Erste kommentár Úgy tűnik, hogy számos ország átlendülőben van a csúcsponton az új megbetegedések számát illetően. Spanyolországban, Olaszországban és Németországban is már jó ideje...
Úgy tűnik, hogy számos ország átlendülőben van a csúcsponton az új megbetegedések számát illetően. Spanyolországban, Olaszországban és Németországban is már jó ideje stagnáló-csökkenő számokat láthatunk, amit a tegnapi új megbetegedések száma is megerősített. Mindeközben New Yorkban is mintha tetőhöz ért volna az új megbetegedések száma. Ennek örülnek most a piacok.
Ugyanakkor itthon annak ellenére nem örülnek, vagy csak egy picit, hogy alapvetően jó a hangulat a világban. Az ok, ami sok befektetőt meglepett, hogy a kormány új szektor specifikus adókat vet ki. Ilyen a különféle szektorok hozzájárulása a járványvédelmi alaphoz. A bankok 55 milliárd forinttal, a kiskereskedelmi láncok 36 milliárddal, az önkormányzatok 34 milliárddal, a pártok pedig 1,2 milliárddal járulnak hozzá a 663 milliárd forintos alaphoz. Ez az OTP-re szerintünk mintegy 12 milliárd forint plusz adót és mintegy 35 forintos negatív fair érték változást jelent, ami ugyan nem számottevő, de maga a lépés nem tetszik a befektetőknek. Az alap jelentős részét különben a kormány állja a költségvetésből, ahogy az újjáépítési alap 1.345 milliárd forintját is, amelynek nagy része minisztériumi előirányzatok átcsoportosítása. A kormányzat összesen a GDP 18-22 százalékát kívánja a vírus elleni harcra költeni, aminek része a már meghirdetett törlesztési moratórium is (a GDP 7,7 százaléka). További részleteket holnap 10 órakor tudhatunk meg az intézkedésekről.
A mai napon mindent összevetve itthon is emelkedést látunk, s azt gondoljuk, hogy ennek ki kéne tartania a nap végéig.
Csökkenéssel zárták a pénteki napot a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 1,7%-kal, az S&P500 és a Nasdaq 1,5%-kal került lejjebb. A határidős indexek ma reggel komoly, 4% körüli emelkedést mutatnak.
Emögött részben az állhat, hogy vasárnap Donald Trump már némi bizakodásra utaló kijelentést is tett, miszerint az USA előtt álló kemény napok és hetek után eljöhet a pont, ahol jobbra fordulnak a dolgok. Az alelnök, Mike Pence szerint már látszanak a vírus megfékezése érdekében tett intézkedések első jelei. Ezt részben arra alapozhatták, hogy New York-ban a koronavírus miatt kórházi ellátásra szorulók száma először mutatott csökkenést az utóbbi héten, illetve az új halálesetek száma is első ízben csökkent. Kérdés, hogy ez a tendencia mennyire lesz tartós. New York kormányzója szerint ezen a ponton ezt még egyáltalán nem lehet tudni.
Jerome Adams, amerikai tisztifőorvos ezzel szemben még az USA előtt álló nehéz időkre figyelmeztetett, és Pearl Harborhoz, illetve a szeptember 11-ei terrortámadásokhoz hasonlította a mostani időszakot.
A Gilead Sciences eladományozza a már raktáron lévő 1,5 millió adag a remdesivir nevű készítményét, ami 140 ezer koronavírusos beteg kezelésére lehet elegendő. A készítményt csak súlyos betegek kapnák, ugyanis a klinikai vizsgálatok egyelőre még folynak a szer hatásosságával és mellékhatásaival kapcsolatban, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) még nem engedélyezte a forgalomba hozatalt.
A koronavírus körüli felfordulás közepette Donald Trump menesztette Michael Atkinsont, az amerikai titkosszolgálatok fő belső ellenőrét. Atkinsonhoz érkezett be korábban egy belső feljelentés arról, hogy Trump nyomást gyakorolt az ukrán elnökre, hogy az terhelő információkkal szolgáljon Trump potenciális riválisának, Joe Biden-nek fiáról. Atkinson ezt anno annyira terhelőnek találta, hogy jelezte a Kongresszusnak, ami Trumpnak nagyon nem tetszett.
Jelentős emelkedéssel indították a hetet az ázsiai részvénypiacok: a Nikkei 4,3%-ot, a Hang Seng 2,3% -ot emelkedett. A shanghai részvénypiac nemzeti ünnep miatt zárva tartott.
A hongkongi pénzügyi államtitkár szerint a járvány negatív gazdasági hatásait 6 hónap alatt heverheti ki a városállam. A talpra állashoz segítséget ígért a vállalkozásoknak is, de részleteket nem árult el.
Sajtóértesülések szerint Shinzo Abe holnap kihirdetheti Japánban a rendkívüli állapotot, ami szerdától életbe is léphet. Erre főleg a Tokióban tapasztalható egyre több megbetegedés miatt van szükség.
A kiszivárgott hírek szerint Japánban kétfázisú gazdaságélénkítő csomaggal készülnek a gazdaság támogatására. A cél, hogy minél inkább „V” alakú felpattanást sikerüljön elérni. A csomag összegét és tartalmát nem részletezték, de az első részét, ami főleg a munkahelyek megtartására koncentrálhat majd, várhatóan már ma bejelentik.
A főbb határidős indexek többsége a pozitív tartományban volt ma reggel, csak a FTSE volt mínuszos.
Április 3-án újabb 100.000 darab saját részvényt vett az OTP 8.911 forintos átlagáron.
A Richter menedzsmentje 63 forint osztalékot javasol részvényenként. Ha a közgyűlés jóváhagyja, akkor június 15-én kezdődhet a kifizetés. A közgyűlés április 28-ra van meghirdetve, de kérdéses, hogy a jelen helyzetben meg lehet-e tartani.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.