Erste kommentár A DAX, a Dow Jones, az S&P500 és a Nasdaq is új csúcsot ütött tegnap. A befektetők úgy vásárolják a részvényeket, mintha nem lenne holnap. Már többször megírtuk, hogy az...
A DAX, a Dow Jones, az S&P500 és a Nasdaq is új csúcsot ütött tegnap. A befektetők úgy vásárolják a részvényeket, mintha nem lenne holnap. Már többször megírtuk, hogy az eredményvárakozások 10 és 30 százalék közötti „egy részvényre” jutó eredménybővülést mutatnak az idei évre, ahol az abszolút nyerő az amerikai technológiai szektor. Ugyanakkor az is igaz, hogy a felsorolt indexek mindegyike a sokéves átlagos előremutató P/E ráta fölött forog, méghozzá több mint egyszeres szórással. Ezt persze magyarázza a jelentős eredménybővülés, ami ugyan csökkenhet jövőre, de még mindig elég magas maradhat. Ráadásul abban a skizofrén állapotban vagyunk, hogy ugyan az egyes cégekben jelentős javulást várnak, míg a feldolgozóipari menedzser indexek még mindig a kontrakciós tartományban vannak, igaz javuló tendenciát mutatva. Egy szó, mint száz, a részvénypiac átárazódása tovább folyik, és nem tudjuk hol van vége.
Mindeközben a koronavírus új megbetegedéseinek száma tovább csökken. Ráadásul elég dinamikusan, ami azt sugallja, hogy a Verhulst görbe modellezi jobban a folyamatokat. Ez pedig azt jelenti, hogy néhány hét múlva, kicsivel 50 ezer megbetegedés fölött telítésbe mehet a görbe. Ez most annyira valószínűnek tűnik, hogy befektetők már nem is foglalkoznak a vírussal. Ezt látjuk az új csúcsokban.
A DAX ma tovább emelkedik, és a BUX is a pozitív tartományban nyitott, s valószínűleg ott is zárnak az indexek.
Elfogytak a kezdeti pluszok tegnap a tengerentúli piacokon, ezzel nagyjából megelőző napi záróértékeik körül zártak a vezető részvényindexek.
A szavazatok 86%-os feldolgozottságát követően úgy tűnik, hogy Bernie Sanders nyeri meg a New Hampshire-i demokrata előválasztást. Sanders a szavazatok 25,8%-ával áll az élen, őt 24,4%-kal szorosan követi Pete Buttigieg, majd Amy Klobuchar következik 19,7%-kal. Ezzel az iowai eredményekhez hasonlóan Sanders és Buttigieg az igazi nyertesek, Elizabeth Warrennel és Joe Bidennel szemben. A nagy médiavisszhang miatt ezen előválasztásoknak komolyabb tétje volt, viszont arányaiban nézve ezekkel a szavazatokkal sokat még nem léptek előre a győztesek egy demokrata elnökjelöltségért. A következő megmérettetés február 22-én, majd február 29-én lesz, de az igazán nagy izgalmak március 3-án érkeznek majd, aznap ugyanis 14 államban is sor kerül előválasztásra. Tegnap este az is kiderült, hogy két demokrata jelölt, Andrew Yang és Michael Bennett is visszalépett a jelöltségtől.
Az előre megírt beszédhez képest nem hangzott már el érdemi újdonság Jerome Powell tegnapi kongresszusi meghallgatása során. A gazdasági folyamatokat kedvezőnek ítéli a Fed elnöke, a koronavírus hatásait pedig kiemelten figyeli a jegybank.
Egységes képet mutattak ma az ázsiai részvénypiacok. A tegnap zárva tartó Nikkei ma 0,7%-ot emelkedett, míg a Shanghai index 0,9%-ot, a Hang Seng pedig 1,0%-ot ment.
Tegnap 2.000 főre tovább csökkent az új koronavírusos megbetegedések száma, ezzel a csúcshoz képest lefeleződött az új esetek száma. Ma reggelig összesen közel 45.200 beteget regisztráltak, az áldozatok száma pedig 1.100 fölé emelkedett.
Az amerikai és az európai határidős piacokon is pozitív hangulat uralkodott ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.