Erste kommentár A piacok alapvetően pozitív viselkedési módba kapcsoltak az után, hogy egyre több helyről érkeznek olyan hírek, hogy hamarosan elindulhat a gazdaság újranyitása. Például Trump is megkezdte a...
A piacok alapvetően pozitív viselkedési módba kapcsoltak az után, hogy egyre több helyről érkeznek olyan hírek, hogy hamarosan elindulhat a gazdaság újranyitása. Például Trump is megkezdte a konzultációt az államok kormányzóival az újranyitásról, s az elképzelés szerint lehetnek olyan területek az USA-ban, ahol már május elsején megvalósul ez. Ugyan szerintünk ez még korai, de a befektetők annyira örülnek ennek, hogy még a gyenge JPMorgan és Wells Fargo eredmény sem riasztotta el őket a részvényvásárlásoktól. Pedig igencsak hatalmas céltartalékokat képeztek, amelyek a mélybe küldték az eredményt. Mélyebbre, mint a piac gondolta. Pedig még azt is elmondták, hogy a második negyedév még rosszabb lehet ilyen szempontból. Az S&P500 már ott tart mint 2009-ben, a tegnapi nappal bezárólag az idén (sőt az elmúlt 1,5 hónapban) már 25-ször mozgott nagyobbat mint 3 százalék, ami jól mutatja a bizonytalanságot. Ugyanakkor számos befektető aggódni kezdett. Mark Möbius befektető-legenda szerint a jelenlegi események alapján a vállalati eredmények nagyon csúnyák lesznek egy darabig. Más alapkezelő pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a befektetők hibáznak, mert rossz kérdést válaszolnak meg. Ugyanis nem arra kell választ adni, hogy mikor tér vissza az élet, hanem hogy mikor tér vissza az aggregát kereslet a gazdaságba.
Ugyan ma az amerikai piacok korrigálni készülnek a tegnapi emelkedést követően, ennek ellenére a technikai kép alapján emelkedésre számítunk a DAX és a BUX indexben is.
Megtartották a kezdeti pluszokat tegnap a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 2,4%-kal, az S&P500 3,1%-kal, a Nasdaq 4%-kal került feljebb.
Donald Trump arra utasította az adminisztrációjának tagjait, hogy az USA függessze fel átmenetileg a WHO-nak történő befizetéseit, miután az elnök szerint sokkal többet kellett volna tennie a szervezetnek a koronavírus időbeni megfékezése érdekében. Trump főként azért kritizálja a WHO-t, hogy készpénznek vették Kína kezdeti beszámolóit a járványról, amiben eleinte el lett bagatellizálva az ügy. A demokraták szerint Trump csak a saját magáról szeretné lerázni a felelősségét az USA kései reakciója miatt. Egy az ügyhöz közel álló forrás szerint a fizetések felfüggesztése azonnali hatállyal megtörténhet.
Donald Trump tegnap azt nyilatkozta, hogy az egyes államok kormányzóira hagyja a döntést, hogy mikor és milyen tempóban nyitják meg újra gazdaságaikat. Ezzel egyidőben azonban a Fehér Házban már konkrét terveket dolgoznak ki az újranyitásra, ami legkorábban május 1-ével kezdődhet. Ez alapján különféle kockázati kategóriákba osztanák az egyes régiókat, ettől tennék függővé, hogy melyik régió mikor oldhat már bizonyos korlátozásokon. Az újranyitásról Trump Emmanuel Macron francia elnökkel is egyeztetett telefonon. A vírus terjedése az USA-ban az elmúlt napokban a leginkább érintett részeken kicsit lassulni látszik, azonban más helyeken romló tendencia figyelhető meg.
Az amerikai légitársaságoknak tegnap sikerült előzetes egyezségre jutni a pénzügyminisztériummal az állami támogatását illetően.
Kisebb mértékben csökkentek ma reggel az ázsiai részvényindexek. A Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index 0,2%-ot csökkent.
A kínai jegybank 14 milliárd dollárnyi likviditást nyújtott a bankrendszer számára 1 éves futamidejű repo formájában. A kamatot a korábbi 3,15%-ról 2,95%-ra csökkentették. A kedvezőbb feltételekre széles körben számítottak, miután a rövidebb futamidejű repo ügyletek kamatát már korábban csökkentette a kínai jegybank.
A kínai állami vezetők továbbra is fenntartják az élénkítésről szóló retorikájukat és további gazdaságélénkítő lépéseket ígérnek a növekedés támogatása érdekében.
A japán jegybank elnöke, Kuroda is további élénkítés lehetőségét helyezte kilátásba. A jegybank április 27-28-án tanácskozik legközelebb, amikor a frissített gazdasági kilátásokat is publikálják. A növekedési előrejelzést várhatóan erőteljesen csökkenteni fogják majd, ez pedig újabb élénkítést indukálhat.
Negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.
Elmarad a Richter április 28-ra összehívott közgyűlése. Az új kormányrendelet értelmében az igazgatóság jogosult dönteni a közgyűlés helyett, de a részvényesek kérhetik a meghozott határozatok utólagos közgyűlési jóváhagyását. Ezt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kezdeményezhetik. Ez alól kivételt képez a beszámoló és az osztalék, ebben a két kérdésben ugyanis szűkebb a határidő, csak idén május 31-ig van erre lehetőség. A cégek többsége várhatóan követi majd a Richter példáját, és az igazgatóság szavaz a közgyűlési napirendi pontokról.
Az OTP április 14-én további 50.000 darab saját részvényt vett 8.881 forintos átlagáron.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.