Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Jelentett a Thyssenkrupp - Európa Best Of

ERSTE TÍZÓRAI
ERSTE TÍZÓRAI2014. február 14.   10:54

A UBS a korábbi vételről semlegesre csökkenttette a BNP Paribas besorolását.


A UBS a korábbi vételről semlegesre csökkenttette a BNP Paribas besorolását.
Az E.ON 5 megawatt kapacitású akkumulátortelepet létesít Németországban, melynek célja a megújuló energiaforrások által megtermelt elektromos áram tárolása. A projekt nagyságrendje nem jelentős, inkább egyfajta kísérletnek tekinthető. Az E.ON 6,5 millió eurós állami támogatást is kap. A cél, hogy az elektromos hálózatot stabilabbá tegyék, egyúttal az áram árának ingadozását is ki lehet vele használni. Az E.ON-nak már volt hasonló jellegű kísérlete, akkor elektrolízis útján állítottak elő ipari méretekben hidrogént, ami az energia tárolásának egyfajta módja. A hír kapcsán nem számítunk árfolyamhatásra, de ezek a kísérletek jól mutatják, hogy a megújuló energia elterjedését követően egyre inkább előtérbe kerülnek az áramtárolási megoldások.
Az Infineon tegnap tartotta éves rendes közgyűlését, ahol Dr. Reinhard Ploss vezérigazgató elmondta, hogy a társaság 650 millió euró összegben tervez beruházásokat az idei évben, ami a várt bevétel 15%- a. A kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően a befektetések nagy részét Németországban tervezik megvalósítani.
Március elejétől a Lufthansa összes Airbus járatán engedélyezik az elektronikus eszközök, beleértve az okostelefonok, táblagépek és laptopok használatát. A Boeing 747-es gépeken januártól már lehet használni ezeket az eszközöket. A tengerentúli járatoknál nagy-sebességű internet elérést, és műholdas összeköttetésen keresztül a mobiltelefonok használatát is biztosítja a légitársaság.
A Siemens az autóiparban használatos gyártósorokon szeretné a szélkerekeket előállítani, melynek hatására több mint 30%-kal csökkenhetne a szélkerekek költsége 2020-ra. Ha tényleg sikerülne a szélkerekek árában jelentős csökkenést elérni, azzal versenyelőnyre tehetne szert és növelhetné piaci részesedését, ami pozitív hír lenne, de jelenleg még árfolyamhatással nem számolunk.
A Siemens megállapodást írt alá Irakban a villamos energiáért felelős minisztériummal egy 600 MW-os erőmű karbantartására. A Siemens az alkatrészek szállítása és a szervizelés mellett az üzem négy gázturbinájának teljes körű felügyeletét látja el. A hírnek nincs árfolyamhatása.
A Thyssenkrupp ma reggel publikálta első negyedéves eredményét. A folytatódó tevékenység üzemi eredménye 131%-ot emelkedett az előző év azonos időszakához képest, és 247 millió euró lett, ami jobb, mint a várt 218,7 millió euró. Az adózott eredmény ugyanakkor már 69 millió eurós veszteséget mutatott, amiben különleges tételeknek is hatása volt. Jól teljesített a negyedévben például a liftekkel foglalkozó üzletág, ami 11%-os növekedést tudott felmutatni. A nettó eladósodottság az előző negyedévi 5 milliárd euróról 4,5 milliárd euróra csökkent. A társaság megerősítette a 2014-re vonatkozó 1 milliárd euró körüli EBIT várakozását. A reggeli határidős kereskedésben 2,8%-ot emelkedett a Thyssenkrupp árfolyama.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Mérsékelt forgalom novemberben

Mérsékelt forgalom novemberben

SZTORI

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom novemberi adatait....

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

ELEMZÉS

Van még mit bepótolni. Az európai bankok szektorindexe még mindig jelentősen, mintegy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben