Nagyobb recesszió jöhet, mint 2009-ben Nagyot emelkedtek tegnap az európai részvényindexek: a DAX 3,1%-ot, a CAC40 2,5%-ot, a FTSE100 pedig 1,6%-ot. Német sajtóértesülések szerint az európai...
Nagyot emelkedtek tegnap az európai részvényindexek: a DAX 3,1%-ot, a CAC40 2,5%-ot, a FTSE100 pedig 1,6%-ot.
Német sajtóértesülések szerint az európai gazdaságösztönzési program 10%-át a közlekedési szektorra fordítanák. Elsősorban az autóiparra, de ezen túl a vasúti és hajógyártó társaságok is részesednének belőle. Az európai autógyártók kedvezőtlen időszak elé néznek, a második negyedévben becslések szerint 60%-kal, a harmadik negyedévben pedig 30%-kal csökkenhetnek eladásaik.
A Bloomberg névtelen forrásai szerint a német állam becslése szerint a német GDP idén 6,3%-kal eshet vissza, ez pedig nagyobb mértékű recesszió lehet, mint 2009-ben, amikor 5,7%-kal zuhant a GDP.
Teljesen felépült a koronavírusból Boris Johnson, aki tegnap már sajtótájékoztatót tartott. E szerint Nagy-Britanniában még nem jött el a korlátozások feloldásának ideje.
A Banco Santander ma reggel publikálta első negyedéves eredményét. A spanyol bankcsoport 1,6 milliárd eurót már elkülönített a koronavírus miatt várhatóan romló hitelminőség miatt. Európai banktól eddig ez a legnagyobb céltartalékképzés a vírus miatt. Emiatt a profit 331 millió euróra, 82%-kal esett vissza, szemben az 1,75 milliárd eurós várakozással, de az óriási céltartalékképzés miatt a negyedéves eredmény nem összevethető a várakozásokkal.
A Bloomberg értesülései szerint a svájci állam 1,5 milliárd svájci frankos hitelt, a német állam pedig 9 milliárd eurós állami mentőcsomagot nyújtana a Lufthansának. Míg svájci oldalról csak egy állami hitelről van szó, addig a német kormány extra jogokat is kapna. Például vétójogot a stratégiai kérdésekben, továbbá 1 vagy 2 felügyelőbizottsági pozíciót is. Bár a megállapodások még nem véglegesek, azért már kellően előrehaladottak ahhoz, hogy nagyobb változtatás nélkül megvalósuljanak.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.