Erste kommentár Ugyan a betegség továbbra is gyorsulva terjed Európában, ami igaz az olaszokra és a németekre is, ennek ellenére a túladottságból emelkedéssel kezdtek az indexek. Pláne azok után, hogy...
Ugyan a betegség továbbra is gyorsulva terjed Európában, ami igaz az olaszokra és a németekre is, ennek ellenére a túladottságból emelkedéssel kezdtek az indexek. Pláne azok után, hogy Ázsiában is megnyugvást láthattunk, akárcsak az USA-ban az utolsó percekben illetve a piac zárása után. Ráadásul technikai szintek közeléből jön a fordulat, ami igaz a DAX indexre, de igaz az OTP vagy éppen a Richter részvényekre is. A jelenlegi korrekcióban a DAX indexnek legalább a 200 napos mozgóátlagot (12.640 pont) illene letesztelnie, de egy esetleges erős fék esetén, a betegség terjedésében, az sem zárható ki, hogy tovább emelkedik. De ne szaladjunk ennyire előre! A BUX esetében ez a szint 42.038 pontnál van. Ugyanakkor az OTP csak a 200 naposig esett, míg a Richter messze van még ettől. Így inkább az a várakozásunk, hogy a BUX-ot, reményeink szerint nem állítja meg ez a szint. De itt sem árt az óvatosság! Az OTP első komolyabb ellenállása picivel 14.000 pont fölött van, míg a Richter esetében ez a szint 6.500 pont körül van. Ha szükséges, akkor a Fed lépni fog (kamatcsökkentés), míg a németek fontolgatják, hogy fiskális lazításba kezdenek, amire szerintünk lehetőség is van 50-100 milliárd euró értékben.
A Richter ma jelentette be, hogy Dél-Koreában szerződést kötött a Whanln céggel a cariprazine regisztrálására és forgalmazására, amiért mérföldkő kifizetést is kap a cégtől. A Richter a terméket fogja szállítani és mérföldkő fizetéseket fog kapni a partnertől. Ha a 180 millió dolláros piacon az USA-hoz hasonló 5 százalékos piaci részesedést ér el, akkor a szerződésnek köszönhetően néhány év távlatában mintegy 0,5 millió forinttal növekedhet az éves eredmény. Ez fair értékben mintegy 5-10 milliárd forintos emelkedést jelenthet, ami részvényenként 25-50 forintot jelent.
A Waberer’s bejelentette, hogy felülvizsgálja az RCL és a LINK üzletágat is, mivel ajánlatot kapott rájuk. Ha netán értékesítené az üzletágakat, akkor a befolyó pénzt a nemzetközi üzletág hitelének csökkentésére fordítaná. A LINK-et egyébként 2017 közepén 32 millió euróért vette a Waberer’s, míg az RCL üzletág évente 15-20 millió euró EBITDA-t termel. A biztosítással együtt a három üzletág értékesítése mintegy 100-150 millió eurót hozhat a konyhára, míg a piaci kapitalizáció 50 millió euróra rúg.
A kezdeti esést követően elkezdték megvenni pénteken az erősen túladott amerikai részvénypiacokat. A Dow ezzel együtt is 1,4%-os, az S&P500 0,8%-os mínusszal zárt, míg a Nasdaq nullába kapaszkodott vissza. A határidős indexek 0,5% körüli emelkedést mutatnak ma reggel.
Megnyitotta az utat az esetleges kamatcsökkentés előtt Jerome Powell, miután pénteken egy ritka, csupán négy rövid mondatból álló közleményt adott ki. Ebben kiemeli, hogy az amerikai gazdaság jól teljesít, de a koronavírus fokozott kockázatot jelenthet. Ezért a Fed készen áll arra, hogy szükség esetén a lehetséges eszközeivel támogassa a gazdaságot. A piaci árazások ma reggelre már 38 bázispontnyi, azaz nagyjából másfélszer 25 bázispont kamatcsökkentést áraznak. A Goldman közgazdászai 50 bázispontos kamatcsökkentést várnak a március 18-i ülésen.
Kiszállt a versenyből a legfiatalabb demokrata elnökjelölt aspiráns, Pete Buttigieg. A kezdeti sikerek után a legutóbbi demokrata előválasztások azt mutatták, hogy mégsem tud igazán labdába rúgni a végső győzelemért folytatott küzdelemben. Emellett a közvéleménykutatások a holnapi, egyszerre 14 államban megrendezésre kerülő előválasztásokon sem jósoltak sok jót neki.
Kifejezetten jó irányba tudott ugyanakkor mozdítani eddigi esélyein Joe Biden korábbi alelnök, aki szombaton nagy fölénnyel (a szavazatok közel 50%-ával) megnyerte Dél-Karolina-i demokrata előválasztást. Ez a győzelem Biden-nek kifejezetten jól jött, ugyanis a kritikus „Szuper Kedd” előtt sikerült jó visszhangot keltenie a médiában. Biden a tőkepiacok szempontjából leginkább kívánatos demokrata elnökjelölt lenne.
Emelkedéssel kezdték a hetet az ázsiai részvényindexek. A Hang Seng 0,7%-ot, a Nikkei 1,0%-ot, a Shanghai index 3,2%-ot emelkedett.
Történelmi mélypontra estek februárban a kínai beszerzési menedzser indexek. A feldolgozóiparban a korábbi 50,5 pontról 35,7 pontra, a szolgáltató szektor esetében 54,1 pontról 29,6 pontra esett az index értéke. Ez az elemzői várakozásoknál is nagyobb mértékű visszaesés, de a februári gazdasági leállás után mégsem teljesen váratlan.
A japán jegybank 4,6 milliárd dollárnyi likviditást nyújtott a bankrendszer számára. Hasonló repo tranzakcióra 2016 márciusa óta nem volt példa. A jegybankelnök közleményt adott ki, miszerint a japán jegybank készen áll többlet likviditást nyújtani és támogatni a pénzügyi piacok stabilitását.
A Bloomberg becslése szerint a múlt héten 60-70%-os gazdasági aktivitás jellemezte a kínai gazdaságot.
A Bloomberg elemzői becslése a korábbi 6,0%-ról 1,2%-ra csökkentette az első negyedévre vonatkozó éves kínai GDP növekedési előrejelzését. Ez negyedév/negyedév alapon 3,0%-os visszaesést jelentene.
Kínában mindössze 202 új COVID19megbetegedést regisztráltak, ami bő egy hónapja a legalacsonyabb új fertőzésszám. Viszont Dél-Koreában továbbra is napi 500 körüli új megbetegedést regisztrálnak, igaz Kínához hasonlóan ott is egy tartományhoz kötődik a megbetegedések döntő többsége.
Pozitív hangulat uralkodott ma reggel az amerikai és az európai határidős piacokon is.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.