Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Az euro szkeptikusok vitték a pálmát Olaszországban

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. március 5.   09:31

Erste Kommentár Ugyan a Berlusconi féle pártszövetség győzött az Olasz választásokon, mintegy 37 százalékos szavazati arány begyűjtésével, de mivel 40 százalék alatt maradt az eredményük,...

Erste Kommentár

Ugyan a Berlusconi féle pártszövetség győzött az Olasz választásokon, mintegy 37 százalékos szavazati arány begyűjtésével, de mivel 40 százalék alatt maradt az eredményük, ezért kérdéses, hogy milyen pártszövetség fogja végülis kormányozni a „csizmányi” országot. Ugyanis az Öt csillag volt az, amely 32-33% körüli többséget szerzett, mint egyéni párt. A jelenleg kormányzó demokraták viszont csak 19 százalék körüli szavazatot gyűjtöttek be. Ráadásul a jobb-közép koalíció esetében sem a Berlusconi féle párt, hanem az Északi Liga viszi a prímet. Az így kialakult patthelyzetre számított a piac, így csak moderált hozamemelkedést okoz az olasz állampapírokban.


Ugyanakkor a hétvégi nyilatkozatok alapján tovább éleződött a helyzet az USA és partnerei között, hiszen semelyik nagyobb acél és alumínium exportőr sem hagyta szó nélkül (Kanada, EU) a tervezett intézkedéseket. Erre Trump úgy replikázott, hogy akkor itt az ideje a gépjárművekre is kivetni import vámot, amely igen csak negatívan érintené a német gyártókat, amelyek mintegy 13 százalékos súlyt képviselnek a DAX indexben, a Daimler-rel az élen, amelynek a súlya 7 százalék. Így a német index ma reggel tovább esik, a 11 850 pont környékén levő támasz szintre, ahonnan illene megfordulnia. Lejjebb támaszt 11 500 pont környékén látunk.


A BUX index a pénteki beleadással megérkezett a medve tartományba, hiszen beesett a 200 napos mozgóátlag alá, amelyben jelentős szerepet játszik a Richter és a MOL gyenge teljesítménye. Mind a két részvény szintek közelébe került. A Richter-nek 5 500 míg a MOL-nak 2 740 és 2 670 forintnál vannak szintjei. A kettő közé esett be az árfolyam a zárásban. Az utóbbi esetében azért is meglepő, mert jó finomítói marzsokat tett közzé, amelyek 5,7 dollár per hordóra emelkedett 4,2-ről februárban, de a petrolkémiai pedig majd 20 százalékot ugrott 471 euró per tonnára. Mindeközben a jó gyorsjelentést közzé tevő OTP-nek sikerült megtartani a kitörést, amely szinte az egyetlen pozitívum volt a pénteki napban, s azt sugallja, hogy mégsem kell még temetni a bika piacot, hiszen az OTP vezető szerepe megmaradt.

Továbbra is fókuszban az importvámok

A nap eleji mínuszokat követően emelkedésnek indultak a tengerentúli piacok pénteken. A Dow ezzel együtt is mínuszban zárt 0,3%-os eséssel, azonban az S&P500 0,5%-ot, a Nasdaq 1,1%-ot emelkedett.


A Dow alulteljesítésért többek között az 5%-ot eső McDonald’s volt a felelős, amelyet az katalizált, hogy az RBC Capital 20 dollárral 170 dollárra vágta vissza célárfolyamát a romló iparági környezettel indokolva. Emellett véleményük szerint a gyorsétteremlánc új párdolláros menüi sem hozták a tőlük várt eredményt az első becslések szerint.


Trump vasárnapi tweetjében ismét megerősítette, hogy az alumínium- és acélbehozatalra vonatkozó importvámokra szükség van, a hozzá közel álló tanácsadók szerint pedig nem fog egyetlen ország sem ezalól mentességet kapni. Szerintük legfeljebb termékspecifikus kivételek lehetnek, hogy az importvám ne rójon túl nagy terhet az amerikai acél- és alumínium-felhasználókra. Eközben az EU már válaszlépéseket helyez kilátásba, 3,5 milliárd dollárnyi Amerikából behozott termék 25%-os megadóztatásával, olyan márkákat érintve mint például a Harley-Davidson vagy a Levi’s. Kína noha konkrétumot nem említett, de a helyettes külügyminiszter közölte, hogy nem fognak ölbe tett kézzel várakozni. A Fed tagjai is aggodalmukat fejezték ki az esetleges importvám miatt, egy eszkalálódó kereskedelmi háború az inflációs és növekedési kilátásokat is felülírhatja. A Fehér Ház szerint a héten várható a hivatalos elnöki rendelet Trumptól, konkrét időpontról még nem érkeztek hírek. Mindenesetre ha valóban minden korlátozás nélkül meglépné az intézkedést az elnök, komoly felfordulást okozhatna a jelenleg virágkorát élő világkereskedelmben.

Egyelőre várat magára a nagy kínai reform

Csökkenéssel indult a hét az ázsiai piacokon. A Nikkei 0,7%-ot, a Hang Seng 1,4%-ot csökkent, miközben a Shanghai index árral szemben úszva 0,7%-ot emelkedett. A jen tovább erősödött, az USDJPY árfolyama 105,5 alá esett, ami negatívan hatott a japán részvénypiacra.


Kínában elkezdődött a népi kongresszus. A legfontosabb döntés, mely eltörölné azt a rendelkezést, hogy a miniszterelnök csak két ciklust tölthet be még nem hozták meg. Egyelőre inkább fiskálisdöntések születtek. A korábban kiszivárgott információknak megfelelően a költségvetési hiányt a korábbi 3,0%-ról 2,6%-ra csökkentenék. Miközben továbbra is 6,5%-os GDP növekedést céloznak meg. A monetáris politikával kapcsolatban elmondták, hogy az továbbra is semleges lesz. A hadi kiadásokat 8,1%-kal 175 milliárd dollárra fogják növelni. A


Februárban enyhén visszaesett a szolgáltató szektorban a beszerzési menedzserindex értéke a Caixin felmérése szerint. A korábbi 54,7 pontról 54,3 pontra csökkent az index értéke.


Februárban Japánban is visszaesett a beszerzési menedzser index értéke. A korábbi 51,9 pontról 51,7 pontra csökkent az index értéke.


Dél-koreai közvetítéssel valósulhat meg az észak-korai és amerikaiak közti újabb kapcsolatfelvétel. Ennek előkészítése érdekében dél-koreai illetékesek két napos egyeztetésre utaznak Phenjanba.

Határidős piacok

A mai napon mind az amerikai mind az európai piacok negatív tartományban vannak.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben