Erste Kommentár A mai nappal, megkezdtük a Waberer’s követését. Célárunk 24,2 euró, amely 7 346 forintnak felel meg jelen pillanatban, jelentősen többet mint 40 százalékos emelkedési potenciált mutat....
A mai nappal, megkezdtük a Waberer’s követését. Célárunk 24,2 euró, amely 7 346 forintnak felel meg jelen pillanatban, jelentősen többet mint 40 százalékos emelkedési potenciált mutat. Célárunkat DCF modell alapján határoztuk meg, amely egy részletes előrejelzésre épül, amelybe beépítettük a LINK konszolidáció hatását is, úgy hogy az első szinergiák (kismértékűek) idén, míg a jelentősebbek jövőre jelenhetnek meg azzal, hogy a cég az értékesítési oldalt is integrálja. Összességében a cég maga a hatékonyságán és a kamion számán keresztül is növekszik, plusz a megtermelendő kézpénzt akvizíciókra használhatja a jövőben. Azaz további akvizíciókra is számítunk az elkövetkező években a nagyon töredezett piacon, ahol méreténél fogva a piac „konszolidátora” tud lenni, de ezekből semmit sem építettünk be a modellbe. Más szavakkal ez további értékemelő potenciál lehet. Különben összességében egy gazdasági fellendülési ciklus viszonylagos elején vagyunk, ilyenkor a kiskereskedelmi forgalom a GDP többszörösével szokott bővülni. A szállítmányozás bővülését pedig a kiskereskedelmi forgalom bővülése vezeti. Mindeközben egyre másra történnek protekcionista intézkedések egye EU tagállamokban (Németország, Frabciaország … stb.), de ezekre (bérezés) a Waberer’s már az elmúlt években a bérek emelésével felkészült. Így a nemzetközi fuvarozási szegmensben a jövedelmezőségi nyomás csökkenésére számítunk, miközben a regionális szegmensben erőteljes a bővülés, amelyet új szerződések és a logisztikai megoldások is segítenek. Mindeközben a biztosítási üzletágban stabil, de erős eredményre számítunk. A DCF értékelés mellett összehasonlító értékelést is használtunk különböző szorzószámos vizsgálatokkal. Ez megerősítette a DCF alapján kapott értéket, hiszen az értékelési tartomány alsó részébe adódik a 7 346 forint, miközben a fair értékek tipikusan 8 000 – 9 000 forint környékére adódnak.
A mai napon ülésezik a jegybank monetáris tanácsa. Nem számítunk sem alapkamat változásra, sem piacmozgató hírre ennek kapcsán.
A nemzetközi piacon megnyugvást láthatunk. Így a DAX emelkedhet akár csak a BUX index is.
A napfogyatkozásban gyönyörködtek tegnap az amerikai piacok, a vezető indexek minimális elmozdulással zárták a kereskedést. Az S&P500 és a Dow 0,1%-ot emelkedtek, a Nasdaq ugyanennyit veszített értékéből.
Mindent megtesz a Macy’s annak érdekében, hogy megállítsa a vállalat árbevételének immáron 10-ik negyedéve tartó csökkenését. A kiskereskedelmi vállalat az eBay egy szenior igazgatóját, Hal Lawton-t csábította magához, akinek az elnökségi posztot ajánlotta fel, amit eddig a vállalat vezérigazgatója, Jeff Gennette töltött be. A lépéstől a Macy’s azt reméli, hogy a döntési folyamatok felgyorsulnak a cégnél, ráadásul Lawton e-kereskedelemben szerzett tapasztalata is minden bizonnyal jól fog jönni a háznál.
Alacsony forgalom mellett jellemzően emelkedtek az ázsiai részvényindexek. A Hang Seng 1%-ot, a Shanghai index 0,1%-ot emelkedett, míg a Nikkei értéke 0,1%-ot csökkent.
A hongkongi tőzsde az elmúlt 3 hét legnagyobb emelkedését mutatta köszönhetően a biztosítók és az egyik ingatlanóriás erős eredményvárakozásainak.
A mai napon negatív hangulat uralkodik mind az amerikai mind az európai piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.