatására, ez jóval megnövekedett költségekkel is járt. Az árbevétel 26%-kal 75,5 milliárd dollárra nőtt év/év alapon a várt 73,7 milliárd dollárral szemben, azonban az egy részvényre jutó tisztított profit 5,01 dollár lett a várt 6,23 dollárral szemben. A vállalat több cikkből is kifogyott és komoly késésekkel küzd a kiszállításban, amit újabb munkaerő toborzásával és túlórákkal igyekszik orvosolni, ez azonban egyelőre még kevésnek bizonyult. Emellett a munkahelyek fertőtlenítéséhez, a koronavírus teszteléséhez és az ellene való védekezéshez kapcsolódó költségek is komoly összeget emésztenek fel, a második negyedévben 4 milliárd dollárt is kitehetnek. Ezzel a következő negyedévben akár veszteséges is lehet a cég. Erre kevesen számítottak, aminek hatására közel 8%-ot esett az árfolyam a pénteki kereskedésben. Ami pozitívum volt, az a felhőalapú szolgáltatásokból származó árbevétel 33%-os növekedése, ami így először lépte át a 10 milliárd dollárt.


1%-kal nőtt év/év alapon az Apple árbevétele az első negyedévben, 58,3 milliárd dollárt tett ki a várt 54,5 milliárd dollárral szemben. Ezen 2,55 dolláros EPS-t ért el a cég a várt 2,26 milliárd dollárral szemben. Az iPhone értékesítések 7%-kal estek a negyedévben, ami a vállalat szerint a második negyedévben még nagyobb mértéket ölthet. Pontos becslést azonban nem mert még adni a cég, így évek óta először nem tett közzé előrejelzést a következő negyedévre. A vezérigazgató szerint március vége és április eleje nagy visszaesést mutatott, ami április második felében javulni kezdett. Eközben az új iPhone generációról egyre több új hír kezdett el szivárogni, de ezeket egyelőre nem erősítették meg. Ezek alapján idén novemberben négy új iPhone 12-est dobhat piacra az Apple különféle árkategóriákban, mindegyiket 5G-vel és OLED képernyővel.


10%-kal estek pénteken a Tesla részvényei azt követően, hogy Elon Musk azt írta ki Twitteren, hogy a részvények árfolyama túl magasan van. Korábban az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet többször büntette már meg a vezérigazgatót a részvényárfolyammal kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.


A vészhelyzetre hivatkozva különös gyorsasággal kapta meg a Gilead remdesivir nevű készítménye a zöld utat az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivataltól, jelentette be Donald Trump a vállalat vezérigazgatójával együtt pénteken. A mostani engedély azt jelenti, hogy a hivatal nem végezte el azokat a teljeskörű vizsgálatokat, amiket egy rendes engedélyeztetési eljárás során el kell végezni, így a koronavírus kezelésére már hivatalosan is használható a készítmény. Emellett a Gilead saját kutatásának eredményét is közzétette a szerrel kapcsolatban, amiben a vizsgált közel 400 súlyos koronavírusos beteg állapotának több mint a fele javult a kezelés hatására. A szerről összességében az látszik eddig, hogy nem csodaszer a koronavírus ellen, de valamivel hatékonyabb kezelést nyújthat, mint az eddig alkalmazott módszerek.


Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo szerint komoly bizonyítéka van az USA-nak arra, hogy a vuhani laborból szabadult el a koronavírus. Hivatalos bizonyíték egyelőre nem látott napvilágot, de tovább növelheti a feszültséget az USA és Kína között. Amerikai hivatalnokok azt is gondolják, hogy Kína eleinte elfedte a vírus súlyosságát.


Warren Buffett áprilisban kiszállt az amerikai légitársaságokban tartott pozícióiból, mert úgy gondolja, hogy a koronavírussal megváltozott a világ a légitársaságok számára.

Észak-Korea magára vonta a figyelmet

4,1%-os eséssel kezdte a hetet a Hang Seng, míg a japán és a shanghai tőzsde nemzeti ünnep miatt zárva tartott. A hongkongi tőzsde jelentős esésében szerepet játszott, hogy a jelek szerint ismét sokat romlott Kína és az USA viszonya, az elmúlt napokban különösen Mike Pompeo külügyminiszter illette kemény szavakkal Kínát.


Az elmúlt napokban már halálhírét keltették az észak-koreai diktátornak, Kim Dzsong Un-nak, aki ezekre a pletykákra reagálva több hét után ismét megjelent az állami médiában egy gyárlátogatás keretében.


Tűzharc alakult ki Észak- és Dél-Korea határán. A két ország illetékesei azóta már egyeztettek egymással, és balesetnek nevezték a történteket.


Japánban várhatóan még ma bemutatják a gazdasági újraindítás részletes programját, és valószínűleg május végéig meghosszabbítják a rendkívüli állapotot.

Határidős piacok

Negatív hangulat uralkodott ma reggel az amerikai és az európai határidős piacokon is.

MOL: 40%-kal esik az üzemanyag kereslet

A MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt szerint jelenleg 40%-os üzemanyag csökkenés várható a koronavírus járvány miatt, míg a finomítók 70%-os kihasználtság mellett működnek. A MOL idén 115-120 ezer hordóegyenértékes szénhidrogén termelésre számít. A cég készpénzállománya stabil. A társaság már korábban jelezte, hogy a tavalyi év után később fizet majd osztalékot. A MOL egyelőre nem bocsát el munkavállalókat, de sok ember csökkentett munkaidőben dolgozik. Véleményünk: A MOL vezére nem mondott el új információkat a közgyűlésen. A MOL 12-18 hónap múlva fizetheti ki a tavalyi év utáni osztalékot.

OTP közgyűlés

Az OTP igazgatósága április 30-án döntött a közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben. Ahogy már korábban jelezték, az OTP nem fizet osztalékot. A részvények legalább 1-%-át birtokló tulajdonosok kérhetik a meghozott határozatok utólagos közgyűlési jóváhagyását. Erre az éves beszámoló és az osztalék esetében május 31-ig van lehetőség, minden más kérdésben a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben