Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Továbbra is olaj para

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2019. szeptember 17.   09:54
Erste kommentár

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Irán áll a dróntámadások mögött, de az USA visszafogottnak tűnik az ügyben. Trump nem akar háborút kezdeményezni, ennek szerintünk az az oka, hogy közelednek a választások, amit szeretne megnyerni. Ezt pedig nem segítené (i) egy kétes kimenetelű háború, ahol amerikai hazafiak halhatnának meg, s az (ii) egekbe emelkedő olajár pedig a hátországban lakók életét keserítené meg. Ugyan átmenetileg a jelentős, mintegy napi 3,5 millió hordó kiesést a stratégiai olajkészletekből pótolni lehet, hiszen jellemzően 30-90 napnyi készletekkel rendelkeznek az országok. Így akár fél-egy évig is kibírnák a készletek nullára csökkentésével, s rekord olajárakkal. Egyes becslések szerint, ha a hat hetet meghaladja a kiesés, akkor akár 75 dollárig is emelkedhet az amerikai könnyűolaj árfolyama. Ugyankkor a WTI árfolyama a 64 dollár környéki ellenállási szint alatt van, s nagy valószínűséggel még egy darabig ott is marad. Viszont ha a helyreállítás lassúnak bizonyul, akkor át is törheti a szintet egy rövid korrekciót követően. A kínálati sokkból adódó kőolajár emelkedés nem tesz jót a világgazdaságnak. Hiszen az ebből adódó infláció ellen monetáris eszközökkel nem lehet harcolni, s a potenciális kamatcsökkentések pozitív hatásának egy részét is elviszi az, hogy az olajért többet kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy a globális növekedési kilátásokat csökkentette a hétvégi sikeres támadás, a lassúbb növekedés miatt viszont nagyobb negatív hatással lehet a jövő évi átlagos kőolajárra. Egy szó mint száz, a jelenlegi negatív és pozitív hatásokat átmenetinek tartjuk, amelyeken a jegybankok és a kormányok akár segíthetnek is a gazdaság kicsit erősebb stimulálásával. A Fed ma kezdi meg ülését, és a piacnak nincs kétsége afelől (98 százalék), hogy holnap este egy 25 bázispontos kamatcsökkentést fog bejelenteni.


A mai napon folytatódhat a tegnap megkezdett árfolyamcsökkenés. Itthon a BUX a tegnapi felülteljesítést követően belesimulhat a nemzetközi trendbe.

Japán könnyen megúszhatja

Enyhe esést mutattak a tegnapi kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek. A Dow 0,5%-kal, az S&P500 és a Nasdaq 0,3%-kal esett vissza.


Donald Trump tegnap bejelentette az Amerikai Kongresszusnak, hogy az USA a következő hetekben előzetes kereskedelmi megállapodást köthet Japánnal. Ez a két ország egymás termékeire kivetett importvámjaira és a digitális kereskedelemre vonatkozna. Az egyezség főként mezőgazdasági és ipari termékeket érinte, a Japán szempontjából kifejezetten fontos autóexportról azonban egyelőre nem beszélt Trump. Japán rendre hangsúlyozza, hogy csak úgy hajlandó megállapodást kötni az USA-val, ha biztosítékot kapnak arra, hogy az USA nem emeli meg az autóexportjukra kivetett importvámot. A hivatalos egyezségre már régebb óta számítani lehetett, ugyanis az augusztusi G7 csúcstalálkozón Donald Trump és Shinzo Abe szóban már megállapodásra jutottak. Ezzel az USA ismét a Kínával való egyeztetésre koncentrálhat, majd hamarosan az Eurózóna következhet, ugyanis az USA-ba érkező autóimportra kivetni tervezett addicionális vámok határidejét Trump anno november közepéig tolta ki.


Továbbra is patthelyzet van a General Motors és az Egyesült Autóipari Dolgozók szakszervezete között az USA-ban. A szakszervezet szerint a kezdő dolgozók juttatása és a munkások szerződésének határozatlan idejűvé alakítása egy fontos pont a tárgyalásokban, amiben továbbra sem tudnak dűlőre jutni a felek. A Credit Suisse számításai szerint minden egyes nap megközelítőleg 50 millió dollárnyi veszteséget okozhat a GM-nek, ami számottevő a tavalyi közel 10 milliárd dolláros profithoz képest. A hírekre tegnap további 4%-ot esett az árfolyam.

Korrigálnak az ázsiai tőzsdék

Csökkenés jellemzi ma reggel a vezető ázsiai indexeket, ami alól a Nikkei kivétel, ugyanis a tovább gyengülő jen pozitívan hat az indexre. A japán index 0,1%-ot emelkedett ma, míg a Shanghai és a Hang Seng 1,5% körüli esést mutattak. A kínai befektetők részben azért is lehettek enyhén csalódottak, mert a jegybank nem csökkentette a kamatot egy egyéves likviditást nyújtó eszközén, melyet ma görgetett tovább a bankok részére. Így a tegnapi gyenge makroadatokat követően egyelőre nem jött még újabb stimulus.


A héten elkezdődhet a magasabb szintű kereskedelmi tárgyalások előkészítése az USA és Kína között, miután mindkét fél megerősítette, hogy a héten már kínai hivatalnokok repülnek az USA-ba. A korábbi hírek szerint egy részleges megállapodást készíthetnek elő a felek, melynek keretében az USA egyes importvámokat eltöröl, cserébe Kína tovább csökkenti kereskedelmi mérleg hiányát és szigorúbban veszi a szellemi tulajdonjog védelmét.


Év/év alapon 9,1%-kal emelkedtek az újlakás árak Kínában augusztusban, ami elmarad az egy hónappal ezelőtti 10,1%-tól.

Határidős piacok

Negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.

Mi történik az USA tőzsdéken? - Túl gyorsan fejlődik az AI?

VIDEÓ

Péntek Ádám részvényelemzőnkkel a Fed legutóbbi kamatdöntéséről, az AI-szektor kilátásairól és az amerikai–kínai technológiai versenyről...

A dízelhiány az amerikai választásokat is befolyásolhatja – a FED kamatemelésnek csak a mértéke lehet kérdéses

A dízelhiány az amerikai választásokat is befolyásolhatja – a FED kamatemelésnek csak a mértéke lehet kérdéses

PODCAST

Szeptember 11-én a magyar kormány célzott támogatást jelentett be a dízeleseknek, miközben...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben