Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

A Facebook mélybe küldte az indexeket

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. március 20.   09:37

Erste kommentár Tegnap adatok szivárogtatásával vádolták meg a Facebook-ot, s ez az amúgy is kedvezőtlen kereskedési hangulatban tovább mélyítette a negatív képet. Persze a sztori nem új keletű,...

Erste kommentár

Tegnap adatok szivárogtatásával vádolták meg a Facebook-ot, s ez az amúgy is kedvezőtlen kereskedési hangulatban tovább mélyítette a negatív képet. Persze a sztori nem új keletű, hiszen régóta tudjuk, hogy facebook-adatok elemzésével és megfelelő híreket küldve a megfelelő embereknek a Cambridge Analytica beavatkozott a választásokba, sőt egyesek szerint a Brexit-be is besegítettek. Nekünk inkább úgy tűnik, hogy az a túlfűtöttség van megszűnőben, amit korábban láthattunk. Hiszen a tegnapi akcióval az S&P500 index éppen csak visszatért az emelkedő trendcsatornába, fölülről. Ha itthon körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy a korábbi vezető, a Richter harmatgyenge, mindeközben az új vezető, az OTP pedig annak ellenére erős, hogy tegnap az is nagyot esett. Ugyanakkor ne felejtsük, hogy gyakorlatilag történelmi magasságban zárta a múlt hetet, így a tegnapi esés, csak annyit jelent, hogy a tetőn kialakult sáv közepéig ereszkedett az árfolyam.


A mai napon a DAX-nak emelkednie kellene a tegnapi nagyobb csökkenést követően. Ezt a késő délelőtt megjelenő Zew index is befolyásolhatja. Itthon is emelkednie kellene a BUX indexnek a tegnapi nagy esését követően.

Már a héten újabb importvámokat vethet ki az USA

Nagyobb csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést a vezető amerikai indexek. A Dow és az S&P500 1,4%-kal, a Nasdaq 1,8%-kal esett. Ezzel a Nasdaq nagyjából egy héttel ezelőtti kitörése csupán egy behalt kitörésnek minősül, ami erősen beárnyékolja a technikai képet. Ráadásul a Dow Jones is lefele látszik kitörni egy háromszög alakzatból, ami szintén nem bíztató jel. Mindenesetre a Nasdaq-ot és az S&P500-at még tartják a rövidtávú mozgóátlagok, ami egyelőre minimális bizakodásra adhat okot.


A Fehér Házhoz közeli források szerint már a héten újabb importvámokat vethet ki az USA. Ezúttal csupán egyetlen ország, Kína lenne a célpont. Az indok pedig amerikai vállalatok szellemi tulajdonának kötelező megosztása a kínai féllel. Az importvám 60 milliárd dollárnyi kínai terméket és szolgáltatást érinthet, valamint a kínai beruházásokat is korlátozhatja az USA-ban. A források szerint az importvám pontos részletei még változhatnak.


Egyöntetű a vélemény a Bloomberg által megkérdezett elemzők körében, hogy a ma kezdődő kamatdöntő ülésén a Fed felfele módosítja gazdasági előrejelzéseit, azonban a többség úgy véli, hogy az idei kamatpályára vonatkozó előrejelzés, ami decemberben összesen három kamatemelést sugallt, nem fog változni. Így ha ez mégis megtörténne, és átlagosan négy kamatemelést várnának a Nyíltpiaci Bizottság tagjai (például az adóreform hatása miatt) az felértékelődési nyomást helyezhet a dollárra.

Az amerikai importvámok tartják lázban Ázsiát is

Kevésbé volt már negatív a hangulat a ma hajnali ázsiai kereskedésben. A Hang Seng 0,1%-kal, a Shanghai index 0,4%-kal emelkedik, míg a Nikkei 0,5%-kal esik.


Egyre közelebb áll az USA ahhoz, hogy importvámot vessen ki a kínai termékek széles körére. Az ázsiai ország miniszterelnöke ezt megelőzendő a Pártkongresszus zárónapján szólalt fel. Li Keqiang azt ígérte, hogy Kína tiszteletben tartja és megvédi a náluk befektető külföldi vállalatok szellemi tulajdonát. Eközben a japán kereskedelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi tárgyalások alapján elég nagy a valószínűsége annak, hogy Japán legalább bizonyos termékekre mentességet fog kapni az amerikai acél- és alumínium-behozatalra vonatkozó importvám alól.


Túl erős lehet a japán kormánynak a jen a jelenlegi szinteken. A pénzügyminisztérium egyik hivatalnoka a G-20-ak ülésén úgy nyilatkozott, hogy a deviza utóbbi időben látott mozgása nincs összhangban a gazdasági fundamentumokkal és inkább annak menedékeszköz szerepe miatt értékelődött fel.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. A főbb indexek közül a Dow, az S&P és a DAX pluszban, a Nasdaq mínuszban volt.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben