Erste kommentár Tegnap gyakorlatilag likviditási pánik volt a piacokon, amin egyelőre sem az EKB, sem a Fed lépése nem segített. Az, hogy a piaci szereplők a likviditásuk növelésére koncentráltak, abból is látszik, hogy a...
Tegnap gyakorlatilag likviditási pánik volt a piacokon, amin egyelőre sem az EKB, sem a Fed lépése nem segített. Az, hogy a piaci szereplők a likviditásuk növelésére koncentráltak, abból is látszik, hogy a kevésbé likvid piacokon nagyot ugrottak a hozamok. Ilyen volt például a nagyot emelkedő 10 éves magyar hozam is, amely 2 százalék környékéről 2,9 százalékig emelkedett. Ugyanakkor a „margin call”-ok az arany árfolyamát is mélybe küldték, mivel a részvények mögött számos esetben arany szerepel, szerepelt fedezetként, ezért komolyabb árfolyamesést láthattunk az arany árfolyamban is. Persze az is negatívan hatott, hogy a dollár jelentős erősödésbe kezdett az EKB csalódást keltő lazító intézkedéseire, amelyek 120 milliárd euró plusz pénzt jelentenek a rendszerben az év végéig, és ígéret érkezet egy új LTRO-ra. Ez egyértelműen kevésnek tűnik a jelenlegi helyzetben. Sőt, még a Fed által a piacra öntött, öntendő hatalmas pénzmennyiség sem segített, legalábbis első körben. Ugyanis tegnap és ma 500 milliárd dollárt (az amerikai GDP 2,5 százaléka!), utána pedig március végéig hetente még 500 milliárd dollárt önt a piacra, azaz az amerikai GDP 10-12,5 százalékával növelheti meg a pénzmennyiséget az elkövetkező három hónapra, a 3 hónapos repo operációval. A banki pénzmennyiséget pedig a jelenlegi 1.500 milliárd dollárról, 3.500-4.000 milliárd dollárra emelheti! Ez hatalmas lépés, és azt gondoljuk, hogy előbb-utóbb lesz hatása a részvénypiacokra is. Ugyanakkor fontos lépéseket kellene látni a vírus elleni küzdelemben. Például a koronavírus miatt a munkából kiesőket kártalanítani, hogy önként vonuljanak karanténba. Ilyen és ehhez hasonló intézkedéseket hiányolnak a piacok.
Ma emelkedhetnek a piacok azzal, hogy tegnap pl. szintre esett a DAX árfolyama, na acameg a likviditásnövelésnek is kellene segítenie. Igaz ez a BUX indexre is.
Tovább folytatódott tegnap az amerikai részvénypiacok történelmi gyorsaságú esése. A Dow 10%-kal, a Nasdaq 9,4%-kal, az S&P500 9,5%-kal került lejjebb, ezzel az S&P500 történetének 5. legnagyobb százalékos visszaesését szenvedte el.
Három 500 milliárd dollár keretösszegű refinanszírozási ügylet keretében összesen 1,5 milliárd dollár addicionális likviditást injektál a pénzügyi rendszerbe a Fed annak érdekében, hogy a koronavírus miatt kialakult pénzpiaci turbulenciákat elhárítsa. Ebből 500 milliárd dollárt háromhavi repó keretében tegnap hajtott végre, míg a mai napon 500 milliárd dollárt egyhavi, másik 500 milliárd dollárt háromhavi repó keretében bocsát rendelkezésre. Emellett a jelenleg érvényben lévő havi 60 milliárd dollár keretösszegű eszközvásárlási programján is módosít a jegybank. Eddig 1 évnél rövidebb lejáratú állampapírokat vásárolt csak, ezt azonban most hosszabb lejáratokra is kiterjeszti, ami nagyjából megegyezne az állam által kibocsátott állampapírok lejárati struktúrájával. Ezzel igyekszik a hirtelen fellépő likviditásszűkét orvosolni a pénzpiacon. Kezdetben a részvénypiacok komoly felpattanást mutattak a hírekre, de a kereskedést végül napi minimum környékén zárták.
A demokraták képviselőházi vezetője, Nancy Pelosi szerint küszöbön van a megállapodás egy fiskális élénkítő csomagról az USA-ban, amiről a Képviselőház akár már a mai napon is szavazhat. Konkrétumok erről továbbra sem láttak napvilágot.
Bezárja Floridában, Kaliforniában és Párizsban is az élményparkjait a Disney a koronavírus miatt. A lépés a korábbi bezárásokat és intézkedéseket követően már borítékolható volt.
Az éjszakai nagy zuhanás után a későbbiekben emelkedtek az ázsiai részvényindexek, de még így is jelentős eséssel zárták a kereskedést. A Nikkei 6,1%-ot, a Hang Seng 2,8%-ot, a Shanghai index pedig 1,2%-ot esett.
Kína hivatalosan is bejelentette, amit a számok már napok óta mutatnak, vagyis, hogy véget ért náluk a koronavírus járvány. Ma már mindössze 8 új megbetegedést jelentettek az egész országból.
Rendkívüli monetáris ülés lehetőségét mérlegeli napok óta a dél-koreai jegybank, azonban erre mindezidáig nem került sor, viszont a következő napokban is bejelenthetnek rendkívüli élénkítést. A rendes menetrend szerint a következő ülés csak április 9-én lenne esedékes.
Japánban a hónapban már másodszor találkozik a jegybank, a pénzügyminisztérium és a pénzügyi felügyelet vezetősége, hogy egyeztessenek a jelenlegi pénzügyi helyzetről.
Az amerikai határidős piacok a pozitív tartományban voltak ma reggel. Az európai határidős indexek közül a DAX és a CAC pluszban, az FTSE mínuszban volt.
Az OTP újabb 200.000 darab saját részvényt vásárolt 10.131 forintos átlagáron 2020. március 12-én.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.