Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Áll a bál

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. június 11.   09:42

Erste kommentár Trump megint hozta a formáját. Azon, amit a kanadai elnök mondott a sajtótájékoztatón (nevezetesen vámok kivetését válaszul az amerikai intézkedésekre) Trump állítólag...

Erste kommentár

Trump megint hozta a formáját. Azon, amit a kanadai elnök mondott a sajtótájékoztatón (nevezetesen vámok kivetését válaszul az amerikai intézkedésekre) Trump állítólag úgy megsértődött, hogy a G7 zárónyilatkozatát végül mégsem fogadta el. Erre a németek megerősítették a zárónyilatkozat melletti kiállásukat. Trudeau pedig csak olyat mondott, ami egyébként már zárt ajtók mögött is elhangzott, azaz az amerikai elnöknek nem kellett volna meglepődnie a beszéden. Egy szó mint száz, a feszültség nem csökkent, de a piac is valami hasonlóra számított, így a csetepaténak nincs igazán hatása a részvénypiacokra.


Pénteken a nagy esés ellenére a BUX továbbra is a nyakvonal fölött maradt, így továbbra is optimisták lehetünk. A mai napon a BUX és a DAX esetében is megmaradhat valamiféle emelkedés a nap végéig.  

G7: Trump hozta a formáját

Enyhe emelkedéssel búcsúztatták a vezető amerikai indexek az előző hetet. Az S&P500 és a Dow 0,3%-kal, a Nasdaq 0,1%-kal került feljebb.


A várakozásoknak megfelelően Donald Trump kereskedelmi politikája állt a G7-ek pénteken kezdődött csúcstalálkozójának középpontjában. Sokáig úgy tűnt, hogy bizonyos kérdéskörökben sikerül megállapodni és közös nyilatkozatot aláírni. Nem sokkal a nyilatkozat aláírása előtt azonban az idő előtt Szingapúrba távozó Donald Trump arra utasította az amerikai delegációt, hogy ne írja alá a nyilatkozatot. Mindezt azzal indokolta, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau elfogadhatatlan vádakkal illette őt, egyenesen hamisnak nevezte az állításait. Trump a héten sem fog unatkozni, ugyanis holnap kerül sor a Kim Dzsongunnal való történelmi találkozásra.


Közel 1%-ot estek az Apple részvényei a pénteki amerikai kereskedésben azt követően, hogy újabb félelmek merültek fel az okostelefon-értékesítések kapcsán. A Nikkei értesülései szerint a vállalat értesítette beszállítóit, hogy az előző évinél 20%-kal kevesebb alkatrészt rendel a 2018-as év második felére az iPhone 8, iPhone 8 Plus és az iPhone X készülékekhez. Az új modellek gyártását azonban idén már előbb elrendelte a vállalat, miután tavaly az iPhone X-et a vártnál jóval később sikerült piacra dobni.


Megint csorbát szenvedett a Facebook már amúgy is komolyan megtépázott hírneve a felhasználói adatok kezelésével kapcsolatban. A Wall Street Journal tényfeltáró cikkét követően pénteken a vállalat beismerte, hogy azt követően is szolgáltattak ki adatokat harmadik fél részére, hogy a vállalatvezetők azt állították, hogy a cég ezt betiltotta.

Javában zajlanak az amerikai és észak-koreai találkozó előkészületei

Vegyes teljesítményt nyújtottak az ázsiai piacok. A Shanghai index 0,8%-ot csökkent, míg a Hang Seng 0,3%-ot, a Nikkei pedig 0,5%-ot emelkedett.


Magyar idő szerint holnap hajnalban kerül sor Szingapúrban a Trump és Kim Dzsongun közti találkozóra. A találkozó legfontosabb témája az észak-koreai atomfegyverek leszerelése lesz. Trump gyors és hatékony egyeztetést ígért. Tegnap már mindkét fél megérkezett Szingapúrba.


Májusban a vártnak megfelelően 1,8%-on stagnált a kínai infláció.


Áprilisban szárnyaltak a japán gépipari megrendelések. Év/év alapon 9,6% volt a növekedés a várt 3,8%-kal szemben.

Határidős piacok

A Dow pluszban, az S&P és a Nasdaq mínuszban volt ma reggel. Az európai határidős piacok pozitív hangulatban voltak, egyedül az FTSE MIB volt mínuszos.

OTP és MTel saját részvény tranzakció

Az OTP június 7-én 149.000 darab saját részvényt vásárolt 10.511 forintos átlagáron, június 8-án pedig 78.686 darabot adott át javadalmazási politikája keretében munkavállalóinak.  


A Magyar Telekom 35.000 saját részvényt vett 427 forintos áron június 7-én.

Változások a Waberer’s igazgatóságában

Robert Knorr, a fő részvényes képviselője lemond az igazgatóság elnöki pozíciójáról, de továbbra is az igazgatóság tagja marad. Helyettét Gerard Van Kesteren veszi át, aki 15 éven keresztül (2014-ig) a Kühne+Nagel CFO-ja volt.


Stefan Delacher, aki függetlenként volt jelen, elhagyja az igazgatóságot és értelemszerűen lemond alelnöki pozíciójáról is. Helyét a fő részvényes képviselőjeként Csanád Dániel veszi át.


A változások jóváhagyására a cég augusztus végére összehívja a részvényeseket. A részleteket később teszik közzé.


A lépés következtében az IT két operatív (CEO és CFO), két fő részvényesi képviselőből és két független IT tagból fog állni a korábbi három helyett. Ellentételezésként az elnöki pozíciót ezentúl független IT tag tölti be. Így a fő részvényes növeli befolyását az IT-ben, ami azt sugallja, hogy hosszabb távon kíván fő részvényes maradni, mint azt korábban gondolta.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben