Az amerikai félidős választások után csökkent egy újabb Irán elleni azonnali amerikai támadás veszélye, de a békemegállapodás továbbra sem tűnik közelinek. Az FGE NexantECA szerint az iráni olajexport az amerikai tengeri blokád hatására szinte nullára csökkent, miközben Teherán a választási eredmény után politikailag meggyengült Donald Trumptól olyan engedményeket követel, amelyeket Washington nehezen fogadhat el. A Hormuzi-szorosban közben tovább romlott a biztonsági helyzet. A JMIC szerint négy hajót ért támadás mintegy 52 óra alatt, iráni források pedig öt olajtanker és egy vontató kigyulladásáról számoltak be, több esetben tengeri aknákat említve. A kereskedelmi forgalom továbbra is messze a konfliktus előtti szint alatt marad. Ezzel párhuzamosan nő a közel-keleti kínálati verseny: a Saudi Aramco decemberre újabb 2 dollárral csökkentette ázsiai Arab Light árát, így a diszkont már 7 dollár a regionális benchmarkhoz képest. A finomított termékeknél viszont továbbra is feszes a helyzet, Kína például a szűk belföldi készletek miatt novemberben mintegy 400 ezer tonnával, 580 ezer tonnára csökkentheti dízelexportját.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.