Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Erőteljes szűkítésbe kezd a FED

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2017. június 15.   08:52

Erste kommnetár Komolyat lépett a Fed. Ugyan a vártnak megfelelően 25 bázisponttal 1-1,25 százalékos tartományba emelte a célrátát, s idén még egy várható, jövőre pedig 3 emelés, de a...

Erste kommnetár

Komolyat lépett a Fed. Ugyan a vártnak megfelelően 25 bázisponttal 1-1,25 százalékos tartományba emelte a célrátát, s idén még egy várható, jövőre pedig 3 emelés, de a mennyiségi lazítás kivezetéséről is döntött. Ez alapján gyorsulva vonnák ki a korábban bepumpált pénzmennyiséget, s így a kezdeti havi 10Mrd dollárról 50 Mrd-ra emelkedne a mérleg szűkítése. Így néhány év alatt jelentősen csökkenhetne, a Fed mérlegfőösszege. Habár bennünket kissé meglepett az ütem, hiszen lassabb csökkentésre számítottunk, úgy tűnik, hogy a piacot viszont nem. A dollárban csak kisebb erősödést láthattunk pedig technikailag is erősödhetne. Vagyis a piac – úgy tűnik – ilyesmire számított. Persze a gyenge inflációról és a Fed által csökkentett egyensúlyi munkanélküliségi rátáról sem szabad megfeledkezni (4,8-ról 4,6-ra), amelyek nem az infláció és a magasabb kamatok irányába mutatatnak.


Mindeközben életbe lépett mától az európai új roamingszabályozás. Az utazók most már az EU-t egységes területként érzékelik. Persze a külföldi munkavállalókat kiszűri a rendszer. Mivel az Mtel gyakorlatilag áttért az új rendszerre április elejétől, ezért az új szabályozás hatását a második negyedéves eredményben, egy-két hónapon belül láthatjuk. Különben szerintünk nem lesz jelentős a hatás.


A DAX index egy hosszú távú emelkedő rendvonalat tört át tegnap, de vissza is csúszott alá. Így várat magára egy erősebb kitörés, annak ellenére, hogy tegnap megvolt az új csúcs. A BUX esetében a technikai kép a 38 000 pontos célszint sugallja, miközben – amúgy – egy kicsit túlvettnek tűnik az index, így nehéz pontos képet festeni arról, hogy lesz meg és mikor ez a szint.

Továbbra sem fél a lassuló inflációtól a Fed

Elbizonytalanodtak a vezető amerikai indexek a Fed tegnapi kamatdöntését követően, ám a nap végére ledolgozták a mínuszok nagy részét. Az S&P500 0,1%-ot, a Nasdaq 0,4%-ot esett, míg a Dow 0,2%-ot emelkedett.


A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, az 1-1,25%-os sávba emelte az alapkamatot a Fed a tegnapi nap folyamán. A jegybankárok kamatvárakozásai nem változtak érdemben március óta, idénre összességében továbbra is három kamatemelést várnak, és ugyanez az elképzelésük 2018-ra is. Ezzel szemben a piac a következő kamatemelést csupán 2018 márciusára várja, és ennél több kamatemelést 2018 végéig már nem is áraz. Ezzel jelenleg 75 bázispont a különbség a Fed és a piac 2018 végi kamatvárakozásait illetően. 2017-es inflációs előrejelzését 1,9%-ról 1,6%-ra csökkentette a Fed, azonban a következő évekre változatlanul 2%-on hagyta. A munkanélküliségi rátára vonatkozó várakozását 2017-re 0,2 százalékponttal 4,3%-ra mérsékelte a jegybank, 2018-ra és 2019-re 4,2%-ot vár a márciusi 4,5%-hoz képest. Az egyensúlyi munkanélküliségi rátát (NAIRU) 4,8%-ról 4,6%-ra csökkentette a Fed, amiből az következik, hogy talán még sem annyira túlfeszített az amerikai munkaerőpiac a jelenlegi 4,4%-os munkanélküliség mellett. A mérlegfőösszeg csökkentéséről Janet Yellen úgy nyilatkozott, hogy relatíve hamar belekezdhet a Fed, illetve a konkrét elképzelés is napvilágot látott. A Fed az első hónapban maximum 6 milliárd dollárnyi lejáró állampapír állományt, illetve 4 milliárd dollárnyi jelzálogalapú értékpapír állományt nem hosszabbítani meg. Ezt a limitet három havonta emelné a jegybank, amíg eléri a 30, illetve a 20 milliárd dolláros limitet. Piaci szereplők szerint ez akár már szeptemberben is kezdetét veheti. Az elmúlt hónapok gyengébb inflációs adatairól Yellen azt mondta, hogy nem szabad túlreagálni őket. Véleménye szerint a rendkívül erős munkaerőpiaci adatok megteremtik az infláció gyorsuló növekedésének az alapját. A hírekre, hogy a Fed továbbra is kitart a monetáris politika szigorítása mellett, a dollár ledolgozta a vártnál gyengébb inflációs adat utáni gyengülését, és az 1,12-es szint közelébe erősödött vissza.


Tegnap a piaci kedélyeket kisebb mértékben a Washington Post cikke is borzolta, amiben azt írták, hogy Robert Mueller, akit a 2016-os választások orosz beavatkozásának kivizsgálására neveztek, azt vizsgálja, hogy akadályoztatta-e az igazságszolgáltatást Donald Trump.

Komoly változást hozhat a holnapi japán kamatdöntés

Nem viselték jól az ázsiai piacok a Fed tegnapi kamatdöntő ülését. A Nikkei 0,2%-ot, a Hang Seng 0,9%-ot csökkent, míg a Shanghai index 0,1%-ot tudott emelkedni.


Ma kezdődött a BoJ kétnapos kamatdöntő ülése és a piaci spekulációk szerint akár jelentős változásokat is láthatunk holnap. Felmerült az eszközvásárlási program éves 80 ezer milliárd jen összegű keretének eltávolítása is, bár ez tényleges változást nem feltétlenül okozna, hiszen a mostani vásárlások is csak évi 60 ezer milliárd jenre rúgnak. Ezen túlmenően a jegybank megszüntetheti a 10 évnél hosszabb lejárattal rendelkező kötvények vásárlását is.

Határidős piacok

A mai nap mind az európai mind az amerikai piacok negatív tartományban vannak.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben