Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Még mindig az olaj

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2020. április 23.   09:39

Erste kommentár Hatalmas esés után nagyot emelkedett az olaj árfolyama. Tegnap mintegy 30, ma pedig több mint 10 százalékkal, így a 10 dollárhoz közeli szintről 15 dollár fölé küzdötte fel magát az amerikai...

Erste kommentár

Hatalmas esés után nagyot emelkedett az olaj árfolyama. Tegnap mintegy 30, ma pedig több mint 10 százalékkal, így a 10 dollárhoz közeli szintről 15 dollár fölé küzdötte fel magát az amerikai könnyűolaj júniusi határidős ára. A Brent árfolyama is visszatért 20 dollár fölé, s ma is majdnem 10 százalékkal emelkedik. Az emelkedésben jelentős szerepet játszott a Hormuzi-szorosnál eszkalálódó geopolitikai feszültség is. Trump két legyet üt egy csapásra azzal, hogy engedélyt adott az iráni hadihajók kilövésére, az elmúlt időszakban ugyanis ezek a hajók sok esetben támadást imitáltak amerikai hadihajók ellen. A feszültség növeléssel illetve a szoros lezárásának kockáztatásával és így jelentős kőolaj kínálat potenciális kiesésével sikerült a fekte arany árát feltornázni.


A mai napon a határidős piacok emelkedést sugallnak, és a rövid technikai indikátorok alapján is emelkedhet a DAX, de a BUX esetében is hasonló mozgásra számítunk.

Trump nekiment Georgia kormányzójának

Emelkedéssel zárták a tegnapi napot a vezető amerikai részvényindexek. A Nasdaq 2,8%-kal, az S&P500 2,3%-kal, a Dow 2%-kal került feljebb.


Donald Trump teljes mértékben elutasítja a georgiai kormányzó lépéseit a gazdasági korlátozások lazításával kapcsolatban. A Fehér Ház iránymutatásai szerint akkor kezdhet el lazítani a kijárási korlátozásokon és boltzárakon egy állam, ha az új koronavírusos megbetegedések száma a megelőző két hétben csökkenő trendet mutat. Georgia-ban ez még nem tapasztalható, ennek ellenére a kormányzó döntése alapján már több üzlet is kinyithat, illetve a napokban újabb lazítások jöhetnek. Egészségügyi szakértők szerint ez a hozzáállás komoly kockázatot rejt magában.


Anthony Fauci, az USA vezető járványügyi szakembere szerint az ősszel mindenképpen érdemes még számítani a koronavírus jelenlétére az USA-ban. Az influenzával együtt akkor ez komoly terhet fog róni az egészségügyi ellátórendszerre, így erre érdemes komolyan felkészülni.


Donald Trump tegnap aláírta azt az elnöki rendeletet, ami 60 napra felfüggeszti a zöldkártyák kiadatását az USA-ban, az amerikai munkahelyek védelmének érdekében. Ez alól egyes esetekben kivételt tehetnek.

Negatív rekordot döntött Japán és Hupej is

A Nikkei 1,4%-ot, a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index pedig 0,2%-ot emelkedett ma reggel.


Az első negyedévben a kínai Hupej tartomány GDP-je 39,2%-kal zuhant a tartományt érintő lezárások miatt. Ez messze a legnagyobb tartományi visszaesés a kínai állam 1949-es megalapítása óta. Az összes szektor visszaesett, kivéve a dohánytermékeket. A kiskereskedelmi forgalom 44,9%-kal, a beruházások pedig 82,8%-kal zuhantak év/év alapon.


Az előzetes áprilisi adatok alapján  a japán feldolgozóipari beszerzési menedzser index 44,8 pontról 43,7 pontra csökkent, viszont a szolgáltatószektorban beszakadt a beszerzési menedzser index, 33,8 pontról 22,8 pontra esett, ami alacsonyabb, mint a 2008/2009-es válságban vagy a 2011-es cunami után. A szolgáltatóipar gyengesége a kompozit indexet is új mélypontra taszította.


Shanghai-ban önkéntes alapon már bárki elvégeztethet koronavírus tesztet, igaz azt csak saját költségére teheti meg.

Határidős piacok

Ma reggel pozitív hangulat uralkodott a főbb amerikai és európai határidős piacokon is.

Tovább veszi részvényeit az OTP

Az OTP április 22-én ismét vett 100.000 darab saját részvényt 8.142 forintos átlagáron.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben