Félidőhöz közelít az amerikai gyorsjelentési szezon. Ugyan nem mondhatók rossznak az eredmények, ennek ellenére az összesített számok egyelőre nem mutatnak kirobbanó teljesítményt. Ugyanis eddig az összesített „egy részvényre jutó eredmény” 2 százalékkal csökkent, ami mintegy 0,7 százalékkal haladja meg a várakozásokat. Eddig már 225 cég jelentett az 500-ból az S&P500 esetében. Ma pl. az Exxon Mobil, a Mastercard, a Pfizer és az Apple is jelent. Alapvetően enyhe profitbővülés várható, de inkább a stagnálás lehet jellemző. Az Apple kivétel ez alól, hiszen a piac kis eredmény csökkenést vár.
Ma kezdődik a Fed kamatdöntő ülése, a holnapi döntés során nagy valószínűséggel nem változtatnak a kamatrátán. Ugyanakkor a közleményt érdemes lesz figyelni. A piac jelenleg arra számít, hogy a június 14-i ülésen emel újra kamatot a Fed.
A mai napon oldalazásra számítunk mind a BUX, mind a DAX index esetében.
Korrigáltak a tengerentúli részvényindexek a tegnapi nap folyamán. A kereskedés elején 1-1,5%-os mínuszt is mutattak a vezető részvényindexek, azonban a nap végére ledolgozták ennek egy részét. Az S&P500 0,6%-ot, a Dow 0,61%-ot, a Nasdaq pedig 0,83%-ot veszített értékéből.
Tovább fokozódott tegnap a bizonytalanság Donald Trump körül. Sally Yates korábbi helyettes főállamügyész, aki január 20-tól már főállamügyészként tevékenykedett, arra utasította az igazságügy-minisztérium dolgozóit, hogy ne védjék Trump migrációval kapcsolatos rendeletét a bíróság előtt. Órákkal később arra hivatkozva, hogy Yates szembeszegült egy hivatalos rendelettel, ami az amerikai állampolgárok biztonságát védi, felmentették hivatalából. Yates helyére Trump Dana Boente-t nevezte ki, aki arra utasította a minisztérium ügyvédeit, hogy álljanak ki a beutazást tiltó rendelet mellett.
A várt 1%-kal szemben havi alapon 1,6%-kal nőtt a függőben lévő lakásértékesítések száma a tengerentúlon decemberben.
Pozitív képet fest az iparról a dallasi Fed feldolgozóipari felmérése. Az index új megrendelések komponense 10,1 pontról 15,7 pontra emelkedett januárban, ami 2014 áprilisa óta nem látott értéket jelent.
Ma veszi kezdetét a Fed Nyíltpiaci Bizottságának kétnapos ülése. A piaci szereplők nem számolnak komolyan azzal, hogy már most kamatot emelne a Fed, inkább a júniusi ülést tartják ehhez a legvalószínűbbnek. Jelenleg már csak két kamatemelést áraz a piac az idei évre, a Fed tagok által decemberben várt hárommal szemben.
A shanghai és a hongkongi tőzsde ma még zárva tartott, de utóbbin holnap ismét elindul a kereskedés. A Nikkei 1,7%-ot csökkent, és a kisebb ázsiai tőzsdéken is az eladók uralkodtak.
Kamatdöntő ülést tartott ma a japán jegybank, melyen a várakozásoknak megfelelően tartották az alapkamatot és az eddigi stimuluson sem változtattak. Mióta szeptemberben bevezették a hozamgörbére vonatkozó célokat, további extra lépésre nem is számított a piac. Bár az inflációs kilátásokat lényegében változatlanul hagyta a jegybank, azonban a növekedési kilátásokat néhány százalékponttal javították. 2016-ra az eredeti 1,0% helyett 1,4%-os, 2017-re 1,3% helyett 1,5%-os, 2018-ra pedig 0,9% helyett 1,1%-os növekedést lát a jegybank.
A japán jegybank elnöke, Kuroda beszédében kitért a protekcionizmus negatív hatásaira is, hiszen a piacok bezárkózása csökkenti a GDP növekedését, ugyanakkor úgy véli, hogy a protekcionizmus nem fog globálisan elterjedni.
Decemberben a várakozásnak és a múlt havi értéknek megfelelően 3,1% lett a munkanélküliségi ráta Japánban.
Az előzetes decemberi adatok alapján hó/hó összehasonlításban enyhe felülteljesítést mutatott a japán ipari termelés. A várt 0,3% helyett 0,5%-os bővülés volt tapasztalható.
Az amerikai határidős piacok a negatív, az európaiak a pozitív tartományban voltak ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.