Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Magyar piac elfelejtve?

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2019. október 1.   09:42

Erste kommentár Hiába alulértékelt a magyar piac, legalábbis szerintünk, ez nem nagyon hatja meg a befektetőket. Pedig az éves lemaradás szembetűnő a vezető piacokkal szemben. Miközben a „bajban levő” német piac újra...

Erste kommentár

Hiába alulértékelt a magyar piac, legalábbis szerintünk, ez nem nagyon hatja meg a befektetőket. Pedig az éves lemaradás szembetűnő a vezető piacokkal szemben. Miközben a „bajban levő” német piac újra és napok óta emelkedik a 20 napos mozgóátlagról, a BUX nem igazán tud elmozdulni a kicsivel 40 ezer pont fölötti szintekről. Nehéz megindokolni ezt a gyenge viselkedést, ami elsősorban az OTP-n és a Richteren keresztül valósul meg. Értve ez alatt, hogy nem tudnak tartósan a kritikus szintek fölé emelkedni. Ebben ugyan szerepe lehet a forint gyengélkedésének is, hiszen az „ceteris paribus” leértékeli a külföldiek részvénybefektetését, de a Richter esetében a több mint 90 százalékos export kitettség (árbevétel szinten) bőven kompenzálja azt. Ráadásul már a forint gyengülése előtt is látható volt ez a szokatlan viselkedés, hiszen már hónapok óta tart, és sokszor igen alacsony forgalommal társul, mint például ma is. Így maradhat az oldalazó mozgás.

A J.P. Morgan optimista az Apple-re

Emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 0,4%-kal, az S&P500 0,5%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal emelkedett.


Érdemi javulásra számít az Apple részvények megítélésében a J.P. Morgan elemzője, a célárfolyamot 243 dollárról 265 dollárra emelte tegnap, továbbra is felülsúlyozással. Az elemző szerint relatíve nyomottak az idei évre vonatkozó iPhone eladási várakozások, amiket felül tud majd teljesíteni a cég. Emellett 2020/21 az 5G miatt ismét erősebb növekedési pályára állíthatja az okostelefon-gyártót. A hírre tegnap 2% felett emelkedett az árfolyam.


Kis negatívum is érkezett a cég tájékáról tegnap. Az Amerikai Kereskedelmi Hivatal visszautasította a vállalat azon kérelmét, hogy a Mac Pro-hoz szükséges bizonyos alkatrészek beszerzése mentesüljön a 25%-os addicionális importvám alól. A hivatal szerint ez nem okoz súlyos gazdasági kárt a cégnek.


Újabb fordulatot vett a Doanld Trump elleni alkotmányos vizsgálat az USA-ban, miután az elnök személyes ügyvédjét, Rudy Giuliani-t három bizottság is beidézte meghallgatásra. Emellett egy ügyhöz közel álló forrás szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is benne volt az ominózus, Trump és az ukrán elnök közti telefonhívásban.


Meghatározta az Amerikai Pénzügyminisztérium, hogy mekkora tőketartalékot halmozhat fel magának a Fannie Mae és a Freddie Mac. Előbbi intézmény 25 milliárd, utóbbi 20 milliárd dollárnyi tartalékot építhet ki, amit így nem kell már az Egyesült Államok kasszájába befizetniük. Előbbi 16, utóbbi 9 milliárd dolláros profitot csinált tavaly, így több mint egy évbe telhet a kívánt szint elérése. Ez az első fontos lépés lehet az amerikai jelzálogpiac két fontos szereplőjének privatizációja irányába, azonban több lépés (például, hogy mikortól vonhatnak be magántőkét) még hátravan, s könnyen lehet, hogy ez csak a 2020-as választások után dől el.


Határozatlan időre felfüggeszti tőzsdére lépési terveit a WeWork iroda-megosztó vállalat, azt követően, hogy az elmúlt héten távozni kényszerült a cég vezérigazgatója a vállalat egyre rosszabbodó megítélése miatt. Az új vezetés a tőzsdére lépés helyett a cég fő tevékenységére igyekszik mostantól fókuszálni.

Ünnepelni mentek

Nemzeti ünnep miatt ma a shanghai és a hongkongi tőzsde is zárva tartott, ugyanis ma ünneplik a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70 éves évfordulóját. A hongkongi piac már holnap visszatér, de a shanghai tőzsdén majd csak egy hét múlva, jövő kedden indul újra az élet. A kínai elnök ünnepi beszédében kijelentette, hogy nincs olyan erő, mely megállíthatná a kínai növekedést, ami egyszerre üzenet a hongkongi tüntetők és Donald Trump felé is. A nyitva tartó ázsiai részvénypiacokon viszont alapvetően jó volt a hangulat, a Nikkei 0,6%-ot emelkedett.


Az ausztrál jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,75%-ra vágta az alapkamatot. Sőt mi több, a jegybank jelezte, hogy készen áll további lazításra is, amennyiben ezt a munkaerőpiaci és inflációs folyamatok megkövetelik.


A japán nyugdíjalap, a GPIF növelheti a külföldi kötvények arányát. Erre azért lehet szükség, mert a negatív japán hozamok miatt inkább a külföldi piacokon keresnének befektetési lehetőséget, viszont már így is megközelítették a jelenleg érvényes 19%-os befektetési limitet. Várakozások szerint főként az olasz és a spanyol kötvénypiacon jelenhet majd meg az alap.


A mai nappal életbe lépett Japánban az ÁFA emelés, a korábbi 8%-ról 10%-ra emelték az adót. A korábbi tapasztalatok alapján az ÁFA emelésnek torzító hatása lehet a makroadatokra, ugyanis a lakosság előre hozhatta a fogyasztást, főként a nagyértékű cikkek tekintetében.


Megjelent a japán jegybank által készített üzleti hangulatfelmérés eredménye, az úgynevezett Tankan jelentés. Összességében a vártnál kisebb romlás volt kiolvasható a jelentésből. A legfontosabbnak vélt, nagyvállalati feldolgozóipari index értéke 6 éves mélypontra esett, 7 pontról 5 pontra csökkent, de még így is felülmúlta az 1 pontos várakozást. A vállalatok bizonytalanságát a mától érvényes ÁFA emelés átmeneti hatásai és a kereskedelmi konfliktus miatti aggodalmak rontották.

Határidős piacok

Mind az amerikai,  mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben