Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

A Thyssenkrupp a tőkeemelésen túl 1 milliárd euró értékben bocsát ki hibrid kötvényeket - Európa Best Of

ERSTE TÍZÓRAI
ERSTE TÍZÓRAI2013. szeptember 6.   10:02

A Credit Suisse 8,7 eurós célár megfogalmazása mellett a korábbi semlegesről felülsúlyozásra módosította a Banco Bilbao ajánlását.


A Credit Suisse 8,7 eurós célár megfogalmazása mellett a korábbi semlegesről felülsúlyozásra módosította a Banco Bilbao ajánlását.
A Bayer azzal kalkulál, hogy 2017-ig 80%-kal, 1,3 milliárd euróra növekedhet az oroszországi árbevétel. A következő 5 évben több mint 800 fővel, 2400 főre növekedhet az oroszországi alkalmazottak száma. Az első félévben év/év alapon 12,5%-os növekedést tudott felmutatni a Bayer.
Commerzbank, Deutsche Bank: A német bankrendszer kilátásai 2008 áprilisa óta negatívak voltak a Moody’s-nál, amit most stabilra módosítottak. A döntést a javuló tőkehelyzettel, a válság okozta veszteség csökkentésével és a javuló gazdasági kilátásokkal indokolták.
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes-Benz tengerentúli értékesítései 15,8%-kal emelkedtek augusztusban a tavalyi évhez képest. Összesen 27.144 darab gépjárművet értékesítettek a tavalyi 23.439 darab után. Az év eleje óta összesen 209.459 autót adtak el, ami rekord értékesítést jelent.
A Nomura semleges ajánlással kezdte meg a Daimler részvények követését.
A Lufthansa egyes olcsóbb járatain foglalási díjat vezethet be, ami a szektortársakhoz hasonlóan távolságtól függően 10 és 40 euró között lehet. A hírnek nincs árfolyamhatása, de mutatja, hogy a légitársaság egyre inkább a fapados légitársaságok irányába igyekszik eltolni a stratégiáját.
A Nokia Solutions and Networks hitelminősítését a korábbi B2 besorolásról B1-re javította a Moody’s. A felminősítés hátterében a héten végrehajtott Nokia-Microsoft tranzakció áll.
Árfolyamcsökkenéssel reagált a Thyssenkrupp arra a hírre, hogy a tőkeemelésen túl 1 milliárd euró értékben tervez kibocsátani hibrid kötvényeket. Egyúttal új információk is megjelentek a tőkeemeléssel kapcsolatban, melyek szerint a mostani részvényszám 10%-át nem meghaladó kibocsátást terveznek, amit egy hedge fund számára értékesíthetnek. A hibrid kötvényeket leggyakrabban részvényre lehet átváltani, így a hibrid kötvény kibocsátásának is lehet egyfajta hígulási hatása.
A Total tegnap jelentette be, hogy bezárja az Észak-Kelet Franciaországban található krakkoló üzemét. Az olajcég a költségek emelkedése és az európai növekedés lassulása miatt visszavágja a kapacitásait, mert az utóbbi miatt csökken a kereslet az üzemanyagok és a kemikáliák iránt. Az európai piacon több üzemet bezár, illetve elad a cég, miközben a Közel-Keleten és Ázsiában bővíti beruházásait, hogy a profit újra növekvő pályára álljon. A Total úgy tervezi, hogy 2017-ig 20%-kal csökkenti a finomítói és petrolkémiai kapacitásokat, mert az európai piacon kapacitás többlet van a cég szerint.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Mérsékelt forgalom novemberben

Mérsékelt forgalom novemberben

SZTORI

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom novemberi adatait....

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

ELEMZÉS

Van még mit bepótolni. Az európai bankok szektorindexe még mindig jelentősen, mintegy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben